Költözés

LMP: Felgyorsíthatja a vidék elnéptelenedését a csok

MTI, 2016. március 26., szombat 17:08, frissítve: 16:00
Felgyorsíthatja a vidék elnéptelenedését a csok, mert sokan arra használják majd azt, hogy egy kistelepülésről egy nagyobba költözzenek – mondta Gerstmár Ferenc, a Lehet Más a Politika (LMP) önkormányzati szakszóvivője szombaton.

A szóvivő szerint a csok nem fog segíteni a „leszakadó” kistelepüléseken, sőt tovább nőhetnek a területi különbségek. Hozzátette: az eddigi tapasztalatok szerint az igénylők harmada, fele budapesti vagy Pest megyei, és ezeken kívül is szinte csak a jobb helyzetben lévő nagyvárosokból jelentkeztek a támogatásra.

A csok abban az esetben járulhatna hozzá az elvándorlás megállításához, ha összehangolnák a vidékfejlesztést, munkahelyteremtést és a közszolgáltatás javítását célzó intézkedésekkel – hangsúlyozta a politikus.

A szegényeken nem segít

„Ma az adózók fele a létminimum alatt keres, így hiába vállalnának gyereket, nem engedhetik meg maguknak. Ezeken a családokon nem fog segíteni a csok, hiszen a legtöbbjük nem is mer bevállalni egy tízmilliós hitelt” – mondta Gerstmár Ferenc.

Az LMP szerint előbb fel kell számolni a „dolgozói szegénységet”, csökkenteni kell az átlag alatt keresők foglalkoztatásának terheit, és be kell vezetni az „igazságos” többkulcsos adórendszert, a minimálbért pedig adómentessé kell tenni.

Ingyen telket tesznek hozzá

A kritikára a Fidesz is reagált: a párt hangsúlyozta, hogy az otthonteremtési program az új és a használt lakás vásárlását is olcsóbbá teszi, segíti a munkahelyteremtést, és mivel minden településtípuson elérhető, minden város vagy falu életképességét tudja javítani.

Sőt – tették hozzá – számos vidéki település jelentős helyi támogatással, például ingyen telekkel még ki is egészíti a kormányzati segítséget. Ilyen például Balassagyarmat, Jászberény és Jászapáti, ahol már januárban történt ilyen bejelentés. Húsvét vasárnapján már Csongrád is közölte, hogy jelképes áron kínált telkekkel segítik a családok életét. A parcellák leendő vevőinek csupán két feltételt kell teljesíteniük: igénybe kell venniük az otthonteremtési kedvezményt, és két éven belül meg kell kezdeniük az építkezést a telken.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása