Már gyerekként el kellett volna zárni Breiviket

DA
Forrás: Hír TV
2012. augusztus 22., szerda 16:59
Már gyerekkorában is magatartási zavarokkal küzdött a norvég tömeggyilkos. A férfi tavaly július 22-én 69 embert ölt meg egy Oslo közeli szigeten a munkáspárt nyári táborában. Breiviket a tárgyalását megelőzően két szakértői csoport is vizsgálta. Az egyik elmebetegnek, a másik beszámíthatónak nyilvánította.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

Anders Behrig Breivik a jelentések szerint már gyerekkorában magatartási zavarokkal küzdött, 4 éves korában egy pszichiáter azt javasolta, hogy vegyék el családjától, és adják intézetbe. Végül otthoni megfigyelés alatt tartották, és anyja véleménye szerint nem sokkal később megszűntek a korábbi problémák. Breivik elvált szülők gyerekeként nőtt fel anyjával és katonatiszt nevelőapjával. 2006 óta készült a merényletekre.

Perében a tettét elismerte, de nem vallotta magát bűnösnek. Beszámíthatósága kulcskérdés az ítélethozatalnál. Ha épelméjűnek nyilvánítják, legfeljebb 21 év börtönbüntetésre ítélik, ennek lejártakor azonban ezt a bíróság meghosszabbíthatja, ha továbbra is veszélyesnek ítéli a társadalomra. „A társadalmunk nem készült fel arra, hogy szabadon engedjük. Itt nincs életfogytiglani büntetés. A politikusaink nem akarják” – nyilatkozta Geir Lippestad, Breivik ügyvédje.

Hirdetés

Ha azonban nem tartják beszámíthatónak, akkor Breiviket bezárnák egy pszichiátriai intézetbe. A hatóságok szerint viszont ennek biztonsági kockázatai is lehetnek. „A rendőrség sem tudja garantálni, hogy egy zárt intézmény elég biztonságos lenne. Lehet, hogy egy kis kórházat kell építeni csak neki” – fogalmazott Randi Rosenqvist kriminálpszichológus.

Breiviket az első orvosi szakvélemény nem beszámíthatónak nyilvánította, a második jelentés szerint azonban épelméjű. Az öttagú bíróság pénteken délelőtt hozza meg a döntést.

Egy független bizottság megállapítása szerint a rendőrség hamarabb megállíthatta volna tavaly nyáron a norvég tömeggyilkost, de "nincs ok azt gondolni", hogy az Utoya szigetén elkövetett mészárlást meg lehetett volna előzni.



Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS