Kiteregeti a szennyest, ha kell

Gabay Balázs, 2012. július 8., 16:00, frissítve: 16:19
Magánemberként visszafogott, a színpadon viszont kiteregeti a szennyest Csenki Attila. A Dumaszínház humoristája "őszinteségi rohamában" egyszer még azt is elhitette egy újságíróval, hogy édesapja roma protokollzenész Csehszlovákiában. A stand-upos a halálból és az önkielégítésből is bátran gyárt poént, és ha egyszer bezárja a humorgyárat, szívesen lenne idegenvezető Indiában.

Egy dolgot már az interjú előtt is biztosan tudtam önről: az édesapja nem Csehszlovákiában dolgozó roma protokollzenész...
– Ez egy négyéves vicc. Egy lap igen erőteljesen jelezte, hogy interjút készítene velem, én meg úgy gondoltam, hogy megadom nekik, ami jár. A téma, melyet körül kellett járni, az volt, hogy mennyire szeretem a kislányomat. Na, ettől egy picit felfordult a gyomrom, de azért megcsináltuk az interjút. Mondták, hogy küldjem el a témába vágó érdekes infókat magamról, én meg adtam is egy pár ilyen érdekes információt. Azt gondoltam, hogy ha a riporter meghallja, amiket mesélek, leállítja az egészet, de nem így történt. Ehelyett mindent leírtak. Azt is, hogy 13 évesen már Chicagóban állították ki a festményeimet, a kiállításokat pedig az ikertestvérem nyitotta meg.

Hiányoznak a jófej szörnyek

– Rögtönzött, vagy már korábban készült a mókára?
– Ott helyben találtam ki, csak az ikertesómmal készült közös fotón kellett két percet dolgoznom.

– Egy-két közbeszúrt kérdéssel azért össze lehetett volna rogyasztani a sztorit, nem?
– Persze, gond nélkül. Az RTL Klub vezetőségéhez is eljutott a geg híre. Nem örültek neki, de azért röhögtek rajta.

– Akkor tulajdonképpen mivel is foglalkozik az édesapja?
– Már nyugdíjban van, korábban egy kórház gazdasági igazgatója volt.

– Azért neten utánanézek majd... Jó a kapcsolatuk?
– Persze. Most is voltunk otthon a kislányommal. Sajnos ritka az olyan alkalom, amikor hármasban látogathatunk haza Kiskunfélegyházára.

Csenki Attila: A színpadon nem létezik tabu (Forrás: kis-kunsag.hu)
Csenki Attila: A színpadon nem létezik tabu (Forrás: Kis-kunság.hu)


– A kislányának szokott stand-upolni?
– Nem, viszont sokszor megkér, hogy mondjak el bizonyos sztorikat róla a fellépéseken. Persze ez nem mindig fér bele. Amikor majd 14 éves lesz, és meglátja, hogy miket mondtam róla, azon viszont lehet, hogy meg fog majd lepődni... Egyébként már most próbálom felkészíteni arra, hogy amiket róla sztorizok, az nem a megalázásáról szól. Ezt a közönség is felfogja, nem véletlenül szeretik a keményebb ötleteket is.

– Kormos Anett nekem azt mondta, szemrebbenés nélkül alázza a gyermekeit a stand-up során, Kovács András Péter ellenben kínosan ügyel arra, hogy ne lépjen át egy határt.
– Embere válogatja. Valaki a halálról sem szeret poént gyártani, holott őrült jó téma.

– Az is belefér?
– Bármi belefér, csak tudni kell, hogyan nyúljunk hozzá. Megkockáztatom, hogy én vagyok az egyetlen ember, aki kiáll a színpadra és el mer kezdeni beszélni a maszturbálásról. Pedig szinte bármilyen közönség előtt léptem fel, mindenhol nevettek rajta. Szóval a gyermekem, illetve a feleségem nálam nemhogy tabu, de a blokkjaim harminc százalékát általában ők teszik ki. Persze emellett próbálok a legjobb apaként viselkedni.

– Miért nem terület- és településfejlesztő geográfusként tengeti az életét?
– Sosem dolgoztam a szakmában. A földrajzot szerettem, így kerültem az egyetemre, és eleinte a suli is tetszett. Aztán amikor rájöttem, mennyi haszontalan tudás jutott a birtokomba, nem volt már annyira vonzó a dolog.

– El sem tudta képzelni, hogy ezzel foglalkozzon a továbbiakban?
– Nem. Száraznak tartottam, és lusta is voltam az egészhez.

– Lustának tartja magát?

– Inkább rosszul osztom be az időmet. Évek óta elmaradok a saját elvárásaimtól, de azért néha próbálok  nekilódulni. Ingázom Tata és Budapest között, írogatom az anyagaimat, ilyesmi.

----„Kiteregetem a szennyest”----

– Tényleg tudja utánozni kisállatok szuszogását?
– Áá, nem. Nem tudok parodizálni, sem rendesen színészkedni a színpadon.

– Pedig a stand-uphoz azért olykor nem árt egy kis színészkedés.
– A stand-up során valódi élethelyzetekből táplálkozom, valódi érzelmeket mutatok. Úgy is mondhatjuk, hogy amikor kiállok a színpadra, kiteregetem a szennyest.

– A legtöbb dumaszínházas szerint a stand-up a legőszintébb műfaj.
– Ez így igaz. Ha elindul az őszinteségi hullám a színpadon, akkor a poénok is jönnek vele együtt. Az életben egyébként kifejezetten félénk vagyok, a színpadon viszont előre menekülök és mindent kiengedek magamból. A feleségem elképesztően türelmes: én annyi furcsaságot nőről még nem hordtam össze, mint róla a fellépések során. Néha már kéri is, hogy kicsit vegyek vissza, de nem fogok.

– Trabarnával korábban már érintettük a különböző jótékonysági felkéréseiket. Itt is fontos volna az őszinte segítségnyújtás, holott, ahogy hallom, ez nem mindig van így.
– A jótékonysági rendezvényeknek szerintem a 80 százaléka zsákutca. Sokan azt gondolják, hogy gyenge marketinggel is megéri megcsinálni az eseményt, hiszen a humorista úgyis eljön ingyen. Pedig éppen az lenne a lényeg, hogy komolyabb szervezéssel tényleg rengeteg pénzt lehetne összehozni egy-egy kistelepülésnek, iskolának, beteg kisgyermeknek. Ne csak az iskolások szülei legyenek ott, hanem mindenki, az egész falu, város. Akkor valóban megéri megszervezni.

– A sporttal hogy áll? Tóth Edu szervezi a dumaszínházas focicsapatot, nem játszik?
– Én is szeretnék focizni, de nem nagyon tudok. Akkor kezd igazán katasztrofálissá válni a helyzet, amikor elkezdem élvezni a játékot. Mozgásommal az ellenfelet is idegessé teszem, viszont a sajátjaimat is megzavarom. Az öngólokat kis és nagy pályán is számolatlanul lövöldözöm, és amikor senki sincs a gyepen, a felém guruló labdát akkor sem mindig találom el. Mostanában viszont kedvem szottyant a futáshoz. Elsőre lefutottam hat és fél kilométert 29 perc alatt, de ötödik alkalommal már tizenöt kilométernél tartottam.

– Csak félre kellett tenni a lasztit.
– Így van. Éjszaka szoktam futni, múltkor meg is állítottak szépen a rendőrök.

– Szinte kopasz, gondolom ráhúzta a csuklyát a fejére, így én is igazoltattam volna...
– Futom a köröket Tatán, egyszer csak a nyomomba eredtek. Körülbelül 5 méteres távolságból követtek, egy idő után megelégeltem, és leintettem őket, hogy »na, akkor essünk gyorsan túl rajta«. Kipattantak, és kérdezték, hogy »hova, hova«? Mondtam, nekik, hogy futok. A közeg erre vigyorogva: »ha-ha, ilyenkor«? Azóta minden percben felkészülten várom az igazoltatást futás közben. Egyébként volt nálam személyi.

– Tényleg? Mindig ott lapul a zsebben?
– Naná! Tizenegyszer nem volt nálam a személyim életemben, mindig ott kell lennie. Na, jó. Lehet, hogy csak kilencszer nem vittem magammal. Elbizonytalanított.

– Mi az a három legfontosabb tulajdonság, mely egy stand-upost igazán humorossá tesz?
– Fontos a tehetség, viszont elhivatottság szenvedély nélkül mit sem ér. No, meg szorgalom nélkül sem.

– És mi a helyzet a kiégéssel?
– Lehet kezelni.

– Ön ért már a határára? Netán meg is tapasztalta?
– Ahhoz közeli állapotot már megéltem. Számomra például problémát jelent, hogy sokszor nem látom előre, milyen fellépéseim lesznek. Ilyenkor csökkenhet a motiváció.

– A kiégés kapcsán felmerül a kérdés: örök időkig lehet űzni a stand-upot?
– Szép álom. Remélem, addig csinálhatom, amíg szeretném. Ha megmarad az elhivatottság és a szorgalom, akkor szerintem egy életen át lehet csinálni a stand-upot.

– És ha mégsem?
– Akkor elmegyek idegenvezetőnek Indiába. Két éve egy olyan kört tettem egy haverommal, ami életem legnagyobb kulturális sokkja volt, annyira nem fogok még egyszer meglepődni, azt hiszem. Ezt pedig nagyon szívesen megmutatnám másoknak is.

Tornasor
A szabadidősportok kedvelőinek rovata: tippek és trükkök a futópályáról, a konditeremből és a jógamatracról.
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - 2 db

A hozzászólások mutatása