„Egy lökés, és minden a fejére áll!”

Balogh Roland

Balogh Roland

2017. február 18., szombat 17:00, frissítve: vasárnap 07:42

Vegytiszta nyolcvanas évek egy olyan zenekartól, amelynek tagjai még a ’90-es éveket sem élték végig. Nagyjából így összegezhetnénk az öttagú Blindfold Sense most bemutatkozó új dalát, a Két életet.

A Vas Vince (ének, gitár), Csány András (szólógitár), Tringer Vince (dobok), Czerny Dániel (basszusgitár) és Petik Ábel (billentyű) felállásban működő csapat szintén vagy jó harminc évvel ezelőttre kacsingat, zenéjük nyers, nincs benne semmi manír vagy elektronika, leszámítva a billentyűket, de az meg az 1960-as évek óta jelen van ebben a galaxisban is.

Külön érdemes megjegyezni, hogy ez lesz a zenekar első magyar nyelvű száma, korábban, így a tavaly áprilisban megjelent kislemezük dalaiban is angolul énekeltek. A szövegmegoldásokon és a hangszínen még érdemes lesz majd a jövőben csiszolniuk, de itt elsősorban a zenére kell figyelni. A dal picit talán hosszú lett, az utolsó traktust már nem feltétlenül kellett volna a végére biggyeszteni, ám a füstös, ’80-as évek hangulat tagadhatatlan, s különösen úgy izgalmas, hogy tudjuk, a fiatalok azt a korszakot nem érezhették a saját bőrükön. Egyúttal jó látni, hogy akadnak olyan gyerekek, akik fittyet hányva a mai trendekre, bizony visszanyúlnak ezekért a zenékért, játsszák és szeretik is.

Miközben pedig szépen elindul a dal, a hajtás után többek között arról faggattam a zenekar tagjait, mennyire nehéz befűzniük és feltüzelniük a kortársaikat, hogy érdemes koncertekre járni, új hangokat felfedezni.

– Nincs egy éve, hogy kiadtátok a legutóbbi kislemezeteket, s talán a legszembeötlőbb dolog, hogy az eddigi angol helyett ezúttal magyar nyelvű dallal köszöntök be. Honnan jött az ötlet, hogy az anyanyelvre váltsatok?
Vas Vince: Szeretjük a változatosságot, és már régóta tervezzük, hogy egy magyar számot is írunk. Ekkor jött Vas László, aki írt nekünk egy szöveget, és felajánlotta, hogy ha gondoljuk, megzenésíthetnénk. Én elolvastam, láttam benne fantáziát, rögtön megvolt a fejemben a dallam, és innen már minden magától ment.
Csány András: Nagyon nagy előny az is egy magyar szövegben, hogy egy koncerten a közönség sokkal könnyebben tudja velünk énekelni a dalt, illetve az azonnali megértését is nagyban elősegíti egy számban, ha anyanyelven íródott.

– A zenéteknek ’80-as évekbeli utóérzése van, s ez ezúttal is igencsak érződik, semmi plusz pepecselés, csak jöjjön, aminek jönnie kell. Manapság ugyanakkor mintha úgy tűnne, egyre kevesebb fiatal érdeklődne az ilyesfajta zene iránt. Ti hogy érzitek ezt?
Czerny Dániel: Sokat szoktunk azon izgulni, vajon milyen véleménnyel lesznek az emberek a számainkról, hogy tetszik-e majd nekik. A dalokat igyekszünk úgy megírni, hogy a mondanivalónkat mindig úgy tudjuk átadni, hogy az emberek számára könnyen értelmezhető, ugyanakkor zeneileg is jó élmény legyen. Valójában, ha azoknak zenélünk, akik szeretnek minket, mi már örülünk. Legyenek akár kevesen, akár sokan.
Petik Ábel: Egyelőre azért ezt játsszuk, mert ez jön belőlünk. Persze van benne tudatosság is, de mi, illetve a közönség is ezt élvezi, és azt az elvet valljuk, hogy aki érti azt a nyelvet, amin mi „beszélünk”, az szeretni fogja, amit játszunk, és mi pont nekik zenélünk!

– Egy picit ezen rugózva, trendjelző lehet, milyen lehetőségei vannak ma egy fiatal csapatnak? Sajnos nem egyszer hallottuk már, hogy a közösségi klubélet sok helyen szinte teljesen meghalt. Hogyan lehet ma életet lehelni a kortársakba?
Vas Vince: Sajnos valóban, a koncertre járásnak, a zenehallgatásnak ez a módja egyre inkább kezd elavulni, és ezt mi is sokszor éreztük már. Szerintem a legfontosabb, hogy minden egyes alkalommal olyan koncertet kell adni, mintha ez lenne az inspiráció arra, hogy jöjjenek a következőre is.
Petik Ábel: Mi mindig igyekszünk a lehető legenergikusabb énünket megmutatni. Ha fellépés van, akkor apait-anyait beleadunk annak érdekében, hogy ne csak mi, hanem a hallgatók is jól érezzék magukat. A klubélet haldoklása? Csak hullámvölgyben van. Bízunk benne, hogy ez is csak egy korszak, egyszer elmúlik, valamikor a jövőben ismét kedvet kapnak az emberek.

– A dalaitokat hallgatva valahogy az az érzése az embernek, a pörgősebb, ritmusosabb gitártémák jobban fekszenek nektek, mint a lassú ódák, most mégis utóbbira adtátok a fejetek. Honnan jött a téma?
Czerny Dániel: Tény, hogy jobban szeretjük a pörgősebb gitártémákat, de mindig abból dolgozunk, amilyen ötletünk támad. Általában Vince vagy Csány hoznak egy-egy témát, és utána mindenki hozzáteszi a maga részét. A Két életben azonban az is különleges, hogy ez az első olyan számunk, ahol előre kész szövegből dolgoztunk, ami nyilván kereteket szabott, de így talán még élvezetesebb volt a folyamat.
Vas Vince: Szeretünk sok stílust kipróbálni, minél többe belekóstolni, hogy a végén tökéletesíteni tudjuk a sajátunkat. Ez a pillanat még nem érkezett el, ezért is érezhetőek nagyobb ugrások egy-egy dalunk között. Nekem alapelvem: úgy írjuk a dalokat, hogy valamennyire minden dalban kilépjen a zenekar a komfortzónájából, és valami egészen újat is vigyen bele, ám az mégis úgy, hogy az élvezhető maradjon.

– A közeljövőben merre láthatnak benneteket élőben?
Csány András: Most egy kis szünet biztosan lesz az érettségik miatt, de jövőre, vagy talán már a nyáron, teljesen új munkálatokba kezdünk, és jövőre megígérhetjük, hogy még sokan hallani fognak felőlünk!

További érdekességekért érdemes követni zenerovatunk, az Ígéretes titánok Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!