Vigyázz, nehogy felébreszd a nagyit is!

Gergely Károly

2017. január 4., szerda 17:00, frissítve: csütörtök 07:19

Az Ígéretes titánokon ott villog, hogy megjelent a The Matter első kislemeze, a Tempo Tantrum, és az általános jó visszhangon felbuzdulva már be is készítetted magadnak, hogy egy kávé / sör / karácsonyról visszamaradt bejgli mellé meghallgasd.

Ahogy elindítod a lemezt, már az első öt másodperc megragadja a figyelmedet. A barátnőd / barátod / testvéred körülbelül fél perc múlva átordít a szomszéd szobából, hogy „Hagyd már abba a dobolást!”, de nem tudod megállni, hogy ne légdobolj – a vége felé már te is érzed, hogy ráadásul ez egyre pontosabb. Annyira beleéled magad az élménybe, hogy amikor a második szám következik, kapkodva pillantasz csak oda, hogy lásd a nyitódal címét: Get Out.

Szerencsére ez sem ejt ki a ritmusból, így a Marteenaht is végigőrjöngheted. A címadó lány neve nagyon hamar megragad a fejedben, a dob mellé az éneklést is beveszed (csak halkan, hogy a szomszédban alvó nagymama ne ébredjen fel). Amikor a rövid gitárszóló alatt a saját léggitárodért nyúlsz, majdnem levered a kávéd / söröd / karácsonyról visszamaradt, már csupán csücsöknyi bejglit. Mostanra tudatosodik, hogy ami annyi fiatal zenekarban zavart eddig – azaz az énekesek kibírhatatlan hangfekvése –, itt most nem fedezhető fel.

Egy pillanatra kizökkent a következő dal viszonylagos lassúsága, de egy szempillantással később feleszmélsz – de hiszen ezt ismered! Persze, még a koncerten is játszották, de mintha kicsit átdolgozták, felgyorsították volna. A Déjà vu szerencsére még így is viszonylag lassúcska, de be kell vallanod magadnak, hogy ennyi légzenekarkodás megártott picit. Miközben csukott szemmel fújsz egyet, szinte látod magad előtt, ahogy egy kis romkocsmában erre a számra lengetik az öngyújtót (vagy okostelefont? – nem teljesen tiszta a kép) a Mushuért taraja, Örsért szakálla, Tóni gyerekmosolya vagy Joel görög fürtjei miatt megőrülő rajongók.

A Cobrára már ki is pihented magad, és azt érezve, hogy le kéne mozogni a karácsonyi sütifölösleget, a székedben ülve a legjobb minimálfejrázásodat veszed elő, hogy passzoljon a zene ritmusához. Nem sokon múlik, hogy behívd az öcsédet egy minipogóra – de mire szólnál neki, már megint vált a lejátszó.

Az album során először figyelnél oda egy kicsit a szövegre is – a zene úgyis (te jó ég!) U2-utóérzésnek tűnik elsőre. De ahogy halad előre, rájössz, hogy több van ebben zeneileg is – eddig talán ebben találtad meg a picit hiányolt változatosságot. A Critical mintha egymaga lenne minden, ami eddig volt az albumon és több – igazi zenei gyümölcskosár minden jóval. Miután azt hiszed, vége, ránézel a kijelződre, és rájössz, hogy csak egy halkabb rész következett. Mikor újra elkezdődik, betömöd az utolsó falatka bejglit, leöblíted egy kis kávéval és elismerően elbiggyeszted a szádat.

De mit is akart mondani a szövege? A hatalmas zenekari imitációban és bejglibetermelésben nem nagyon jutott időd arra, hogy igazán odafigyelj arra, amit mondtak, pedig a Critical elején volt pár érdekes gondolat. Mikor másodjára is elindítod, elhatározod, hogy most csak a szövegre fogsz figyelni – de a Get Out közben, az asztal sarkán, ugyan csak az ujjaiddal, de megint követed a dob ritmusát. Majd a végén azon morfondírozol, indítsd-e újra el az egészet? Naná!

S miközben párszor megvolt egymás után, csak azt ajánlhatjuk, aki szeretne részt venni ebben az utazásban, az élőben is meghallgathatja a The Matters őrületét. Mushu Israelék ugyanis január 6-án lépnek fel a budapesti Gozsdu Manó Klubban (GMK) a most véget ért dalversenyünkön is induló Meteo, valamint a Carson Coma társaságában. Ott lenni nagyon ér!

További érdekességekért érdemes követni zenerovatunk, az Ígéretes titánok Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!