„Ez felér egy hazaárulással”

Földre kényszerült pilóták
Bertók T. László

2012. február 15., szerda 18:59
Volt Malév-pilótákkal találkoztunk, akik hangot adtak kemény véleményüknek. Mint mondják, pilótaállást bármikor találnak maguknak – külföldön. De nem akarják elhagyni a hazájukat. Egyelőre kivárnak, hátha megtörténik a csoda, és lesz magyar légitársaság. Mivel nem akartuk szavaikat „politikailag korrektté” tenni, további karrierjük érdekében inkább úgy döntöttünk: nem fedjük fel kilétüket.
Hirdetés

– Meglepte önöket a Malév csődje?
– Tudtuk, hogy nagy a bizonytalanság, de hogy egyik percről a másikra szüntesse be a repülést a Malév, erre nem számítottunk.

– Milyen előjelek voltak?
– Egyrészt a főnökök megnyilatkozásai utaltak arra, hogy nagy a baj, másrészt konkrét jelekből is ki lehetett következtetni. Például már másfél évvel ezelőtt sorozatosan történt, hogy nem tudtunk tankolni több reptéren, mert addig nem adtak kerozint, ameddig a Malév nem rendezte a tartozását.

– Mikor jelentek meg először a baljós árnyak a Malév felett?
– A kilencvenes évek közepéig minden rendben ment. A Boeingekre való áttérés időszakában a cégvezetés egyértelműen növekedésben gondolkodott. Jól képzett pilótagárdával rendelkezett a Malév, akiket a cég saját költségén képeztetett át az új típusra. Aztán fokozatosan egyre nagyobb lett a Malévnál az adminisztrációs létszám, egyre több al- és főosztály jött létre, egyre több „csókos” embernek kreáltak állásokat menedzserszerződéssel, egyre több politikai pártfogolt bukkant fel az irodákban. Olyan figurák, akiknek korábban semmi közük nem volt a légi iparághoz, viszont az észt szerették osztani. Sejteni lehetett azt is, hogy a Malév egyben a pénzszivattyú szerepét is eljátszotta, ahogy ez állami cégek esetén szokás.

– Önöket most szélnek eresztették. Milyenek a magyar pilóták elhelyezkedési esélyei?
– A fiatalabbakat szívesen átvennék arab, afrikai, kínai és indiai légitársaságok, de a Malév-pilóták többsége 45-50 éves, akik már több okból sem annyira kapósak. Volt olyan kolléga, aki beadta a jelentkezését egy közel-keleti légitársasághoz, de elutasították a testtömegindexe miatt. Aki megfelel az elvárásoknak, persze mehet, sőt jól meg is fizetik, de ez azzal is jár, hogy ki kell költöznie családostul. De ki akar például egy kínai belföldi járaton szolgálni és egyúttal Kínában élni? Mi magyarok vagyunk, bocsánat, de Magyarországon szeretnénk élni, itt szeretnénk adózni, itt családot alapítani. Az ötgyerekes kollégánknak ez a helyzet még nehezebb.  

– Nyugat-európai légitársaságok se jöhetnek szóba?
– Két okból nem. Egyrészt ez esetben szintén külföldre kényszerülnénk költözni. Másrészt ha ebbe bele is mennénk, az a fő gond, hogy nem kellünk nekik. A magyar szakszolgálati pilótaengedélyünket egyetlen európai légügyi hatóság sem fogadja el. Az Air France egyébként is csak francia pilótát, a Lufthansa csak németet, a British Airways csak brit pilótát alkalmaz. Mindenki védi a saját nemzeti karakterét, a saját álláshelyeit, ami jogos és természetes ebben az iparágban, mint ahogy a Malév sem alkalmazott mást, csak magyar pilótát. Az más kérdés, hogy Martin Gauss személyében példátlan módon egy német vezérigazgató volt a magyar nemzeti légitársaság élén, de ez már azok felelőssége, akik odatették.

– És a fapadosok? A Wizz Air azzal kampányol, hogy magyar érdekeltség és hogy álláshelyeket kínál volt maléveseknek.
– Egy svájci bejegyzésű társaság, amely nem is Magyarországon adózik, ugyan mitől lenne magyar cég? Csak mert a vezetője magyar személyi igazolványt hord a zsebében? A főpilótájuk angol, és aki oda jelentkezik közülünk, azt többek között egy huszonöt éves, néhány éve repülő, szintén angol fiatalember felvételizteti. Ez megalázó egy több évtizedet repült, tapasztalt kapitány számára. A Wizz Air annyira magyar, hogy lényegesen több náluk a külföldi pilóta, mint a magyar. Szerintünk az a tény, hogy a Wizz Air feljelentette a magyar nemzeti légitársaságot Brüsszelben, és pezsgőt bontottak a Malév halálhírére, felér egy hazaárulással.

– Azért ha a munkanélküliség és a munka között kell választani, gondolom, nem lehet nagyon finnyás az ember…
– Számomra a Wizz Air lenne az utolsó, ahová mennék, de nagyon sokan nem válogathatnak. Szakmánkban fapadoshoz szegődni komoly presztízsveszteség. Másrészt hogy néz ki, hogy az nyújt most elsősegélyt, aki elvágta a torkomat? Amúgy közel sem kínálnak olyan jó szerződési feltételeket, mint amilyeneket eddig a Malév nyújtott.

– Ebbe belement a szakszervezet?
– Miféle szakszervezet? A Wizz Air egy olyan cég, ahol nem engedélyezik szakszervezet alapítását!
De van ennél durvább is: ahhoz, hogy egy Boeing-pilóta Airbust vezethessen, típusjogosítványt kell szereznie. A tanfolyam és a vizsga ára 15 ezer euró, amit a pilótának kell fizetnie, jó esetben céges hitelből, amit szépen levonogatnak a béréből. Tizenöt hónapig a fizetése jelentős részét elviszi a törlesztés.

– Ez máshol nem így megy?
– A típusvizsga költségeit egy tisztességes légitársaság nem terheli rá az alkalmazottjára, és nem húz le róla annyi bőrt, ahányat csak lehetséges. A nemzeti légitársaságoknál a képzéseket a munkáltató állja.

– A Malévnál hogyan ment a pilóták képzése?
– Elsősorban a Malév Repülőklubon keresztül biztosították a folyamatos utánpótlást. Sokáig fantasztikus csapatszellem uralkodott a cégnél, hiszen azok a fiatalok, akik a repülőklubban kezdték vitorlázógépen, majd feljebb léptek motoros kisgépekre, együtt nőttek bele az utasszállító vezetőülésébe. Ráadásul együtt az öregekkel. A repülőklubban bálványoztuk a Malév-pilótákat, akik kedvtelésből jártak le kisgépekkel repülni és a fiatalokat oktatni. A csapatszellem nem csak a repülőszemélyzetre volt igaz. A takarítótól az osztályvezetőkig egyfelé húzott mindenki. Ma már csak olyan fiatalból lehet pilóta, aki lerak úgy 12 milliót az asztalra, és ebből eljuthat egy bizonyos szintig, ami még elég távol áll attól, hogy utasszállítót vezethessen. Nekünk még szerencsénk volt, a kilencvenes évek elején még nem a pénz, hanem a rátermettség számított. De most már úgyis mindegy, miután több ezer elkötelezett malévest szélnek eresztettek.

– Önök reménykednek még abban, hogy létrehoznak egy új nemzeti légitársaságot? Állítólag sokan dolgoznak ezen.
– Ezt nem most kellett volna elkezdeni! Amikor a Swissair csődbe ment, még aznap átvette az utasokat a Swiss, akik az egészből alig vettek észre valamit. Ezt a zökkenőmentes váltást több évig készítették elő. Igen, reménykedünk benne még akkor is, ha tudjuk, óráról órára csökken az esélye annak, hogy egy új cég a Malév helyére lépjen. Mi nem vagyunk közgazdászok, nem tudjuk megítélni, hogy üzletileg mi lenne a legjobb megoldás. Egy viszont tény: nincs Európában olyan ország, amelynek ne lenne nemzeti légitársasága – Albániától Portugáliáig. Senki máson nem röhögnek most úgy, mint rajtunk.

Hozzászólások

  1. Kicsilany 2012. február 17., péntek 11:40
    Akkor ezuton uzenem mindenkinek, aki azt hiszi, hogy o, meg az allam most milyen jol jart azzal, hogy nincs MALEV: legyenek szivesek annak is utananezni, ennek mik lesznek a gazdasagi vonzatai!!! MENNYI ADOFORINTTOL ESIK EL ON, A KEDVES CSALADJA, ES AZ ALLAM, es hogy ezen felul MENNYI PLUSZ KOLTSEGE LESZ AZ ALLAMI GARANCIAK MIATT!
    Konnyu itt osztani osztogati olyasmit, aminek hijan vannak, ugye??? (Az eszt!)
    Ja, es ezzel egyidejuleg mennyi munkahely szunt meg (tobbezer: nem csak a MALEV dolgozok, hanem rengeteg erre specializalodott ceg is megszunik, vagy csoportosan leepit)!
    Ja igen, kerem, nagyon "jol" jart ezzel mindenki!
    Annyit meg hozzatennek, hogy a fapadosok semmilyen teren nem tudnak olyan szolgaltatast biztositani, mint a nemzeti legitarsasag tudott. Es igen, ez is fontos, mert nem csak turistak vannak!
    Abban pedig minden hozzaszoloval egyetertek, hogy nem az allamnak kell lennie a tulajdonosnak. Eddig mar eleg sokat zsebre tettek az allami legitarsasagbol a kedves mindenkori kormanyok. Most lesznek szivesek "csak" az adoval megelegedni (ha lesz uj nemzeti legitarsasag)!
    Udvozlettel:
    Egy nem MALEV-os, de gondolkodo ember
  2. realista 2012. február 16., csütörtök 18:53
    A MALÉV állami támogatása annak idején egyeztetve volt az EU-val és a FIDESZ-szel is, mivel rá hárult az átszervezés végrehajtása. Akkor a Fidesz nem ellenkezett. HA végrehajtották volna az elvárt átszervezéseket, akkor NEM MENT VOLNA CSŐDBE a MALÉV! Csak hát a NAGYJAINK sz*rtak a nép érdekére és hagyták bedőlni a társaságot. Ebben nem Oszkó a bűnos, hanem Matolcsy vagy az ő főnöke.
  3. 2012. február 16., csütörtök 13:52
    "Egy viszont tény: nincs Európában olyan ország, amelynek ne lenne nemzeti légitársasága"

    WTF? Nincs olyan ország? MIért fontos egy "nemzeti" légitársaság egy olyan országban, ahol az államnak nem erer kellene költenie a pénzét. A kőgazdag Svédország, Norvégia sem vállal be "egyedül" egy légitársaságot. A szintén gazdag Belgiumnak csin "nemzeti' légitársasága, a Brussels Airlines nem az.

    Egy flag carrier nem azonos egy national airlines-al, u know. Meg kellene nézni, hol tulaj az állam...
  4. szárnyas 2012. február 16., csütörtök 11:12
    A MALÉV-et, a BKV-t és a MÁV-ot már réges régen rendbe kellett volna tenni, SŐT! ezzel kellett volna kezdeni, és NEM A GANZ-al meg a CSEPEL-el, meg a többi termelő vállalattal!
    Az osztrák példa azt mutatja, hogy a "fájó" intézkedések NEM FÁJÓAK!!!! ha szakértelemmel és emberségesen állnak hozzá! Akkor mindenkinek a hasznára lehet, még annak is akinek megszünik a munkahelye! CSAKHOGY EHHEZ SZAKÉRTELEM KELL AMI A SZOCI-LIBSI AGYAKBÓL HIÁNYZIK mert azok csak azt tudják, hogy ők miért nem dolgoznak és miért is kapjanak 1MD!!!!! forint végkielégítést... lásd:Dr Szalainé Dr Szilágyi Eleonóra...
  5. 2012. február 16., csütörtök 10:23
    Csak csatlakozni tudok @leveling
    Erősen olyan érzésem van, hogy néhány pilóta úrnak nem csak a tesstömegindexével van baj, hanem az agyi kapacitásával is....
    Ha pontosan ezek az emberek nem látták az elmúlt húsz évben, hogy mi folyik a légiszállításban, akkor talán nem is kell annyira büszkék legyünk rájuk.
    Ha jól elvoltak magyar pilótaként, úgy hogy egy rosszul jövedelmező légitársaságnál a helyi átlagjövedelem sokszorosát keresték ée soha nem jutott eszükbe, hogy ez nem tarthat örökké... Hát nem tudom, hogy mindenben igazt kellen-e adjak ennek a nyilatkozónak?
    Kétségtelen, hogy ez egy nagyon speciális tudást,felkészütséget igénylő foglalkozás, de ma már nem a hatvanas években élünk, amikor három négy aranycsikkal mindenki az atyaúristen közvetlen munkatársának gondolhatta magát. Ha a Malév ezelő negyven évvel egymillió utast szállítot, ma (tegnap) pedig ötöt, akkor ez magával kellett volna hozza azt is, hogy az urak belegondoljanak: manapság már csak nagyon jól képzet buszsofőrök, nem pedig földi helytartók!
    Az, hogy ezek az urak ragaszkodnak hozzá, hogy Magyarországon fizethessenek adót, hát jónagy demagóg marhaság... Mindennekellenére biztos vagyok benne, hogy egy jólképzett, flexibilis ex Malév pilóta egész Európában találhat állást, csak az nem lesz a kényelmes, napi két szegmens lerepülése után hazamenni a vecsési kertbe kapirgálni.....
  6. Cirbolya 2012. február 16., csütörtök 10:07
    A MALÉV is - mint minden állami vállalat - pénzmosoda volt, ahonnét ki lehetett a milliárdokat lopni. Szétcincálták, ide-oda privatizálták Budapest Airport, meg ilyen-olyan Kft-k stb., oroszok a spájzban... Szóval sinre volt téve a csőd. Ráadásul látványosan szándékos tettekkel. A konkurrencia beépített embere oszkópéter meg a bajnai (aki a Budapest Airporthoz is csak arra a pár hónapra állt be vezérnek, amíg lezavartak néhány kétes üzelmet) megtették a magukét. Az utolsó (két) csepp az volt, hogy szándékosan uniós törvényt szegve száz meg százmilliárdos állami támogatásokat adtak a MALÉV-nak (hol a pénz?), aztán a konkurrens cég (oszkó cége) ugyanezért feljelentette az uniónál a MALÉV-ot. Ezekért a bűncselekményekért a bajnai-oszkó-veres-gyurcsány bandának külön 20-20 évet kéne kapnia.
  7. nanehogymá! 2012. február 16., csütörtök 09:25
    unwise, 2.900 Ft-ért vettem jegyet Londonba, de szívesen visszaváltom, ha ugyanennyiért elviszel a hátadon...
  8. ptth 2012. február 16., csütörtök 09:16
    Nevetséges. Továbbra is a Wizzairrel repülök, a Malévot már 10 éve fel kellett volna számolni.
    Szinte minden pont cáfolható, de a Swissairről is hazudtak.
    A Swissair csődje utasok ezreit, és részben a személyzetet is közvetlenül érintette, hitelkártyáikat letiltották, szállodából kidobták őket:
    "Am 2. Oktober 2001 stieg der Liquiditätsbedarf stark an, da wegen der am Vorabend angekündigten Nachlassstundung alle Zulieferer auf Barzahlung und Begleichung offener Rechnungen pochten. Die Barreserven der Swissair reichten an diesem Tag gerade aus, um die ersten morgendlichen Flüge durchführen zu können. Im Laufe des Morgens weigerten sich jedoch die Treibstofflieferanten, die bereitstehenden Flugzeuge zu betanken. Andere Konzernkonten konnten einerseits wegen der vorgängigen Kündigung der Cash-Pooling-Fazilität seitens der UBS nicht benutzt werden, andererseits wegen drohender Gläubigerbevorzugung. Die Grossbanken weigerten sich, den Verkaufserlös zu bevorschussen, und verlangten vor einer Überweisung die formelle Rechtsgültigkeit des Verkaufsvertrages."
    http://de.wikipedia.org/wiki/Swissair
  9. wiseman 2012. február 16., csütörtök 04:46
    Ja, és gondolom ez mindenki számára nyilvánvaló, hogy magyar ember nem ül fel soha többet WIZZAIR járatra. Ami engem illet inkább gyalog megyek. Teljes bojkottot kell hirdetni a fapadosok ellen, amígcsak meg nem szüntetik a budapesti járataikat.
  10. wiseman 2012. február 16., csütörtök 04:43
    leveling, te nyilván valóan hülyeségeket beszélsz. A MALÉV bedöntésének semmi köze a piacgazdasághoz. Ennek kizárólag a liberális bankárkörökhöz szegődött MSZP-os hazaárulóknak van köze, akik előre megofontolt módon tönkre tették a MALÉV-ot, hogy a WIZZAIR-nél még zsírosabb profitot csináljanak. Börtönbe fognak ezért kerülni, igaz ez rajtunk nem segit. Ugyanez vonatkozik a többi ágazatra a közművektől a közlekedésig. Ez az MSZP-os egy olyan aljas fajta, amelyik mindegyikére vérdíjat kéne kitűzni. Amíg köztünk vannak, a magyaroknak kínlódás és nyomor lesz a sorsa.
  11. leveling 2012. február 16., csütörtök 01:40
    Érdekes és félelmetes lehet x évtized után "már nem a felhők felett járni", olyanoknak, akiknek koncepciójuk sincs arról mi is az a munkanélküliség, létbizonytalanság, akik meg voltak győződve, hogy "érinthetetlenek", hiszen nemzeti légitársaság kell stb.
    DE:"presztízsveszteség", "nem akarunk költözni", "25 éves felvételiztet/lesz a főnököd"???? Üdv a való világban!
    "alacsonyabb fizetések" meg "nincs ingyen átképzés"??? Üdv a piacgazdaságban! Ugyanis volt itt egy rendszerváltás cirka 2 évtizede...

    Engedjétek meg, hogy kissé demagóg legyek: vajon amíg az interjú készült, hány embert bocsátottak el Magyarországon? 20-at? 50-et? 100-at? Velük nem készült interjú, pedig valószínű, hogy nekik valamivel borúsabbak a kilátásaik és örömmel elfogadnák a "torokelvágó" (pff na ez a demagóg duma) ajánlatát.

    De talán lassan érdemes lenne a panaszkodás és álmodozás (új nemzeti légitársaság) helyett a jövő felé fordulni... amihez kitartást kívánok, mert elhiszem, hogy nehéz... csak az a helyzet, hogy nem vagytok egyedül, és ebből a nagy világfájdalomból már eleget cikkezett a sajtó szerintem.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló