Kontraszt

Szárnyaszegett vágyak

Adás: vasárnap 20.05 és 23.05, hétfő 8.05
MNO

Hirdetés

Adás:
2012. február 5. vasárnap 20.05 és 23.05
2012. február 6. hétfő 8.05

Szárnyaszegett vágyak
A hét elején még csak ijesztgetésnek számított, péntek reggelre azonban valóság lett. Szárnyak nélkül maradt, leállt a Malév. A nemzeti légitársaság vezetői a döntést a károk minimalizálásával indokolták. A cég nem tudott kifizetni egy 30 millió eurós biztosítékot. A Malév leállása több mint hétezer utast érintett, ebből 3700-an rekedtek külföldön. A kármentő alap terhére külföldi partnerek segítségével átfoglalással szállítják el az utasokat.

Riasztás
A kiszolgáltatottakkal való bánásmódon méretik meg egy társadalom. Hegedűs Zsuzsa a Belügyminisztériumot is riadóztatta. A miniszterelnöktől pedig katasztrófahelyzet kihirdetését kérte, ha két-három napon belül nem sikerül megnyugtatóan rendezni a hideg időjárás miatt veszélyeztetett hajléktalanok és egyedül élő idősek védelmét. A szociológus elindította az általa létrehozott 2012-es programját is, melynek fő célja, hogy újabb közel 52 ezer halmozottan hátrányos helyzetű gyerekes családot lásson el élelemmel, vetőmaggal és haszonállatokkal.

Szibéria
25 éve volt olyan hideg, mint amilyen a hét végén fordult Magyarország felé. A Szibériát is megjárt szél és hó nemcsak nálunk, de a környező országokban is gondokat okozott, több halálos áldozata van mindenütt a szélsőséges időjárásnak. Itthon a vészhelyzet-előrejelzés már napokkal előbb  riadóztatta a mentésben és a kárelhárításban érintetteket. Először vizsgázott komolyan a január elsejétől átalakított, egységes, állami szervezethez tartozó  tűzvédelem, tűzoltóság és polgári védelem.

Címkék
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Hír TV hírei

Szerdán ravatalozták fel Nyirő József hamvait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Több mint százan rótták le kegyeletüket, a Magyar Írószövetség vezetése koszorút helyezett el a ravatalnál.

Előzetes fegyelmi vizsgálat indított a Budapesti Ügyvédi Kamara Dániel Péter ellen – erősítette meg a Hír Televíziónak a kamara elnöke.

Az átmeneti otthonban élő családok gyermekeinek fejlesztésére hívták fel a figyelmet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet országos konferenciáján.

A perbeszédekkel folytatódik Földesi-Szabó László pere a Fővárosi Ítélőtáblán.

MNO vezető hírek

– A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem – mondja Matolcsy György a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában.

Csurka István írói fénykora a nemzet politikai gyászkora volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint, aki a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének konferenciáján méltatta a drámaírót szerdán.

A parlament június 4-én szavazhat az MNB-ről szóló törvényt módosító javaslatról, és ekkor lesz az alaptörvény módosításának zárószavazása is. A törvénymódosítások jogerőre emelkedése után kezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel.

Hoffmann Rózsa szerint a Nemzeti alaptantervet nagy konszenzus övezi.

Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS