A magyar Scatman olykor egész jó átlagot gurít

Gabay Balázs
Gabay Balázs

2012. június 24., 07:49
Család, barátok, Nemzeti Sport, marhapörkölt galuskával, vaníliás krémtúró, magyar könyvek: ezek Tóth Edu boldogságának feltételei. A Dumaszínház dadogásra hajlamos stand-uposa a futball igazi szerelmese, ennek ellenére inkább bowlingban indulna az olimpián, ha az szerepelne a sportágak közt. A humorista a mai napig megküzd a „p” betűs szavakkal, és bár beszélni is imád, idővel íróvá szeretne válni. Első könyvét már ki is adták.

Úgy tudom, igazi futballfanatikus. Az Európa-bajnokságon szurkol valakinek?
– Imádom a focit, gyerekként magam is sokáig játszottam a Pécsben. Nyolcévesen szerettem bele az AC Milan csapatába, Baresi, Donadoni és Costacurta posztereit úgy felcelluxoztam a falra, hogy azóta sem kérdés, hogy az olaszoknak szurkolok, és így van ez most is. Most azonban Pirlón kívül nincs olyan játékos náluk, akire úgy igazán felnéznék. A spanyolok a legjobbak, de nekem unalmas, hogy mindig ők nyerik a tornákat, belőlük most szerintem elég, és bár a németek most már tényleg megérdemelnének egy végső győzelmet, mindig szorítok egy meglepetéscsapatnak is a világversenyeken. Úgyhogy éljenek a csehek, a görögök már 2004-ben megleptek. (Az interjú a portugálok győzelme előtt készült – a szerk.) Vagy mondjuk ott van Svájc. Olvastam, hogy egy egykori labdarúgónk Svájcot tippelte befutónak, hát az tényleg vaskos meglepetés volna…

Tóth Edu és a szomszéd lisztje
Tóth Edu és a szomszéd lisztje

– Az újmecsekaljai stadionba is ellátogat olykor?
– Sajnos ritkán jutok el szülővárosomba, Pécsre, de mindig követem a csapat eredményeit, ha tehetem, a fővárosi derbikre persze ellátogatok. Mészáros Ferenccel bravúrosan feljutottunk az Nb I-be, de sajnos az őszi menetelést követően az új edzőnkkel tavasszal látványos leszálló ágra kerültünk. Egy barátom hatalmas Pécs-szurkoló, fogorvosként dolgozik. Egy alkalommal beült hozzá Matyi Dezső, a klub tulajdonosa. Az az ötlete támadt, hogy gyorsan belediktál egy-két adag lidokaint, kitámasztja a szájpeckét, majd elkezdi faggatni az elhibázott edzőváltásról. Végül megesett rajta a szíve.

– Szóval akkor a magyar foci is megérinti.
– Persze. Ugyanúgy érdekel az, hogy mit játszott a Pápa Siófokon, mint az, hogy ki nyeri a Premier League-t. Jó, tudom, egy Chelsea–Manchester City mérkőzésen kicsit erősebb az iram és magasabb a színvonal, mint mondjuk egy Paks–Haladás találkozón, de vannak kifejezetten izgalmas hazai meccsek is. A magyar válogatottban is bízom. Az mindenképp jó hír, hogy az élesebb hazai válogatott mérkőzésekre még mindig megtelik a Puskás stadion, ez is bizonyítja, hogy nem csak én vagyok derűlátó a jövőt illetően.

A dumaszínházasokkal is összejárnak focizni?
– Igen, van egy csapatunk, vasárnaponként kispályán szoktunk játszani, Hajdú Balázs, Felméri Péter, Kiss Ádám, Bács Miklós, Pataki Balázs, Rekop György, Kovács András Péter és Litkai Gergely a csapat tagjai, Szöllősy-Csák Gergely a kapusunk, Mogács Dániel a gólfelelősünk.

Aktívan sportol?
– Szeretnék. Van egy nagy álmom: egyszer ki szeretnék jutni az olimpiára.

– Melyik sportágban?
– Mondjuk bowlingban. Néha eljárunk játszani a cimborákkal, barátnőmmel, és olykor meglepően erős átlagban gurítok. Valahogy el kellene intézni, hogy olimpiai sportággá tegyék.

– Akik ismerik, érteni fogják a kérdést: járt korábban logopédushoz?
– Igen, gyakran próbáltak segíteni abban, hogy a körülöttem élők megértsék, amiket nekik mondok. Sajnos sikertelenül. A nyelvtörőkkel nem is volt gond, de a mindennapokban nem hozott eredményt. Általában párhuzamosan jut eszembe sok minden, egyszerre szeretnék több mondatot is elkezdeni, ez a fő oka a dadogásnak. Ezenkívül vannak olyan szavak, melyekkel nem vagyok jóban. A „p” betűvel kezdődőkkel a mai napig nem tudok mit kezdeni. Amikor például édesanyám leküldött Panadolért a patikába, na, az nem volt kellemes. Amikor sorra kerültem, kérdezték: „Mit kérsz, kisfiam?” Elkezdtem dadogni, de sehogy sem tudtam kimondani a gyógyszer nevét. Mögöttem már kezdtek zúgolódni, amikor végre kiböktem: „Fejfájás elleni gyógyszerük van?” „Panadolra gondolsz?” „P-p-persze!” Egyébként ha nagyon koncentrálok, még érteni is lehet, amit mondok, sőt egyszer még Kazinczy-versenyen is voltam harmadik. Viszont ha erősen odafigyelek, hogy artikuláljak, akkor dadogni kezdek.

(Forrás: Facebook)
(Forrás: Facebook)

– Segít önöknek beszédtanár a Dumaszínházban?
– Én eddig még nem találkoztam vele. Volt viszont olyan tréningünk, amelyen rögtönzéstechnikát tanítottak nekünk. Beugró jellegű játékokról van szó, az nagyon tetszett.

– Egyes stand-uposoknak megvan a különös ismertető jegye, amiről megjegyzik. Ha leszokna a dadogásról, lehet, hogy a közönségnek sem tetszene annyira.
–Törekszem az érthető beszédre, de félek attól, ha kikupálnám magam beszédtechnikailag, akkor az nem lenne őszinte. Nem akarok másmilyen lenni a színpadon, mint a való életben. Amikor először találkoztam a Dumaszínház tagjaival, feltűnt, hogy a való életben mindenki ugyanolyan, mint amilyennek a közönség látja őket az élő vagy televíziós fellépéseiken. Többek között ez az, amit a legjobban szeretek ebben a műfajban.

– Ahogy a legtöbben, ön is a Fiatal Félőrültek Fesztiválján keresztül került be a Dumaszínház társulatába. Hányadik alkalom után hívta Litkai Gergely?
– Kilencedszer jöttem a Godot-ba, amikor kiderült, hogy felvesznek a társulatba.

– Honnan jött a stand-upos ihlet?
– Gyerekkoromban gyakran hallgattam a Rádiókabarét, később felfigyeltem néhány külföldi humoristára, majd 2008 körül felfedeztem magamnak a magyar kedvenceket; Bödőcs Tibort, Hadházi Lászlót, Kőhalmi Zoltánt. Amikor kiadták a könyvemet, az Abszolult szerdát, megkértem Tibort, hogy lépjen fel velem az olvasótalálkozómon. Ez volt az első alkalom, hogy én is megpróbáltam. Korábban több könyvbemutatómon is azokat a részeket olvastam fel a közönségnek, melyekről feltételeztem, hogy majd nevetni fognak rajta, később pedig már letettem a könyvet, és a kedvenc részeimet meséltem el élőszóban. Tulajdonképpen így kezdődött. Tibor rengeteget segített, ő tanácsolta, hogy próbáljam meg a Fiatal Félőrülteket, az első jelentős sikerélményem pedig az általa szervezett búcsúszentlászlói „humorwoodstock fesztiválhoz” fűződik. Ott kaptam meg azt a kezdőlökést, melynek lendülete azóta is tart.

A Sky Newsban olvadt a Túró Rudi

– Sztár lett 2010 óta?
– Sztár biztos, hogy nem. Nincs két éve, hogy Dumaszínház tag lettem, hosszú még az út a középmezőnyig. Tejfogú vagyok én még, zöldfülű kis humoristapalánta, van még mit tanulnom bőven. Elsődleges álmom az, hogy író legyek, miközben minden egyes stand-up felkérésre ajándékként tekintek. A kettő szépen kiegészíti egymást.

– Az Abszolult szerda gondolata Londonban fogant, a könyvről viszont már Barcelonában adott interjút 2010-ben. Hogyan kezdődött a világjárás?
– Veszprémbe jártam idegenforgalmi és szálloda szakra. Az önfeledt főiskolás éveimet beárnyékolták a financiális kihívások, ezért Londonba utaztam szerencsét próbálni. Fél évre terveztem, öt év lett belőle, majd utána Barcelonába költöztem, ahol még két évet maradtam. 2003 elején mentem ki az Egyesült Királyság fővárosába. 2004 márciusában hazaugrottam egy hétre, majd a visszaútnál elkaptak a reptéren és kitoloncoltak az országból, mert lejárt a diákvízumom. 2004 május elsején dacból már ott voltam az első, Londonba tartó gépen. Ezúttal beengedtek. Örömömben ugrálni kezdtem, majd észrevettem, hogy fotósok és újságírók hada vesz körül, Daily Telegraph, Sunday Times, Evening Standard és a többi. Akkor a brit sajtónál fő témát jelentett a keletről érkező bevándorlótömeg, én pedig mint jeles képviselőjük vígan nyilatkoztam. Egy órával később véletlenül összefutottam a belvárosban a volt főnökömmel, aki kinevezett étterme vezetőjévé. Miközben lesokkolva álltam a járda közepén, csörgött a telefonom. A Sky Newstól hívtak.

– Hamar befutott...
– Közölték, szeretnének velem interjút készíteni. Kérdezték, hova küldjék a kocsit, ami bevisz a stúdióba. Mindenki azt javasolta, hogy a munkáról és pénzről ne beszéljek. A stúdióban az első három kérdés ez volt: miért jöttél Angliába, mit fogsz dolgozni, és mennyit fogsz keresni. Miközben a stúdióban üldögéltem és a kitérő válaszokon gondolkoztam, beugrott, mennyire kész ez a nap. Két és fél órája még örültem neki, hogy egyáltalán beengedtek az országba, most meg itt ülök a Sky News stúdiójában, frissen előléptetve, miközben egyfolytában azon aggódom, hogy még ki sem pakoltam a bőröndömből, meg fognak olvadni a Túró Rudik…

– Ezután hogy jött Barcelona?
– Az előbb még el akartam dicsekedni, hogy a rekordom Mallorca. Ott másfél óra alatt találtam melót. A kikötőben hajókat festettem. De csak egy kalandozás volt. Ha elolvasom Jack Kerouactól az Útont, mindig begőzölök. Összepakolok egy táskába, és nekivágok.

– Csak úgy, bele a vakvilágba?
– Igen. Öt év londoni élet után eljött az a nap, amikor úgy istenigazából összesűrűsödtek a felhők felettem, akkor pakoltam össze és mentem a Luton reptérre úgy, hogy az első géppel szeretnék Spanyolországba utazni. A malagai járat már elment, de a mallorcaira még volt hely. Mallorca csak a főpróba volt, hamar visszatértem Londonba, majd egy héttel később elhatároztam, hogy meghódítom Barcelonát. Az a liezon már hosszabb életűnek bizonyult, a mai napig rajongok azért a városért. Itthon azért jobb, család, barátok, Nemzeti Sport, marhapörkölt galuskával, vaníliás krémtúró, magyar könyvek. Barcelona csodálatos város, de az imént felsoroltakkal hosszú távon nem tudja felvenni a versenyt.

Azt tudom, hogy Salinger az egyik kedvenc írója. A Zabhegyező miatt?
– És a Magasabbra a tetőt, ácsok című novellája miatt is. Rajta kívül Kerouac, Ginsberg, Merle, Örkény, Márai és Kurt Vonnegut írásai állnak a legközelebb hozzám. Tőlük bármit bármikor. Merle Madrapur című könyvét már vagy tizenötször olvastam, ettől függetlenül szinte minden évben újraolvasom. Zseniális az alapszituáció, az első 50-60 oldal valósággal odaszegezi az olvasót. Szívesen írnék utóbbihoz hasonló könyvet. Most egyébként éppen a második könyvemen ügyködöm. Már számtalan alkalommal újra kellett kezdenem, mert mindig kiderült, hogy amit kitaláltam, már foglalt. Az egyik ötletemmel elég sokáig jutottam. A főhősöm gondolataiban tudnak olvasni a körülötte élők, ami jelentősen megnehezíti a rá váró feladatok teljesítését. Aztán megnéztem a Ragyogást, és már gyűrtem is össze a kéziratot. Máskor egy olyan nyomozóról írtam egy novellát, akinek a memóriáját öt percre kalibrálták. Egy barátom elolvasta, közölte, hogy ez a Memento című film. Megnéztem, és tényleg. Ez az ötlet is kuka.

– De azért nem adja fel?
– Dehogy! Író szeretnék lenni, ez életem legfőbb célja. Az Abszolult szerdát már most bővíteném, és „a padláson sorakozik” vagy 70-80 novellám. A Szerda novellagyűjtemény, ezért még pihentetem a rövidebb szösszeneteket, majd később egybepofozom őket. A mostani cél egy teljes regény megírása. Szerencsére pár hete bevillant az az alapötlet, amire évek óta várok, és eddig még nem derült ki róla, hogy más is használta volna. Szeretném, ha ez titokban maradna és meglepetés lenne, ezért, ha megtenné, hogy nem írja le ide, akkor most nagyon szívesen elmesélem, hogy mi is a kiindulópont...

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés