Áder útja a Sándor-palotáig

Kovács András
Kovács András

2012. május 02., szerda 07:00
Viták nélkül és teljes egyetértésben döntött Áder János államfőjelöltségéről a Fidesz elnöksége, majd a Fidesz–KDNP frakciószövetség. A jelölti íveket 262 képviselő írta alá, így minden adott ahhoz, hogy május 2-án az első fordulóban megválasszák az új köztársasági elnököt. A Jobbikot leszámítva az ellenzék nem fog voksolni.

Az Országgyűlés szerdai ülésén dönt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő köztársasági elnöki jelöltségéről. A kormánypárti politikus megválasztásához az első fordulóban a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára lesz szükség.

A köztársasági elnök személyéről döntő, délelőtt 10 órakor kezdődő titkos szavazás első fordulója előtt az ülést vezető elnök ismerteti a voksolás menetét, továbbá bejelentést tesz az Áder Jánost támogató képviselők ajánlásának érvényességéről. Áder mellett nem volt más jelölt, hiszen az ellenzéki frakciók ehhez nem tudták összegyűjteni az országgyűlési képviselők legalább ötödének írásbeli ajánlását.

A képviselőknek egy óra áll majd rendelkezésükre, hogy a parlament folyosóin felállított urnákban elhelyezzék szavazatukat. Az év elején hatályba lépett alaptörvény értelmében Áder Jánosnak az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatását kell megszereznie államfővé választásához. Ellenkező esetben második fordulóra kerül sor, amelyen – ellenjelölt hiányában – biztosra vehető a győzelme, hiszen azon – a szavazatok számától függetlenül – a legtöbb érvényes szavazatot gyűjtő jelölt válik államfővé.

A választás első fordulójának eredményessége esetén Áder János 11 óra után néhány perccel teheti le köztársasági elnöki esküjét. A Ház előzetes napirendje szerint az új államfő ezután mondja el első elnöki beszédét, majd ezzel véget is ér az Országgyűlés ülése. Az új államfő május 10-én foglalhatja el hivatalát, az államfői jogköröket addig a köztársasági elnököt helyettesítő országgyűlési elnök, Kövér László gyakorolja teljes jogkörrel. (MTI)

Áder János elnöki beszédét a Hír Televízió élőben közvetíti

Április 2-án napirend előtti felszólalásában mondott le Schmitt Pál az államfői tisztségről. Ezt követően azonnal megkezdődtek a találgatások annak kapcsán, hogy a Fidesz–KDNP frakciószövetség kit fog jelölni a posztra. Hamar eldőlt, hogy két befutó lehet: Kövér László és Áder János. Mint az MNO már akkor megírta, Orbán Viktor a Fidesz akkori frakcióülésén azt mondta, hogy egy Schmitt Páltól jobbra álló európai parlamenti képviselőt jelölhetnek a köztársasági elnöki tisztségre.

Kövér jelöltje az államfői pozícióra Áder volt. Az Országgyűlés elnöke – aki a köztársasági elnöki feladatokat ellátja az új államfő hivatalba lépéséig – erről az Echo TV Napi aktuális című műsorában április 5-én csütörtökön beszélt, hozzátéve: a többiek szempontjából azonban ez csak egy vélemény. Megjegyezte, esze ágában sincsen barátja és nagyon régi harcostársa helyében dönteni, de úgy fogalmazott: „azt gondolom, ő egy kiváló ember, alkalmas lenne ennek a pozíciónak a betöltésére, és én, amennyiben ő ezt adott esetben vállalná, szívesen támogatnám”.

„Semmi újat nem tudok mondani”

Az államfői posztra Kövér és Áder is kiváló jelölt, mondta Pokorni Zoltán a TV2 Mokka című műsorában április 10-én. A sajtó elég jól értesült, „szerintem semmi újat nem tudok mondani” – fogalmazott Pokorni, aki szerint „mindkét említett úr kiváló”, mindkettőt barátjának tudhatja, így jó lelkiismerettel tud majd dönteni. A Fidesz alelnöke kérdésre válaszolva közölte, van favoritja, de nem árulta el, hogy ki az.

Időközben az ellenzék is bejelentette, hogy kit szeretne látni az államfői székben, de mivel 78 aláírás szükséges ahhoz, hogy valakiből jelölt lehessen, ezért külön-külön egyikük sem tud hivatalosan jelölni a posztra. A Demokratikus Koalíció Iványi Gábort, míg a Jobbik Morvai Krisztinát és Für Lajost javasolta, azonban utóbbi személy végül visszalépett a jelöltségtől.

Áder nem vett részt

Április 13-án pénteken ülésezett a Fidesz elnöksége, amelyet követően Kövér úgy fogalmazott, van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná is a tisztséget. Az esetleges jelöltségét firtató felvetésre úgy reagált: miután nem kérték fel hivatalosan, „ezt a kérdést értelmetlen megválaszolni”. Kövér azt is elmondta, hogy az előzetes hírekkel ellentétben a köztársasági elnöki tisztségre legesélyesebbnek tartott Áder nem vett részt az elnökségi ülésen. Ezt úgy magyarázta, hogy a politikus nem tagja a testületnek, és nem is hívták meg őt.

A kormánypárti frakciószövetség április 16-ai esti ülésén Orbán Ádert javasolta köztársasági elnöknek. Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertette újságírókkal, a képviselőcsoport ülése után. A szóvivő elmondta: Orbán Viktor javaslatát azzal indokolta, hogy Ádert olyan horgonyszemélyiségnek tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, a magyar politikai rendszernek, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megerősítése, megszilárdítása lesz.

Orbán az elnökséggel, a kormány tagjaival és végül a frakciószövetséggel is egyeztetett, mielőtt megtette előterjesztését. Az MTI információja szerint a Fidesz elnöksége egyhangúlag támogatta Ádert.

Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Magyarország élőben – Még mindig főpolgármester-jelölt kerestetik a baloldalon
Magyarország élőben – Még mindig főpolgármester-jelölt kerestetik a baloldalon
<iframe id="videoplayer_104649" src="http://video.mno.hu/embed/104649" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legolvasottabb

09:05 Híradó

09:05 Híradó

Célpont-válogatás

Elszámoltató visszatér

1

Ha nincs Miniszterelnökség, jó a főpolgármesterség is. Elszámoltató Zsoltot új küldetéssel bízzák meg. Tovább

Mai műsor