Hajónapló

Hegyibeszéd

Hajónapló

Hegyi Zoltán

2012. június 12., kedd 23:36

Lement a Sexepil-koncert az A38-as hajón. Visszatérés 23 év után, telt ház, a közönség mindenre kész. Hűs szél a Dunán, minden szól, mint az állat, a világ legjobb klubjában a világ legjobb funk-punk zenekara, he-he. Jó kis cucc ez a rock and roll, vagy hogy hívják.

Nyomtatás

Másfél héttel a buli előtt utazás classic faluról a nagyvárosba. Busszal le Révfülöpre, egy kis dekkolás a vasútállomáson. A régi épületet réges-régen hazavágták, durván rondát rittyentettek a helyére, de szépek ott a nyári hajnalok a fecskék miatt. Jóval kevesebben vannak, mint néhány évvel ezelőtt, de így is jó a műsor. Ki-be, szünet nélkül, néha derékmagasságban.

Mint mindig, most is csodálattal tölt el, hogy a vonat három és fél óra alatt teljesíti a Révfülöp–Budapest távot, egy ideje már fehérvári átszállással is cifrázzák. Dohányozni persze sehol, mert ez a legfontosabb. És tényleg senki nem gondolja, akinek ehhez köze van, hogy jó, akkor én most elszégyellem magam, és csendesen elhúzok anyámba.

Már csak egy metró meg egy villamos, és kinn is vagyok a Vágóhídon, naná, hogy ott próbálunk. Meg még vagy száz zenekar, folyamatosan az az érzésem, hogy egy fesztiválon vagyok, három sátor között pontosan középen és egyszerre hallok egy finn halálmetál-zenekart, egy kis ördöngösfüzesit és Péterfy Borit. Közben több tízezer állat lelke lebeg a Művészetek Palotája felé.

Egy hét után herótom lesz a mexikói kajától, skorbutot vizionálok. Pedig a csávók iszonyú jól tolják egy buszból. Viszont az estékre találok egy jó helyet a Kalefon, lehet cigizni, a személyzet barátságos, a rozé jó. Falc az utolsó busszal, olyan, mint egy falusi járat, köszönünk egymásnak a vezetővel.

Szeretek végigmenni azon a kerten, ami a villához vezet, amelyben ezekben a napokban lakom. A romlás virágai, nagy, lusta, vörös macska, madarak a bokrokban, vessetek a mókusok elé. Spleen a köbön, megy a dalszövegekhez.

Éjszakai beállás a hajón. A hangtechnikusok egyszerűen zseniálisak, életemben először tisztán hallok mindent a színpadon, magamat is beleértve. Viktor döbbenten kiszól a szobányi ládája mellől: nem hallom az énektől a basszust. Hihetetlenül jól szórakozom. Magunk pakoljuk le a cuccunkat a mikrobuszból, de előtte még odébb teszünk egy Zastavát, hogy beférjünk. Az Indások veszik az akciót, ők is kezdik élvezni. Másnap nem csinálunk semmit, szinte egész nap alszom, szakaszosan.

Este megérkezik Erika, masszázs következik. Valami különös ágát műveli a műfajnak, közben ugyanis kérdezget. Bele az életem közepébe, holott sosem láttuk egymást. Átlát rajtam, mint egy táltos. A végére eltűnik minden addigi para, és simán látom a seggemet.

Tele a hajó gyomra, és amikor megmozdul a zsűri, sanszos, hogy elsüllyedünk. A második visszánál megértem, miért történt mindez. Kellett hozzá egy kis idő, de nem vagyok a magam Ura, Ő meg néha kissé talányos. Mindez bennem volt, ez is én vagyok. Terápia. A színpadon áll a füst, minősített oroszlánszag. Totális rock and roll.

Fotó: Somay Márk

A sajtónk valamivel jobb, mint a Stonesé. Special thanks to everybody.

Hazafelé kellemes túraautózás, bár anyósom egy váratlan fordulattal begyömöszölt egy gigászi kukát is, amitől hézagosan követem a mögöttem zajló eseményeket. Kenesénél azonnal irány a Balaton, kényelmesen elhelyezem magamat a világegyetemben. Csodavízen lebegek, fölöttem a Nap és az égbolt, bennem nagyjából ugyanaz.

Másnap, hogy nehogy úgy járjak, mint VVMegaÉden LaciÉvi a feldolgozhatatlan sikerrel, ahelyett, hogy felvágnám az ereimet, elteszek néhány palántát. Tökig vagyok sáros az iszapolástól.

A világ Egy és kerek. Áldás és ragyogás, Om.