Puccsra készülnek?

LM
Forrás: MTI
2011. december 23., péntek 23:34
A pakisztáni hadsereg vezetője pénteken cáfolta azokat a vádakat, amelyek szerint a fegyveres szervezet a civil kormányzat megdöntésére készül.

Asfak Parvez Kajáni főparancsnok szerint a hadsereg „teljes tudatában van alkotmányos kötelezettségeinek és felelősségének” – olvasható a katonaság közleményében. Kajáni szerint a puccsal való riogatással a valódi, fontos ügyekről próbálják elterelni a figyelmet.

A főparancsnok Juszuf Raza Gilani miniszterelnök egy csütörtöki nyilatkozatára reagált, melyben a kormányfő úgy fogalmazott, hogy összeesküvés készül a polgári kormányzat megdöntésére a dél-ázsiai országban, a hadsereg pedig úgy viselkedik, mint „állam az államban”.

A kormány és a fegyveres testület közti viszony azután romlott meg, hogy nyilvánosságra került egy diplomáciai távirat, amelyben Iszlámábád az Egyesült Államok segítségét kéri egy esetleges puccs megakadályozására. A pakisztáni legfelső bíróság a héten indított vizsgálatot az ügyben.

Elemzők attól félnek, hogy a botrány akadályozhatja a tálib felkelőkkel szembeni harcot, a kormány és az ország legbefolyásosabb intézményének tartott hadsereg közti feszültségek pedig tovább destabilizálhatják a komoly gazdasági problémák által is sújtott, az Egyesült Államoktól egyre inkább távolodó Pakisztánt.

Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Magyarország élőben – Le kell mondania az MSZP vezetésének?
Magyarország élőben – Le kell mondania az MSZP vezetésének?
<iframe id="videoplayer_96964" src="http://video.mno.hu/embed/96964" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legfrissebb