Egyszerre lesznek a parlamenti és az önkormányzati választások?

WL
Forrás: MTI
2011. december 12., hétfő 20:55
A román kormány hétfőn eldöntötte, hogy egy időben szervezik meg jövő ősszel az önkormányzati és a parlamenti választásokat.

A kabinet az alkotmány által lehetővé tett rendkívüli eljárással, úgynevezett felelősségvállalással terjeszti a parlament elé a választások összevonásáról szóló törvénytervezetet – közölte Emil Boc miniszterelnök.

Az ellenzék várhatóan bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, így még karácsony előtt bizalmi szavazáson kell helytállnia a kormánynak ahhoz, hogy a tervezet a parlament által is elfogadottá váljon.

Hirdetés

Boc azzal indokolta a rendkívüli eljárást, hogy idejében tudniuk kell a pártoknak, mikor lesznek a választások.

Elemzők szerint a kormányt az is sürgeti, hogy már az idén hatályba kell lépnie ennek a jogszabálynak, különben a jövő év elején már nem lehet őszre kitolni az egyébként júniusban esedékes önkormányzati választásokat. Hat hónappal a választás előtt ugyanis már nem módosítható a politikai megméretés időpontja.

Ez a törvénytervezet csak a választás megszervezésének technikai részleteit tartalmazza, nincs benne szó a választási rendszer módosításáról. Korábban ugyanis a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) leszögezte: csak azzal a feltétellel támogatja a választások összevonását, ha nem csökkentik a törvényhozók számát, és arányos választási rendszer szerint szervezik meg a jövő évi parlamenti választásokat. Elemzők és több kormánypárti politikus szerint is így várhatóan érvényben marad a jelenlegi egyfordulós, egyéni választókerületes, arányos választási rendszer.

A választások összevonását bírálta az Active Watch – Sajtófigyelő Ügynökség nevű román civil szervezet, amely szerint a két megméretés egyidejű szervezése jelentősen korlátozni fogja a jelöltek audiovizuális médiában való szereplési lehetőségét, s ezáltal sérülni fog a választók tájékoztatáshoz való joga.

Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Lapzárta – Kunhalmi Ágnes csókokat dobált a tüntetőknek
Lapzárta – Kunhalmi Ágnes csókokat dobált a tüntetőknek
<iframe id="videoplayer_111337" src="http://video.mno.hu/embed/111337" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legfrissebb