Interjú
Benk Dénes nem bír a "futószalag" mellett szenvedni, és állítja: a hangyaszorgalom is elegendő lehet a siker felé vezető úton.
Favágóként és raktárosként is kereste kenyerét korábban a székely határvédő felmenőkkel bíró Mogács Dániel. A stand-upos szerint a mostani kétharmad óriási lehetőség, hogy a sz..ból várat lehessen építeni.
Korom Ferenc dandártábornok vezette Magyarország védelmi tervének a kidolgozását és az önkéntes tartalékos rendszer kialakítását. Szerinte a háborúk természete gyökeresen megváltozott.
„A család az, ami képes megtörni a környezet negatív hatásait, képes védelmet nyújtani, megerősíteni minket.”
Magyarországnak és a Molnak a Déli Áramlat a jó választás – fejtette ki Valerij Jazev, az Orosz Gáztársulás elnöke az MNO-nak adott exkluzív interjúban.
Előfordult, hogy a rendőrségről gyűjtötte be az osztályát a Dumaszínház tagbaszakadt stand-uposa, Rekop György.
Őrült nagy összeg üti a markát annak, aki eltalálja az e heti öt számot. A szerencsés nyertes jó esélyt kap arra, hogy tönkremenjen az élete.
Büdi borozó, Godot kávéház, Comedy Central, Dumaszínház. Litkai Gergellyel életének csomópontjai mellett arról is beszélgettünk, hogy állnak a stand-uposok a celebharcban.
A totális leigázást szolgálta a mértéktelen nemi erőszak
2012. április 20., péntek 06:01
A nemi erőszak nem a szexualitásról, hanem a hatalomról szól – állítja Pető Andrea, a Közép-Európai Egyetem tanára.
Az egykezes kenus óceánátkelés új világrekordját felállító fiatalember az út felénél rájött, hogy „nincs még vége a filmnek”.
MNO vezető hírek
Ha a Mal Zrt. nem tesz eleget a bányakapitányság felszólításának és nem akadályozza meg a vörösiszap-tározók kiporzását, akkor az állam végső esetben akár be is zárathatja az ajkai timföldgyárat – mondta Illés Zoltán
– A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem – mondja Matolcsy György a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában.
Csurka István írói fénykora a nemzet politikai gyászkora volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint, aki a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének konferenciáján méltatta a drámaírót szerdán.
A parlament június 4-én szavazhat az MNB-ről szóló törvényt módosító javaslatról, és ekkor lesz az alaptörvény módosításának zárószavazása is. A törvénymódosítások jogerőre emelkedése után kezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel.