Könyvajánló

A baloldal iránytűi

Majláth Ronald, 2016. február 1., hétfő 21:56, frissítve: csütörtök 18:29

Mindig van távolság az elmélet és a gyakorlat között, amikor politikai ideológiákról van szó. Egy-egy eszme hívei előszeretettel merengenek a saját elméleti tételeiken, míg a kritikusok inkább a gyakorlati megvalósítással azonosítják a rivális ideológiát. Így időnként teljesen értetlenül állunk afelett, hogy valakinek miért tetszik egy számunkra idegen eszme, az esetek többségében ez még terméketlen vitákhoz is vezet.. Pedig ha több ideológiai rendszert ismernénk meg, akkor alighanem sokkal több közös vonást találnánk egymásban, mint gondolnánk.

Ugyan az 50 könyv, amit minden baloldalinak ismernie kell című könyv legfontosabb célközönsége feltehetően azok köréből kerül ki, akik így vagy úgy, de baloldalinak tartják magukat, a szerkesztők abban is bíztak, hogy kiadványukkal meggyőzhetik azokat is, akik – ugyan nem baloldaliak, de – nem elégszenek meg a tömegmédia sokszor felületes beszámolóival vagy a baloldalellenes sajtóorgánumok által közvetített sztereotípiákkal és torz baloldalképekkel. Ezért ötven különböző baloldali gondolkodót kértek arra, hogy írjanak recenziót egy számukra fontos könyvről. A kötet szerkesztői a szerzők kiválasztásánál arra törekedtek, hogy azok foglalkozási háttere változatos legyen: így találunk köztük professor emeritust, tanárt, újságírót, szociális munkást vagy éppen kritikust. Csak néhány név: Bayer József, Boda Zsolt, Ferge Zsuzsa, Pogátsa Zoltán, Szelényi Iván. Ráadásul a kötetben három-négy generáció képviselteti magát, és vidéki, határon túli és fővárosi szerzők egyaránt adtak írást.

Így rendkívül sokféle könyvet ismerhetünk meg a gyűjtésből, térben és időben egyaránt. Más-más a recenzeált könyvek szerzőinek nemzetisége, a művek nyelve, az általuk választott problémák sokszínűek, és számos történelmi időszak megidéződik a kötetet lapozva. Jézus koráról, a XIX. századi munkásfelkelésekről, a Kádár-korszakról, sőt még a távoli jövőről is olvashatunk. Megismerhetjük belőle Joseph Stiglitz, Szalai Erzsébet, Naomi Klein, Polányi Károly, John Maynard Keynes, Thomas Piketty és még sok más gondolkodó legfontosabb művét, de igazi ínyencségek is jutnak az olvasónak.

Az egyik ilyet Pogátsa Zoltán mutatja be a Varufákisz–Halevi–Thoecarakis-trió tollából. Igen, a görög pénzügyminiszternek egy korábbi, magyarul még meg nem jelent könyvéről is olvashatunk, melyben a Sziriza politikusa azt állítja, hogy minden domináns közgazdasági elméletben ott rejtőzik a belső ellentmondás. Így ezek annak ellenére sem alkotnak összefüggő, egységes egészet, hogy híveik akként kezelik őket. A neoklasszikus modell alapvető problémája például az, hogy bár kerek egésznek tűnik, az azt megalapozó kijelentések annyira leszűkítettek, hogy a modell magyarázóértéke a valóságban minimális. Akik pedig ezt a közgazdaságtant tanulják, azokat csak nagyon ritkán ismertetik meg azzal, hogy az egész elméleti konstrukció életidegen és végletekig leegyszerűsített, a gyakorlati alkalmazhatóságot ellehetetlenítő hipotézisekre épül. De Varufákiszék szerint a marxizmus ugyanúgy nem mentes a belső ellentmondástól, és ezekre is meggyőző példákat hoznak fel. Pogátsa Zoltán a recenziója végén megjegyzi: a magyar baloldalt közgazdasági értelemben foglyul ejtő liberális közgazdasági elit számára a rendszerváltástól máig nem létezik más elfogadható közgazdasági iskola, csakis a bukott neoklasszikus. Hazánkban így széles rétegek hitték el, hogy ez a tudományos értelemben tarthatatlan iskola egyenlő a közgazdaságtannal, minden más populizmus. Pogátsa ezért úgy látja, hogy a kelet-európai baloldal megteremtésének egyik legfontosabb lépése a gazdasági viszonyok valósághű értelmezése, ezen belül pedig a masszívan hamis liberális félrereprezentáció korrekciója lenne. Hasonlóan ehhez a sommás kijelentéshez a kötetben a recenziókra reflektálva a szerzők is kifejtik saját álláspontjukat, nem egy esetben élesen ostorozva a hazai baloldali gyakorlatot.

De nem csak közgazdasági könyvekről olvashatunk a műben. Bolba Márta teológus-lelkész Gerd Theissen A Jézus-mozgalom című könyvéről írt, melyben a rég múlt időkbe kalauzolja az olvasót. Ennek nyomán a teológus végkövetkeztetése az, hogy ha ma Magyarországon szélesebb körben megértenék Jézus történetét, akkor a társadalom megújulásának egyik fontos erőforrásához jutnánk.

A felkért szerzők változatos témaválasztásai így garantálják, hogy nemcsak a baloldali, de a jobboldali olvasók is találnak köztük olyan műveket, amelyeket bizonyosan érdemes lenne megismerniük. Ezzel pedig valószínűleg egy kicsit közelebb is jutnánk a politikai árkok betemetéséhez.

(50 könyv, amit minden baloldalinak ismernie kell. Szerk.: Böcskei Balázs és Sebők Miklós. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2015. Ára: 2990 forint.)


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 01. 30.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása