Horthy Miklós "szelektív antiszemitizmusa"

Bertók T. László, 2012. május 27., 07:30, frissítve: kedd 18:21
Horthy Miklós máig megosztó, indulatokat kiváltó személyiség, aki ellen fő érvként antiszemitizmusát és a zsidóságot érintő politikáját szokták felhozni. Turbucz Dávid történész doktorandusszal, a téma fiatal kutatójával a kormányzó antiszemitizmusáról beszélgettünk.

Az osztályharcos marxista történetírás évtizedekig eleve olyan megmosolyogtató terminológiákat használt Horthy Miklóssal kapcsolatban, mint például „Horthy-fasizmus”. A szocialista diktatúrában politikai megrendelésre született – vagy egyéb személyes elfogultságoktól átitatott – interpretációk azonban mélyen gyökeret vertek a magyar társadalmi tudatban. A fiatalabb történésznemzedékek az elmúlt két évtizedben már egy sokkal szofisztikáltabb képet mutattak be a korszakról, a kormányzó alakjáról és szerepéről, azonban vannak kérdések, amelyek még ma is indulatokat váltanak ki, amelyeket politikai aduászként is be lehet dobni. Ilyen az antiszemita kártya. Kérdés, hogy Horthyval kapcsolatban mennyi ebből a jogos érv. Erről beszélgettünk egy fiatal Romsics Ignác-tanítvánnyal, Turbucz Dávid történész doktorandusszal, aki túl van már egy Horthy Miklós politikai életművét feldolgozó köteten (Napvilág Kiadó, 2011).


– Horthy Miklósnak tehát milyen viszonya volt a zsidókkal? Antiszemita volt?
– Horthy Miklós antiszemitizmusát nem lehet egyetlen mondatban, fekete-fehér vagy igen-nem megközelítés alapján bemutatni. Annyiban igen, hogy antiszemita volt, ezt ő maga ismerte el. A jelenség értelmezése már jóval összetettebb. Horthy hosszú, kalandos élete során maga is számos változáson ment át, miként az őt körülvevő világ is jelentősen megváltozott. Az 1918 előtti időszakot illetően egyáltalán nem tudjuk, hogy milyen viszonya volt a zsidókkal. Vannak feltételezések, hogy a haditengerészetnél vagy a bécsi udvarban kikkel érintkezett, talán zsidók is voltak közöttük, de a szakirodalom ezzel kapcsolatban hiteles forrást eddig nem talált.

Talán kezdjük ott, hogy az antiszemitizmus kérdése az Osztrák‒Magyar Monarchiában először a tiszaeszlári vérvádat követően, a német mintára Istóczy Győző által 1883-ban megalapított Országos Antiszemita Párt feltűnésével került a politikai élet napirendjére. Bár a párt 1892-es széteséséig kétszer is bekerült a parlamentbe, a politikai életben nem nyert teret. A parlamenti pártok döntő része, éppúgy mint Tisza Kálmán miniszterelnök is, határozottan elutasították az általa képviselt programot, stílust. Az első világháború alatt ismert volt, hogy zsidó érdekeltségű nagyvállalatok a hadsereg beszállítóiként tevékenykedtek. Az úgynevezett „papírbakancsok ügye” és a „posztócsalási ügy” antiszemita hangulatot alapozott meg az országban. Ezt erősítette az a vád is, hogy a zsidók nem tesznek eleget a harctéri szolgálataiknak. Az összeomlás, a trianoni tragédia, Károlyi Mihály és Kun Béláék uralma, illetve az a tény, hogy a Tanácsköztársaság népbiztosainak 60-70 százaléka zsidó származású volt, megágyazott a Horthy-korszak antiszemitizmusának. 1920 tavaszán a radikális jobboldali Szózat című napilap interjút közölt a nemrég megválasztott kormányzóval, amelyben a következőt nyilatkozta Horthy a Tanácsköztársaságot értékelve: a „cezaromániába” esett ‒ a háború alatt meggazdagodott ‒ „söpredék-zsidóság” hozta létre ezt a terrorisztikus rendszert. Az már más kérdés, hogy egyébként Kun Béláék egyáltalán nem tartották a vallásukat, zsidó gyökereiktől megszabadultak. Kommunistának és forradalmárnak tartották magukat. Horthy mindezzel nem törődött, sőt meglátása szerint Károlyi Mihály és Kun Béla politikája, illetőleg a szociáldemokraták és a bolsevisták között sem volt érdemi különbség. A közelmúlt eseményeit ‒ meglátása szerint ‒ a háttérből a zsidóság irányította.

‒ Hogyan kapcsolódik mindehhez a fehérterror?
– A fehérterror idején – a kormányzó megfogalmazása szerint – acélseprűre volt szükség a rendteremtés érdekében, és ennek nyilvánvalóan számos ártatlan zsidó és nem zsidó baloldali is áldozatul esett, miután a „főkolomposok” elmenekültek. A háború és a vörösterror hatására ‒ mindezen túlmenően ‒ brutalizálódott a közélet. Horthy fővezérként számos olyan beszédet tartott, amelyekben legitimálta a bosszú légkörét, jóllehet ‒ ismereteink szerint ‒ ő semmiféle parancsot nem adott a leszámolásokra. Tudott az atrocitásokról, a személye joggal kapcsolható össze a szörnyűségekkel, a közvetett felelőssége vitathatatlan. Egyébiránt a Nemzeti Hadseregben a toborzásnál zsidók is szerepet vállaltak, és a budapesti bevonulás, 1919. november 16. után pedig zsidó szervezetek vezetői is felkeresték a fővezért, hogy látványosan elhatárolódjanak a Tanácsköztársaságtól.

Horthy Miklós állíttatta le a deportálásokat

– Mikor és hogyan változott meg Horthy Miklós zsidóképe?
‒ A konszolidációval párhuzamosan Horthy antiszemita nézetei határozottan finomodtak, és radikális antiszemitából egyfajta szelektív antiszemitává vált. Ennek az a lényege, hogy kétféle zsidó létezik: a „jó” zsidó és a „rossz” zsidó. A „jó” zsidó az, aki hasznos tagja a társadalomnak, a gazdasági életben, a sportban, a művészetekben stb. olyan szerepet tölt be, ami öregbíti az ország hírnevét. Nagyjából a városi, asszimilálódott zsidókat értette alattuk. Ide sorolhatók például az őt személy szerint támogató iparmágnások, üzletemberek is, mint Goldberger Leó, Chorin Ferenc és Stein Samu. A kormányzó személyes kapcsolatban állt velük.

– Ez érdekes, tekintve hogy 1920-ban fogadták el a numerus clausust.
– A törvény elfogadásának hátterében antiszemita légkör, radikális jobboldali nyomás, és persze politikai szándék is állt. A polgári jogegyenlőséggel szemben álló, a tanszabadságot korlátozó antiszemita törvényt nem Horthy kezdeményezte, de tény, hogy aláírta. Ezt a későbbiekben büszkén is vállalta. 1923-ra Horthy már eltávolodott a radikális jobboldali Gömbös Gyula fémjelezte irányzattól, és inkább a konzervatív, a realitásokat jobban szem előtt tartó Bethlen István politikájával azonosult. Kormányzóvá választása után a nyilvánosság előtt már nem tett antiszemita kijelentéseket, míg szűk körben igen.

---- Horthy legnagyobb tévedése ----

– Nem beszéltünk a „rossz zsidókról”…
– Horthy úgy emlegette őket, hogy a „galíciai söpredék”. Nagyjából a nem asszimilálódott, szegény, illetve a baloldali mozgalmakhoz, a szocialista és kommunista pártokhoz tartozó, vagyis szociális demagógiára fogékony, a társadalom ‒ szerinte ‒ nem hasznos tagjait értette alattuk. Horthy antiszemita nézeteit nem csak a „jó” és a „rossz” zsidók közötti megkülönböztetés jellemezte. Fontosnak tartotta a zsidóság politikai, gazdasági, közéleti stb. befolyásának fokozatos visszaszorítását. Egy Telekinek írt levelében így fogalmaz: „Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam […]. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen […]. Azonban […] lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkremegyünk. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.”

– A munkaszolgálatosok érdekében fellépett a kormányzó?
– Az 1939-es honvédelmi törvény hozta létre a munkaszolgálat intézményét, ami azt jelentette, hogy a „megbízhatatlannak” tekintett zsidókat munkaszolgálatra, azaz útépítésre, erődítési munkákra, lövészárokásásra rendelték. 1942 nyarán a munkaszolgálatosokkal szembeni kegyetlenkedésekről szóló jelentések hatására is döntött úgy Horthy, hogy leváltja a németbarát, aktívan politizáló Bartha Károly honvédelmi minisztert. Nagybaczoni Nagy Vilmos váltotta őt, akinek minisztersége alatt jelentősen javult a munkaszolgálatosok helyzete.      

– Kevés szó esik a Magyarországon élő „hontalan” (bizonytalan állampolgárságú) zsidók deportálásáról 1941 nyarán.
– Az volt a kormány terve, hogy a megszállás alatt álló ukrajnai területekre deportálják őket, hogy „új életet” kezdhessenek. Miután a németek nem tudták kezelni a helyzetet, augusztus végén az SS- és SD-egységek egyszerűen lemészárolták őket. Húszezer deportáltból tizenegyezret végeztek ki. Német nyomásra és a beérkezett jelentések alapján augusztus 9-én állította le a belügyminiszter a deportálást. Nem tudjuk pontosan, hogy Horthy milyen szerepet játszott a deportálást megelőző döntéshozatalban.

– Voltak ezzel kapcsolatos német követelések, zsarolások?
– A „végső megoldásról” döntést hozó wannsee-i konferencia (1942. január) után erőteljes német nyomás nehezedett a magyar kormányra: Berlin a kormányzat zsidópolitikájának radikalizálását (sárga csillag bevezetése, deportálás stb.) kívánta elérni. Kállay Miklós miniszterelnök és a kormányzó ellenállt, a követeléseket megtagadták. Ellenállásuknak nem lett következménye, ami mutatja, hogy az országnak volt még bizonyos mozgástere, elsősorban belpolitikai téren, amit jól használtak ki. 1944 márciusáig egyetlen transzport sem indult el Magyarországról.    

‒ A németek mit szóltak az ellenállásukhoz?
‒ Veesenmayer német követ kijelentette, hogy valamiképpen ki kell vonni Horthyt a „zsidó befolyás” alól. Ebben az esetben ‒ vélte ‒ ugyanis hajlandó lesz a kormányzó a német igények támogatására. Berlin számára rettentő fontos volt, hogy Horthy, a nemzet szimbóluma a helyén maradjon a német megszálláskor. Hitler 1944. március 18-án tárgyalt Horthyval Klessheimben, amikor közölte vele: megszállja Magyarországot, de ő megmaradhat a kormányzói poszton, viszont Kállay Miklós helyett ki kell neveznie egy német érdekeket szolgáló kormányfőt. Horthy eleinte tiltakozott, kétszer is megszakadtak a tárgyalások, végül azonban a kormányzó elfogadta a kialakult helyzetet.

– Miért nem mondott le inkább?
– Azt az ígéretet kapta Hitlertől, hogy a megszállás csak addig tart, ameddig Magyarország nem bizonyítja lojalitását a Harmadik Birodalommal szemben. Alighanem elhitte, hogy ezt Hitler komolyan gondolja. Horthy az ország szuverenitásának visszaszerzése érdekében maradt a helyén, emiatt igyekezett megfelelni a megszállók elvárásainak. Ez volt Horthy kormányzói tevékenységének legnagyobb tévedése. Azzal, hogy a helyén maradt, ugyanis legitimálta a megszállást, a németbarát Sztójay-kormány tevékenységét, mindazt, ami akkor történt az országban. Úgy tűnt, és ezt a propaganda erőteljesen hangsúlyozta is: minden a kormányzó jóváhagyásával történik. A németek számára ez volt a leggazdaságosabb és leghatékonyabb megoldás. Fegyveres ellenállás nélkül, kényelmesen megszállhattak egy országot, amelyben elég volt a továbbiakban kisebb megszálló erőt állomásoztatni, ami enélkül is az ő érdekeiket szolgálta.   

– Horthy passzivitásba vonult?
– Nem. Továbbra is gyakorolta a kormányzói jogait. Egyedül a zsidókérdésben volt passzív. Március 21-én már családi körben kijelentette, hogy semmit sem fog a továbbiakban aláírni, ami a zsidókérdést érinti. 29-én a miniszterelnök erről tájékoztatta a kormány tagjait. Horthy szabad kezet adott a kormánynak. Nem kívánt aktív szerepet vállalni a zsidókat sújtó újabb diszkriminatív intézkedések elfogadásában, majd a gettósításukban és a deportálásukban sem. Inkább „mosta a kezeit”, bár ez nem változtat azon a tényen, hogy tekintélyével, pozíciójából következően jóváhagyta azt, ami történt. A budai Várból „végignézte” ‒ a német adatok szerint ‒ 437 402 vidéki zsidó deportálását. Az ország szuverenitásának visszaszerzése érdekében nem kívánt konfrontálódni a németekkel, az adott helyzetben szükséges „rossznak” tekintette a zsidók deportálását.

– Tudott arról, mi történik a deportáltakkal?
– Hitler már 1943 áprilisában Klessheimben értésére adta, hogy mit is ért a végső megoldás alatt. Élesen össze is különböztek a „zsidókérdés” megoldását illetően. Horthy személyiségétől ugyanis távol állt bárminemű népirtás gondolata. Más források is arra mutatnak rá, hogy a kormányzó már az 1944-es megszállás előtt szembesült azzal a ténnyel, hogy a nácik kiirtják a zsidókat. 1944 tavaszán a kormányzó lassan feladta passzivitását. Többen tájékoztatták őt ugyanis a zsidók sorsáról, de közrejátszott ebben a június végi nemzetközi tiltakozás és az egyre kritikusabb katonai helyzet is. Horthy június végén már le akarta váltani a deportálásokat szervező Baky László és  Endre László belügyi államtitkárokat, és a június 26-i koronatanácson határozottan javasolta a transzportok leállítását. Ezek azonban még folytatódtak, amíg a kormányzó parancsára a hozzá lojális katonai erők – Koszorús Ferenc vezérkari ezredes vezetésével – július 6-án be nem vonultak a fővárosba és meg nem akadályozták a budapesti zsidóság deportálását.

– Igaz az, hogy kormányzó és a hozzá hű katonák akciója volt az egyetlen eset a Hitler által megszállt Európában, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat?
– Igen. Kétszázezer zsidót Horthy így megmentett. Az árnyalt képhez azonban hozzátartozik, hogy passzivitásából következően egy ideig semmit sem tett a zsidóság érdekében. Felelős tehát az 1944-es deportálásokért. Június végén átértékelte a magatartását és határozott fellépést tanúsított.  

– Nürnbergben csak tanúként hallgatták ki, nem vádlottként, állítólag Sztálin ragaszkodott ehhez. Ez azért jelzi, hogy nem sorolták a háborús bűnösök kategóriájába.
– Ez igaz, viszont a kormányzó azért tudta elkerülni a felelősségre vonást, mert Sztálin nem akart egy nemzeti szimbólumból mártírt csinálni. Ez jelentősen növelte volna ugyanis a berendezkedő hatalom nemzeti deficitjét. Inkább Horthy Miklós teljes hiteltelenítésére törekedett a kommunista propaganda.

Tornasor
A szabadidősportok kedvelőinek rovata: tippek és trükkök a futópályáról, a konditeremből és a jógamatracról.
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - 104 db

A hozzászólások mutatása