Sokat titkolóztunk, ideje hát végre leleplezni őt!

Balogh Roland

Balogh Roland

2017. január 28., szombat 17:05, frissítve: vasárnap 12:54

Sokat titkolóztunk, de eljött az idő, hogy lerántsuk a leplet az SPNT-ről. A fantázianév egy 17 éves, érettségi előtt álló fiatalember, Huszár Ákos szólóformációját rejti. Az először nálunk hallható, EP1. címen futó háromszámos bemutatkozó anyaga pedig annyira izgalmas, annyi minden van benne, hogy azt nemigen lehet pár mondatba sűríteni.

Azért persze megpróbálkozom szépen kronológiai sorrendben elmesélni, hogyan is esett be az ajtón Ákosunk. Az Esztergomhoz közeli Táton lakó középiskolás még október végén keresett meg, hogy lenne pár dala, amelyek megérettek a publikálásra, s januárra kiadhatóra pofoz két-három számot. Már az ősszel elküldött első vázlatain érződött, hogy többről van szó, mint egy fiú szimpla zenélgetéséről. Szépen kimunkált, mondhatni megkomponált elektronikus ütemek fonódnak egymásba, s a lágy, sejtelmes ambient ritmusok között ott settenkednek a komolyzenei alapok: a zongora vagy épp a klarinét.

Az érezhető kiforratlanság ellenére a számok hangulati íve sokat sejtet, főleg, hogy ebben a stílushalmazban kevés remek dalszerző mocorog Magyarországon. Épp ezért gondoltuk úgy, hogy Ákos Embryonic Development című dalát érdemes feltenni a tavalyi év dala listánkra. Nem mellesleg azért is, mert rajtunk kívül több hozzáértő fül is úgy nyilatkozott, hogy elég ígéretes.

Azóta eltelt egy bő hónap, s elkészült az első kislemez, amely most így a legnagyobb örömünkre a Pluto Sound gondozásában jelenik meg. Megéri tehát szépen végighallgatni, mert hisszük, hogy egy remek karrier kezdetének lehetünk tanúi. A zenék után is érdemes továbbolvasni, mert Ákossal többek között arról beszélgettünk, mennyire figyelnek oda az új hangokra kortársai, de az is kiderül, vajon milyen lehetőségei vannak egy Esztergom környéki kezdő fiatalnak, akadnak-e még alagsori középiskolás amatőr zenekaros bulik. Picit posztapokaliptikus világ tárult fel előttünk, de bízunk a feltámadásban.

– Egészen kis koromban kezdtem el foglalkozni a zenével. A szüleim beírattak furulyára, később pedig a klarinéttal ismerkedtem. Lehettem vagy nyolc, amikor bátyám, Kristóf (aki nem mellesleg a remek látomásos poptriót, az Agavoidot erősíti – a szerk.) elkezdett bevezetni az underground rejtelmeibe, a szerelem pedig innen indult – idézi vissza a kezdeteket Ákos. Mint mondja, az elektronikus vonal nem volt kérdés, még úgysem, hogyha az alapokat nézzük, a klasszikus vonalról érkezett ebbe a világba.

Az első számötletek tavaly áprilisban kezdtek kicsírázni, s őszre több dal is végleges formát öltött. Noha több mint három szám került tulajdonképpen kész állapotba, végül ez a három szerzemény – az „Embrió” mellett az Insomnia és a Wonderland – passzolt össze egy kislemezre. Ákos amúgy egyelőre nem kerget álmokat, mint mondja, ezeket az első zsengéket is inkább magának írta, viszont ha ez másokat is érdekel, annak rettentően örül.

Vétek is lenne elzárni ezeket egy fiókba. Kérdés persze, milyen lehetőségei vannak ma egy fiatalnak, aki egy bő ötezer fős településről próbál meg bármit is bemutatni. „Az a szomorú, hogy a bátyámon, meg egy-két barátomon, ismerősömön kívül nem sok korombélit, vagy fiatalt érdekel ez a zene a környéken. Sajnálom, hogy a diáktársaim többsége is csak az olyan kreatív, egyedi alkotómunka szempontjából sokszor értékelhetetlen számokra kattog, amelyeknek többmilliós a nézettségük a YouTube-on. S teszik mindezt csak azért, mert úgy gondolják, amit ennyien kattintottak, rossz nem lehet, pedig...” – meséli Ákos.

Aztán jött a posztapokaliptika, amikor ezt a gondolatmenetet folytatva odaérünk, hogy manapság egy olyan hely sem maradt a környéken, ahol középiskolás fiatalok szervezhetnének maguknak egy jó underground bulit. „Az a baj, hogy igazából már zenekar sem nagyon, meg olyan lelkes diákok sem igen, akik ilyet szerveznének” – összegzi tapasztalatait Ákos. Mielőtt azonban máris a The Walking Dead kietlen, zombiktól hemzsegő világában éreznénk magunkat, azért szerencsére nem kell temetni a fiatalokat. Hiszen épp nemrég mutattunk mi is be egy ugyancsak középiskolás csapatot, a miskolci Önkontrollt, s rajtuk kívül is szép számmal akadnak lelkes ifjoncok, nem csak Budapesten, akik igenis komolyan gondolják a kreatív alkotómunkát.

Nomen est omen

„Az SPNT név úgy jött, hogy szerettem volna magamnak egy e-mail címet, s addig szenvedtem, mire ez a betűkombináció jött ki, ez nem volt még foglalt. Így ezen a néven regisztráltam, s azóta ez lett tulajdonképpen a saját márkajelzésem, így ismernek.”

Ugyanakkor az Ákos által vázolt helyi „nihil” fényében az mindenképpen érdekes, miként képzeli el a zene alfájának számító élő megjelenést, fellépést. Mint mondja, jó lenne a hangszeres kíséret, ám mivel tényleg nemigen ismer a közelben ilyen arcokat, egyelőre annak is örülne, ha mondjuk egy-két Dj-társsal, közösen keverhetne a színpadon. Ugyancsak tervben van a vokál megjelenése is. Ha ugyanis a helyzet úgy hozza, szívesen rakna a dalaiba énekes részeket, elsősorban női hangot.

Az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumba járó Ákos egyébként az érettségire készül, s egyetem helyett szakmát akar tanulni. „Az elektronika érdekel, abban szeretnék valamibe fogni, hogy aztán a munkával keresett pénzből a zenélésre is többet tudjak fordítani. Egyelőre ez a cél, aztán meglátjuk” – vázolta terveit a fiatal szerző.

Úgy legyen! Mi csak támogatni tudjuk, és bízunk a legalább ennyire erős folytatásban.

További érdekességekért érdemes követni zenerovatunk, az Ígéretes titánok Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!