Nem tudott leszállni az elnök repülőgépe

PR
MTI
2012. március 29., csütörtök 17:48
A kellő biztonság híján nem tudott leszállni csütörtökön Mali fővárosában az elefántcsontparti elnök repülőgépe, amelyen nyugat-afrikai államfők Bamakóba tartottak, hogy nyomást gyakoroljanak a katonai juntára a polgári kormányzat helyreállítása érdekében.

Diplomáciai források szerint a gép átrepült a bamakói repülőtér fölött, és visszafordult, mert a leszálló pályát tüntetők foglalták el, akik a külföldi beavatkozás ellen tiltakoztak. Az elnökök és a puccsistákat vezető Amadou Sanogo százados az elefántcsontparti főváros, Abidjan repülőterén fognak találkozni – közölte az egyik forrás, de azt nem mondta meg, hogy mikor. Egy másik diplomata szerint most „mindenki hazafelé tart”.

A nyugat-afrikai államok közössége (Ecowas), amely az elnököket küldte volna Bamakóba, szankciókat helyezett kilátásba, ha Maliban nem állítják helyre az alkotmányos rendet, és készenlétbe helyezett egy „békefenntartó” erőt is. A demokratikus állapotok gyors visszaállításának kierőszakolását célzó tárgyalások vezetését Alassane Ouattara elefántcsontparti elnökre bízta a szervezet.

Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Riasztás – Önkívület
Riasztás – Önkívület
<iframe id="videoplayer_104044" src="http://video.mno.hu/embed/104044" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legfrissebb