Az illeték nélkül is lehet fedezete a munkahelyvédelmi akciótervnek

TK
Forrás: MTI
2012. szeptember 12., szerda 10:05
A Magyar Nemzeti Bankra terhelt tranzakciós illeték nélkül is meg lehet a fedezete a munkahelyvédelmi akciótervnek – mondta a Hír Televízió Rájátszás című műsorában Csaba László közgazdász.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

A szakember szerint ehhez többek között elegendő megállapodni az IMF-fel, ha az eddiginél nagyobb mértékű adóbevételhez jut a költségvetés: „Közgazdásznak mindig a kiadáscsökkentést kell mondania, ez az egyik, a másik pedig, hogy reménykedünk abban, hogy nem lesz örökké válság Európában, azért ha a nemzetközi helyzet kedvezőbbre fordul és mondjuk az idei 1,5 százalékos csökkenés helyett jövőre egy 1,5 százalékos növekedés lesz, akkor az önmagában véve 300 milliárd forintot jelent.”

Hirdetés

„Jó megállapodás” – Rájátszás
„Jó megállapodás” – Rájátszás

Csaba László a kötcsei találkozón azt mondta, ő egészen biztos benne, hogy a kormány meg tud egyezni a valutaalappal. „Az IMF az elmúlt tíz évben nem volt ennyire engedékeny, mint most, és nem szándéka, hogy olyan feltételeket nyomjon le a kormány torkán, amit az nem szeretne.” A kiigazítás, ami szükséges esetleg a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásához, tartható, viszont a tranzakciós illeték jegybankra való kiterjesztését nem támogatja a közgazdász.

Hirdetés