Gabay Balázs
Gabay Balázs

Szereti a focit?
– Elismerem mint sportágat, de semleges vagyok a futball iránt. Soha nem voltam csapatjátékos, lehet, hogy az exhibicionista hozzáállásom miatt alakult ki ez. No meg a tesiórán is folyton csak egymást szapulták a srácok foci közben. Teljesen idiótának láttam őket, úgyhogy én inkább a tanárral megegyezve lefutottam 10 kört, aztán néztem a többieket.

– A Dumaszínházban nincs szükség csapatjátékra?
– Az egész műfaj, úgy, ahogy van, nem a csapatjátékról szól. Az persze más kérdés, hogy összedolgozunk, együtt ötletelünk egymás anyagára. Mindannyian annyira szeretjük a humort, hogy ha valaki felvet egy poént, rögtön beindulnak a másik gondolatai, és kezdődik az agyviharzás. Normális viszonyban vagyunk, segítünk a másiknak, de a humorista alapvetően szerintem nem csapatjátékos. Mindenki kőkeményen dolgozik magáért.

Benk Dénes kígyója mindig alszik
Benk Dénes kígyója mindig alszik

– Azt mondta, nincs annyira oda a fociért. Az Európa-bajnokságon sem szurkol majd senkinek?
– Nem terveztem.

– Na, és az olimpia?
– Azt sem követem majd percről percre.

– Nem is sportol semmit?
– Dehogynem. Futni szoktam. Időtakarékos sportról van szó, de én nem ezért csinálom, hanem mert szeretem. Sokan nem tanulták meg, hogyan kell táplálkozni előtte, utána, így rossz szájízzel gondolnak vissza a futásra. Eleinte nekem sem ment a dolog, de egyre alaposabban készültem, ugyanis elhatároztam, én élvezni fogom ezt a sportot. Most már rendszeresen járok. Ahogyan úszni is szívesen megyek, de a legnagyobb kedvenc a gördeszkázás volt.

– Deszkás volt?
– Ahogy mondja. Nemcsak gurultunk az utcán, hanem trükköztünk is. Imádtam. Ebből jött a snowboard, amit most is űzök. Kiss Ádámot is sikerrel tanítgattam, na az egy szép történet. Nosztalgiából egyébként egy évvel ezelőtt újra vettem egy gördeszkát.

– Újra kint trükközik az utcán?
– Most már inkább elbújok. A manapság már gyermekes apukává vedlett cimborákkal elvonulunk otthon, és nosztalgiázva hódolunk az egykor imádott sportnak. Amerikában egyébként ez nem így van. A régi nagy gördeszkások még negyven-ötven évesen is gond nélkül kint ugrálnak.

– Ha jól tudom, nem indult zökkenőmentesen a stand-upos karriere. Már 19 évesen benevezett egy tehetségkutatóba, ahol az előselejtezőben elvérzett. Mi az, amit most tanácsolna a fiatal Benk Dénesnek?
– Azt, hogy ne menj oda, kedves Dénes! Azt hiszem, most már meg tudnám oldani a helyzetet. Lássuk be, egy Ki mit tud? területi selejtezőjében, Jászberényben délután egykor nincs könnyű helyzetben egy humorista. A fellépők többsége versmondó lányokból állt, a közönség soraiban meg az őket kísérő nagymamák ültek. Én a Monthy Python-féle abszurd poénokkal próbáltam operálni. Nos, könnyen ki lehet találni nem jártam túl nagy sikerrel. Gyakorlatilag szánakozva néztek.

– A wikipedia szerint Budapesten született…
– Pedig nem. Jászárokszállási vagyok. A családom még mindig ott él, néhányan Jászberényben és Gyöngyösön laknak. Igazi feltöltődés hazamenni. Amikor kinyitom az ablakot otthon, a kert végében a patakot látom, melyen túl kezdődik az erdő. Békakuruttyolás, fülemüle dal, ez vár otthon. Annyira imádom, hogy letöltöttem a hangokat netről, és amikor Pesten vagyok, azt hallgatom.

Benk: Nincs tökéletes stand-up
Benk: Nincs tökéletes stand-up

– Hogyan találkozott a stand-uppal?
– Mindig is a humorral szerettem volna foglalkozni. Ugyanakkor a színjátszás nem vonzott, táncolni, énekelni sem tudtam. Általam nagyra tartott színészekről viszont gyakorta olvasgattam, akár interneten is. A gép egyszer csak kidobta Badár Sándor nevét.

– Csak úgy bepötyögte a Google-ba Badár nevét?
– Valahogy úgy. Ültem a munkahelyemen, és éppen azon filozofáltam, hogyan legyen belőlem humorista, és akkor megláttam, hogy ő már fellépett ebben a Godot Dumaszínházban. Felkerekedtem, és megnéztem egy estet, a következőre meg már fellépőként mentem.

– Odament Litkai Gergelyhez, és mondta, hogy, „helló, megjöttem”?
– Pontosan. Ő persze nem esett hasra, kért néhány poént neten. Az első fellépésemen úgy izgultam, úgy kiszáradt a szám, hogy majdnem abbahagytam. Attól féltem, hogy akkor vége, többet nem jöhetek, úgyhogy végigcsináltam. Litkai aztán mondta, hogy min kellene változtatni, mert azért nagyon sok hiba volt az első fellépés során. Végül bekerültem a társulatba.

– Volt már tökéletes fellépése?
– Nagyon kevésre használnám ezt a jelzőt. Tulajdonképpen attól válhat azzá, hogy egy-egy csúcspont a műsorban elviszi az egészet, úgy, hogy a végén mindenki szakad a röhögéstől. Ezáltal nyer olyan összképet az egész, hogy ez tökéletes volt. Szerintem igazából nincs hibátlan stand-up. Egyébként elég szigorú vagyok önmagammal, és utálom magam visszanézni. Utóbbi persze igen tanulságos.

– Hangyaszorgalommal el lehet sajátítani a stand-uphoz szükséges tudást, vagy inkább a tehetség a mérvadó?
– Mindenféle út létezhet. Ha valaki pusztán különleges szorgalommal áll a dologhoz, és jó tanára van, akkor is érhet el sikereket. Viszont egy betanult stand-up nem lehet tökéletes, a közönség megérzi, hogy hiányzik belőle az újszerűség. Nálunk, a Dumaszínházban is igen vegyes a kép: valaki nagyon szorgalmas, valaki extra tehetséges. Akad különlegesen szerencsés, és olyan is, aki pszichológusként közelíti a közönséget. A legfontosabb adottság viszont mind közül a tehetség.

– Egyik interjújában megemlíti: fontos, hogy az embernek legyen egy normális foglalkozása is a stand-up mellett. Ezek szerint a fellépés nem normális munka?
– Abszolút az. Nem tudom, akkor hogyan fogalmaztam. Inkább arra gondolhattam, hogy az embernek nem szabad kiszolgáltatottá válnia, több lábon kell állni. Ha valaki egyébként csak a pénzért csinálja ezt a munkát, azt megérzi majd a közönség.

– Ha ott kellene hagynia a Dumaszínházat, visszamenne a gépészmérnöki szakmába?
– Semmiféleképpen. Hál’ Istennek jelenleg nem úgy áll a szénám, hogy vissza kelljen mennem. Emellett persze abszolút műszaki embernek tartom magam, ezzel nincs semmi gond. Ha abba kellene hagynom a stand-upot, akkor olyan állást választanék, ahol megőrizhetem a szabadságomat. Nem bírom ki, ha a „futószalag” mellett kell szenvedni.

– A Dumaszínház nem ilyen munka?
– Egyáltalán nem. Nem kell bejárnunk egy helyre és vezényszóra poénokat írni. Ennek hátránya talán az, hogy így viszont soha nem teszem le a munkát, hanem állandóan kattog az agyam a poénokon. Ez olykor teher tud lenni.