A testem kidobja magából a jó pasi géneket

A testem kidobja magából a „jópasigéneket” + Videó

Gabay Balázs

2012. április 08., 14:00

Negyven kilót fogyott, mégis a súlya irritálja leginkább Dombóvári Istvánt, aki számára az önirónia alapvetés. A magát Árpád-kori zömök ősmagyarnak tartó stand-upost anno Fábry Sándor invitálta le a Godot-ba, ahonnan a Dumaszínház oszlopos tagjává lépett elő. A humorista nem szeretné visszaforgatni az idő kerekét, és végtelenül boldog, hogy immár nem ő az aktuális jászkarajenői celeb.

Nyomtatás

– Úgy látom, BKV-val érkezett. Nem autóval jár?
– Ha vezetnék, az egész világgal rosszat tennék. Főleg azokkal, akik szembejönnének. Egyébként a legtöbb dumaszínházas már nem saját maga vezet, ha fellépni megy, nagyon igénybe veszi a figyelmet a vezetés. Még Trabarna is leteszi a kocsit néhanapján.

– Pedig ő igazi autófanatikus, nem?
– Ő? Szerintem karburátor volt a jele az óvodában.

– Amikor először megjelent a színpadon nagyközönség előtt, minden második mondata érintette a testsúlyát. Változott a helyzet?
– Nem, továbbra is kardinális kérdés maradt. Nem tudom kikerülni, ez irritál a legjobban.

– Pedig sikerült leadnia vagy 40 kilót... Ehhez képest a Facebookon nemrég egy igen testes képet osztott meg magáról.
– Az egy április elsejei tréfa volt. Egyébként nem a testsúlyom miatt csúsztam el vele, hanem mert túl lombosak voltak a fák április 1-jéhez képest. A 40 mínuszból egyébként mára 15 visszajött. Egyébként nyáron eljön az idő, amikor a kövérek már default üzemmódban izzadnak, akkor majd rólam is leszalad egy pár kiló. Az a helyzet, hogy én sosem leszek egy girnyó. Egyébként futok, csak nem merem senkinek sem elmondani, mert kiröhögnek. Egy jókora kocka, ez vagyok én. Ha követni akarom a súlyváltozásomat, nem a Facebook timeline-ját kell néznem, de nem ám. Ott vannak a Cool TV ismétlései, ahol elemezhetem magam és hogy hogyan hízom vagy fogyok.

"Amikor az iskolában megkérdezi a tanárnő az órán, hogy ki énekli majd a Himnuszt az ünnepnapon, mindenki lapít. Csak egy-két kis exhibicionista akad, aki el meri vállalni. Na, én is egy ilyen voltam."

– Magától akar fogyni, vagy tanácsolják, netán követelik? Csak mert önnek egyszerűen ez a dumaszínházas bélyege.
– Bizony, Dombi a dagadt, így vagyok elkönyvelve. A kövérségnél már csak egy cikibb dolog van. Lefogyni, aztán visszahízni. Nézze, megpróbáltam, sikerült is lemenni egyszer 90 kiló alá, aztán annyi. Ráébredtem, hogy a testem kidobja magából a „jópasigéneket”. Én erre vagyok predesztinálva. Én testesítem meg az Árpád-kori zömök ősmagyart, ennyi.

– A honlapján a beköszöntőben lehet olvasni, hogy Fábry Sándor fedezte fel. Hogyan kell ezt elképzelni?
– Közvetve igaz. Fábry-rajongóként vehettem részt azon a nyílt napon, ahol Sanyi beült a vendégszékbe, az emberek meg kérdezgethették bármiről. Volt színes bőrű, nagymama, transzvesztita, roma, kisgyerek, meleg, részeg kérdező meg én. Olyan obligát dolgokat kérdeztek tőle, hogy hányas lábad van, volt-e csajod meg ilyenek. Én teljesen másképp közelítettem a dolgot, és készültem három-négy kis blokkal. A örökké morgó Sanyinak meg megtetszett az egész, és azt ajánlotta, menjek le a Godot-ba, mert »keresnek ilyen embereket«. Persze nem jöttem el a Godot-ba. A kocsmában mindig én nevettettem az embereket, de ilyen magasságokba nem vágytam. Egy nagyon jó barátom hívott fel hónapokkal később azzal, hogy elmentél? Mondtam, hogy nem. Persze nógatott, mondta, hogy alhatok náluk Pesten, ha csak ez a gond, és gyakorlatilag ő jelentett be a Godot-ba. Végül csak eljöttem. Már azon röhögtek, ahogy kinéztem, és a fellépés sem sikerült rosszul. Litkay Gergely azt mondta, hogy egész jó volt, érdemes lenne fejleszteni, majd segít nekem.

"Egy fél évre halálos csóróságra ítéltük magunkat, a párom azonban adott egy esélyt nekem, és a stand-upnak. Nem vacillált, azt mondta, ha ez az utad, akkor csináld. Ő egy egészséges tőkesúly az én vitorlásomon."

– Nem félt?
– Dehogynem. Kőhalmi Zoli mondta egyszer, hogy aki nem izgul előtte, az nem is veszi komolyan. Én ezt másként látom. Ha van is izgalom, az évek során szépen elkopik. Gyerekként persze én is izgultam. A habitusom viszont megvolt az egészhez. Tudja, amikor az iskolában megkérdezi a tanárnő az órán, hogy ki énekli majd a Himnuszt az ünnepnapon, mindenki lapít. Csak egy-két kis exhibicionista akad, aki el meri vállalni. Na, én is egy ilyen voltam.

– Ha már exhibicionistákról beszélgetünk. Úgy tudom, tömegesen jelentkeznek a fiatalok stand-uposnak. Milyen a felhozatal?
– A mostaniak legtöbbször azért jönnek, mert híresek akarnak lenni, ez pedig már nem a szakmának szól. Sokan kérdezik, hogy a maiak miért gyengébbek, mint a néhány évvel ezelőtt berobbanók. Nem tartom magam semmivel sem jobbnak, mint a mostani fellépők, az viszont nagy különbség, hogy mi szerelemből kezdtünk el stand-upolni. Magunk dobtuk össze a pénzt, hogy elutazzunk egy vidéki helyszínre, ahol ingyen léptünk fel.

– Értem. Szóval ön gyakorlatilag az Esti Showderből került a Godot-ba. Mi volt a következő lépés?
– A második Godot-beli fellépésre három haverom is elkísért, akiknek a kocsiban előadtam, amit majd este fogok mondani. Azt mondták, rendben lesz. Aztán elkezdtem sztorizgatni, azon viszont egyenesen vinnyogtak a röhögéstől. Azt ajánlották, inkább ezt adjam már elő, ez tökéletes lesz. Előadtam a Godot-ban, az emberek meg visítottak. Akkora sikerem volt, hogy másnap felmondtam a munkahelyemen. Egy fél évre halálos csóróságra ítéltük magunkat, a párom azonban adott egy esélyt nekem és a stand-upnak. Nem vacillált, azt mondta, ha ez az utad, akkor csináld. Nekem meg olyan problémákat kellett megoldanom, hogy bármikor ráérjek, ha éppen jön egy telefon, meg hogy legyen hol aludnom Pesten.

– Gyakorlatilag a stand-upra tette fel az életét.
– Így történt. És mindez annak az egy bizonyos Godot-beli fellépésnek volt köszönhető. Kisbetűs „nemecsek humoristaként” kiálltam, és egyszerűen megcsapott a stand-up szele. Nem én választottam ezt a szakmát, a szakma választott engem.