Lippai Roland
Lippai Roland

– A családpolitikai intézkedések, deklarációk a gondolkodást viszont nem tudják – alapvetően – megváltoztatni. Arra van ötlet, hogy a mentalitást miképpen lehetne egy kicsit eltolni ebbe az irányba? Igaz, hogy az oktatás része lehet a házassággal és a felelős párkapcsolattal együtt járó tudásanyag átadása is? Mire lesz ez elég?
– Úgy gondolom, hogy a leginkább hatékony kormányzati eszköz a családi adózás bevezetése lehet. Tovább kell gondolni a pozitív példa kérdéskörét is, ami nem ifjúságpolitikai koncepciók része kell legyen. Szerintem a szülők saját példáikon keresztül tehetik alapvető értékké a családot a gyermekeik számára. Ez egy nagyon nehéz kérdés, örülnénk, ha ez mindenki számára természetes lenne. Tehát egyrészt a szülőknek, másrészt a médiának van óriási felelőssége. Ezek a trendek a média közvetítésével kaphatnak olyan teret, amelyen keresztül szimpatikussá és követendő példává válhatnak a fiatalok számára.

– A szocializáció elsődleges színtere a család, majd jön az iskola, a kortárscsoportok, illetve a tömegtájékoztatási eszközök hatásai. Itt már csökken a szülők befolyása. A média területén lehet még valamit lépni? Gondolok itt számos – fogalmazzunk most óvatosan –, éppen a család vagy a hűség ellen ható, sőt ezen ellenértékeket követendő példaként beállító műsorra.
– Elég szűk a mezsgye annál a kérdésnél, hogy hol van az a határ, amin túl már nem kell valamit megismernie a gyereknek. Hiszen joga és kötelessége minden élet- és létformát megismernie, hogy később el tudja dönteni, hogyan is éljen. Újra a szülők felelősségét hangsúlyoznám: nekik kell tudniuk a személyes példájukkal, varázsukkal meggyőzni a gyereket arról, melyek azok az általános és örök érvényű emberi értékek, amelyek mentén kell élniük az életüket. A média területén is természetesen lehet lépni, a családi törvény is utal erre, és ne feledjük el, számos, a gyermekeket védő szabályozó elem lépett már életbe.

– Mit jelent a felelős állampolgár?
– Azt takarja, hogy egy fiatal tisztában van a lehetőségeivel és a kötelezettségeivel is. Nem az a cél, hogy minden fiatal csatlakozzon valamilyen szervezethez és azon keresztül nyilvánítson véleményt. De igenis fontos, hogy beleszóljon a környezete életébe, hiszen az ott megszületett döntések az ő életét befolyásolják. Arra buzdítanék mindenkit, hogy tanuljon meg kiállni az érdekeiért. Ha ez működik és át tud menni a gyakorlatba, akkor tudunk tudatos, 21. századi fiatalokról beszélni.

– A saját vagy egy közösség érdekeinek felismeréséhez nem elég csak szimplán intelligensnek lenni, tudás is kell, amihez fontosak azok a mobilizációs csatornák is, amelyeken keresztül e tudást el lehet érni. Mondjuk az oktatáson keresztül. Ugyan vannak könnyítések, de mégiscsak ott van a – mindegy, minek nevezzük – tandíj kérdése. Volt valamilyen rálátás és ráhatás ezekre a folyamatokra?
– Foglalkoztunk a kérdéssel. Személyes eredményként éltem meg, hogy az Új nemzedék program alkotása során megszületett kapcsolatrendszert vetettük latba, amikor a hallgatói érdekképviseletekkel úgy tűnt, hogy zátonyra futhatnak az egyeztetések. Éppen Navracsics miniszter úr volt, aki az egyeztetéseket kimozdította a holtpontról. Ahogy Nagy Dávid HÖOK-elnök is mondta, hogy abban az egy órában többet haladtak előre, mint az elmúlt egy évben.

– Ez egy nagy fricska volt az oktatási államtitkárság felé.
– Egyáltalán nem gondolom így, szerintem sokkal fontosabb, hogy számos olyan probléma oldódott meg, amely a hallgatóknak fontos, és azt gondolom, ehhez a magunk részét hozzátettük.

– Akkor megnyugodhatunk, hogy nem az összeszerelő üzemek országa épül? Hiszen vannak olyan vádak, amelyek szerint a cél olyan emberek „képzése”, akik nem gondolkodnak önállóan, nem állnak ki a saját érdekeik mellett…
– Annál lényegesen okosabb és leleményesebb a magyar társalom, minthogy ilyesmit elhiggyen. Egyáltalán nem erről van szó. Mi olyan országot építünk, ahol minden fiatal azt gondolja: törődöm a hazámmal, és a hazám is törődik velem, és az állam olyan diplomát ad a fiatalok kezébe, amellyel boldogulni tud.