2014. augusztus 20., István napja

Amikor a Szakértelem beköltözött a szívekbe és a gyomrokba

Idő szaki

2012. január 10., kedd 14:00
Hol volt, hol nem lesz, van egy intézet. Nemzetközi Valutaalapnak hívják, mi az óragyárban csak úgy emlegetjük, hogy ájemef. Mert ez a téma nálunk is, még mindig. Annak ellenére folyamatosan róluk esik szó, hogy már elmúltak azok az idők, amikor úgy gondoltuk, hogy a nagybetűs Szakértelem nevében közönséges, előre megfontolt szándékkal elkövetett megszorításokat hajtottak végre.

Ehhez, úgy érzem, tartozom némi magyarázattal, elvégre nem tudom, mikor olvassák majd soraimat. Szóval: a lényeg az, hogy a Szakértelem hívei furcsa emberek, különleges anyagból vannak gyúrva, ahogy egy régi mondás tartja. Ők például képesek voltak egymást váltva őrködni és éjt nappallá téve várakozni arra, hogy fékek és ellensúlyok hulljanak az égből. Ők mindig is azt hangoztatták, hogy jó lenne, ha már zuhannának ezek a tárgyak az égből.

Azért szerették volna ezt a Szakértelem rajongói, mert imádatuk tárgya csak olyan országba jön el, ahol már minimum exportképes stratégiai ágazat a fékek és ellensúlyok gyártása. Csakhogy ennek további ára is van: ahol a Szakértelem nevében fűrészelnek, ott bizony hullik a mucsa forgácsa. Ott bizony nincsenek kedvezmények, ott nincsenek önös érdekek, csak gyémántmód ragyogó transzparencia, ott nincs szociális érzékenység, ott nincs szem előtt, hogy a lakosság 22 százaléka nem tudja fizetni a rezsit.

Eljött azonban az idő (értsd: már nem a Fidesz volt kormányon), amikor a Szakértelem nem csak tántoríthatatlan hívei között lett népszerű. Ez csak kismértékben volt köszönhető annak, hogy az a bizonyos forgács ugyan hullt, egyre hullt, de már nem volt az a pénz, hogy az eszme fanjai hajléktalan óvodásokról, csak Budapesten húszezer csövesről, kétmillió kisnyugdíjasról írjanak, meg az „egészen természetközeli, organikus félelmükről”. Az sem jutott eszükbe soha, hogy vajon melyik asztalnál írták azt a törvényjavaslatot, amelyik lecsökkentette a legcsóróbbak havi segélyét és azon sem rugóztak, hogy a minisztériumban melyik papíron van még olyan javaslat, amelytől „egy kicsit még szarabb lesz ebben az országban szegénynek lenni”.

Fontos volt ez a fajta önmegtartóztatás is persze, de nem ez volt a lényeg. Hanem az, hogy minden ember, férfi és nő, gyermek és aggastyán boldogan tevékenykedett a racionális, reformoktól hemzsegő ország jövőjéért. Szívünkből voltunk szakértők akkor, sőt gyomorból: az ingyenebéd ígéretét annyira elutasította a társadalom, hogy még a maradékából sem kértünk. Megvalósítottuk azt, amire még Szlovákia sem volt képes: reformkonyhával vettük elejét az éhséglázadásnak.

Fülbevaló

Időszakiról

Idő szaki egy óragyári munkás, aki szabadidejében rengeteget blogol. Az bizonyos, hogy a jövőben él, hogy a közeliben, vagy a távoliban azt ő maga sem tudja, mert már nem csak ez keveredett össze a fejében, hanem a múlt, és a jelen is, meg persze az a sok-sok féldeci és az a rengeteg kormányzat. Idő szakit ez nem hatja meg, hiszi, hogy alapvetően úgysem változik meg semmi. Bejegyzései tehát a jövőből származnak, azok bármilyen egyezése a jelennel vagy a múlttal csupán a véletlen műve. De Idő szaki szerint véletlenek nincsenek.