Legózásból diplomázott a kolozsvári kedvenc + Videó

Gabay Balázs, 2012. április 1., 07:00, frissítve: 12:20
Felméri Péternél a humor és az informatika egy tőről fakadnak. A Dumaszínház üdvöskéjével Mátyás király és a robotbogarak mellett arról is beszélgettünk, hogyan lehet túllépni azon, ha erdélyi magyarként lerománozzák az embert. A volt Juve-szurkoló szíve otthon a CFR-ért dobog, futballszeretetének köszönhetően Rui Costa és Eusebio aláírásának büszke tulajdonosa. A humorista maga is gyakorta osztogatja az autogramokat, még olyan is akadt, hogy női kebelre firkantotta oda névjegyét.

Parancsoljon, remélem, jót választottam.
– De jó, köszönöm. Honnan tudta, hogy narancslevet fogok inni?

– Tippeltem, és bejött. Na jó, valójában tájékozódtam egy kicsit. Az internet is segítette a kutatást.
– Az Esti showderes pincérek egy idő után már fejből tudták, hogy mit kérek, és... Azt a mindenit, látta ezt a kocsit?

– A Mustangot? Igen, csinos járgány. Odavan az autókért?
– Hát, ez a Volvo is megbízható kocsi itt a sarkon, de azért ami különleges, azt meg kell dicsérni.

– Önnek is Mustangja van?
– Nem, egy Honda Civickel járok. Nálam inkább a fogyasztás a meghatározó. Egy ilyen Mustang iszonyú sokat eszik.

– Na és egy jó kis Dacia? Kolozsváron akad belőle jó pár.
– Az biztos, én is azon tanultam vezetni. Persze még a régi fajtán. Aztán kipróbálhattam egy Fordot, és amikor vissza kellett ülni a Daciába, újra hozzá kellett szokni, hogy bizony hosszabban nyomjam a féket.

Felméri Péter: Ilyen a legnagyobb rajongó!?

– Sűrűn jár haza?
– Nemrégiben újítottam fel a lakásomat Budapesten, ez pedig rengeteg időmet és energiámat emésztette fel. Kevesebbet tudtam hazamenni emiatt.

– Ez már az új lakása? Ha jól tudom, korábban itt lakott a Godot szomszédságában a „Szomszédnénikkel”.
– Igen, hárman együtt laktunk, aztán egyikük lelépett, a helyére pedig jött Zsók Levi (dumaszínházas humorista – a szerk.). Nem volt gond a srácokkal, de mostanra úgy éreztük a barátnőmmel, hogy szeretnénk külön lakni, kettesben.

– Egyébként tényleg egy utcában született Mátyás királlyal?
– Hát, nem teljesen, de nem messze onnan. Egyébként Mátyás nem ott született, ahol az emlékház van, hanem pár tömbbel arrébb.

– A Facebookra nemrég felkerült egy igen érdekes rajz önről, csak nem saját kezűleg követte el?
– Dehogynem.

Átütő sikert aratott
Átütő sikert aratott

– Ennyire szeret rajzolgatni?
– Nos, szeretek, de inkább csak tanulgattam, nem vagyok született tehetség. Sok mindent egyébként nem tudok rajzolni, de ami sikerül, azt azért kitolom a Facebookra.

– Jól tudom, hogy a Csillagok háborúja-sorozat nagy rajongója?
– Igen, ahogyan Aranyosi Peti és Kovács András Péter is. Sok rajongóval ellentétben én a három eredeti rész mellett a 90-es és a 2000-es években készült folytatásokat is nagyon kedvelem.

– A 2005-ös Erdélyi Humorfesztiválon is Csillagok háborúja-geggel lépett fel, a közönség viszont valamiért annyira nem volt oda érte.
– Voltak benne jó poénok, csak nem annak a közönségnek szólt a darab. Sokan azt sem tudták, ki az a George Lucas. Nagy-Bandó András volt a díszvendég és a zsűri elnöke is. A legpoénosabb rész nem is a darabom volt, hanem az, hogy elkezdett szurkálódni, mire én visszaszóltam, ebből pedig olyan parádés szurkapiszka indult, hogy a hallgatóság gurult a nevetéstől. Végül maga Nagy-Bandó jött fel a színpadra, és gratulált. Még egy vacsorameghívást is kaptam tőle, amit máig nem teljesített. Ezt minden interjúban elmondom azóta, úgyhogy innen is üzenem neki, hogy éhes vagyok!

– A 2006-os fesztivál azért már meghozta a várva várt sikert.
– Igen.

– A karaktercsere miatt?
– Többek között. 2006-ban egy atomerőmű mellett élő kislányt, Izabellát alakítottam. Sokáig nem tudtam ahhoz hasonló sikerű geget írni. Utólag több negatív hangvételű hozzászólást is kaptam Izabella karaktere miatt, így nem használtam többé. Kritizáltak, hogy miért figurázom ki a sérült embereket.

„A villamoson néha újjal mutogatnak, rám, de erőszakra még senki sem vetemedett” (Fotó: hydelight/ESG)
„A villamoson néha ujjal mutogatnak rám, de erőszakra még senki sem vetemedett” (Fotó: hydelight/ESG)


– Zavarják egyébként az ilyen megnyilvánulások? Rosszul esnek a lelkének?
– Akkor nagyon zavart, most már azért könnyebben dolgozom fel, hozzáedződtem. Én azért elég megosztó ember vagyok. Első Showder klubos fellépéseimet követően a visszajelzések 90 százaléka negatív volt. „Mit keres itt ez a román? Takarodjál már innen! Ez nézhetetlen volt!” Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások sorjáztak, szóval nem az építő jellegű kritika dominált. Az egyik legnagyobb sikernek azt tartom, hogy mára sikerült elfogadtatni magamat.

---- Eusebio is alárt neki ----

– A Star Warsra visszatérve: ön elég jó kapcsolatot ápol a gépekkel, nemhiába végzett informatikusként. Honnan ez az érdeklődés?
– Az informatika, a robotok, vagy akár az, hogy poénos vagyok, szerintem egy tőről fakadnak nálam, és ez nem más, mint az, hogy szeretek játszani a fantáziámmal. Szeretek gondolkozni a dolgokról, és szabadjára engedni a képzeletemet. A robotok, az ufók avagy a Gyűrűk ura is ezért érdekel különösen. Szerencsére most már olyan időket élünk, hogy az ember bemegy a boltba, és vásárolhat magának egy robotot néhány ezer forintért. Nemrég vettem én is egy robotbogarat.

– Tessék? Micsodát?
– Egy robotbogarat. Pont úgy viselkedik, mint egy bogár, megy össze-vissza, nekimegy tárgyaknak, aztán kikerüli. Nagyon mókás. No meg ott van a legó is. A sok unalmas adatbázis-kezelő program után odáig voltak a tanárok a kamerával ellátott legórobottól.

– Most a diplomamunkájáról beszél?
– Így van. Egy legórobot volt a diplomamunkám. Nagyon szerettem foglalkozni vele, még mindig megvan. Amúgy ezt nem én fedeztem fel. Létezik olyan legórobot, amelyik kirakja a Rubik-kockát, képeket szkennel be vagy megoldja a sudokut. Elképesztő, mi mindent lehet alkotni egy játékkal. Németországban világbajnokságokat rendeznek azok számára, akik ezzel foglalkoznak.

– Ott azért más szinten kezelik ezt a területet.
– Eléggé. Amikor kint tanultam, volt, hogy ebből kaptam jegyet.

– Miből, legózásból?
– Pontosan. Lego-roboten, ez volt a tantárgy neve.

– Ahogy hallom, a Star Wars meg a legó mellett a futball is érdekli.
– Így van.

– CFR Cluj vagy Universitatea?
– Inkább CFR, főképp a haverok nyomására. Az „U-sok” kemény magja régen elég sok verekedést provokált, úgyhogy már csak ezért sem szurkolok nekik. Egyébként a román bajnokságot annyira nem követem. Ha tehetem, Bajnokok Ligáját nézek inkább.

– Amikor a BL-ben játszott a CFR, azért csak kiment a meccseire.
– Persze, több mérkőzésen is kint voltam. Amikor százéves lett a klub, meghívták a Benficát, akkor is ott voltam a stadionban. Utána a csapatbusz mellett mentünk el, és épp kászálódott le róla Rui Costa. Megrohamoztuk a haverjaimmal, de a biztonsági őr utunkat állta. A játékos viszont odajött hozzánk, félretolta a „bengát”, és örömest kiosztott nekünk pár autogramot. Aztán a Benfica hoteljének halljában ücsörgő Eusébióhoz is belógtunk, persze nem lett volna szabad azt sem. Kicsit talán celebmániás vagyok.

– Tényleg? Csak mert valahol azért önök, dumaszínházasok is ünnepelt sztárok. Nem szokták lerohanni például boltokban, villamoson vagy utcán egy autogramért?
– Előfordul néha. Gyakoribb az, hogy csak megismernek, de nem szólnak semmit. Amikor haverokkal vagyok, ők szokták mondani, hogy a mellettünk elhaladók felismernek, összesúgnak.

– Olyan nem volt, hogy otromba, erőszakos módon közeledett volna valaki?
– Nem jellemző. Olyan volt már, hogy részeg fiatal srácok az éjszakai buszon mutogattak rám. „Te vagy az a Showder Klubból, az a... na... hhöhöh.” Igen, én vagyok Kiss Ádám, válaszoltam. „Nem, nem, nem az vagy...” Na jó, Kőhalmi Zoli vagyok, riposztoltam. „Ja, ja, tényleg.” Erőszakoskodásról viszont még soha nem volt szó, legtöbbször csak köszönnek vagy intenek. Pedig próbálkozom napszemüveggel, csuklyás pulcsival, de még akkor is felismernek, amikor én magam sem ismerném meg Felméri Pétert.

A Lego-robot fetaláló akcióban (Fotó: hydelight/ESG)
A legórobot-feltaláló akcióban (Fotó: hydelight/ESG)



– Szóval a lányok sem könyörögnek térden állva aláírásért?
– Nem, ők elég visszafogottak ilyen szempontból. Egyszer azért volt, hogy cicire kellett aláírnom. A legjobb, hogy ott volt a barátja is, persze mindketten hullarészegek voltak. Egymással fogadtak, hogy a lány nem meri aláíratni velem a cicijét.

– Visszatérve a focihoz: Magyarországon, esetleg külföldön van más csapat, amelyért rajong?
– Sokáig Juve-szurkoló voltam, de most leginkább a Barcelonáért szorítok. Nem azért, mert most csúcson vannak, hanem mert kedvelem a stílusukat. Talán meglepő lehet, de a Real Madrid játéka is tetszik. Ebből is kitűnik, hogy engem inkább a szép foci vonz, nem pedig egy-egy csapat.

– Ha választania kellene, melyikre voksolna, a mikrofonra vagy a billentyűzetre?
– Stand-up vagy írás? Valójában írni már korábban szerettem volna. De az az igazság, hogy amikor filmeket kezdtem nézni, akkor rendező vagy színész szerettem volna lenni. Amikor regényeket olvastam, akkor írni akartam. Amikor meg felfedeztem magamnak a stand-upot, akkor meg szerettem volna én is színpadra állni. Legrégebb óta viszont olvasni, ezáltal pedig írni szeretek.

– Ezért is születhetett meg A három ufó.
– Igen. Megkeresett az Ulpius, én meg elvállaltam.

– De a könyv váza már korábban elkészült, és várta a fiókja mélyén, hogy napvilágra kerülhessen, nem?
– Igen, már évekkel azelőtt lefektettem az alapokat, és néha újabb ötletekkel egészítgettem ki a vázlatot. Nagyon szerettem csinálni, de rengeteg energiát kivett belőlem. Négy-öt hónapon át csak ezzel foglalkoztam.

– Olyan lett, amilyennek szánta?
– Igen, elégedett vagyok vele. Egy könnyed, pörgős, szórakoztató regényt akartam, mindezt megfűszerezve a sajátos humorommal és a kritikák alapján az is lett. Sok pozitív visszajelzést kaptam.

– Úgy tartják, hogy írni egészen a halálos ágyig lehet. Mi a helyzet a stand-uppal? 50 év múlva is színpadra állhat majd?
– Van előttem példa, nem is egy. Ott van Richard Prior vagy Hofi. Két fontos feltétel van: te magad képes legyél kiállni, és hogy a közönség is kíváncsi legyen rád. Hadházi László hiába idősebb nálam, a fiatalok körében mégis népszerűbb, mint én.

– Önnek van kedvenc stand-uposa?
– Az ismertebbek közül ott van például Eddie Izzard, a kezdetek óta az egyik kedvencem. Louis C. K.-t szintén nagyon szeretem, le a kalappal előtte. Ő az, aki egy órán keresztül úgy tud szórakoztatni, hogy rá sem pillantasz az órádra. Magyar humoristák közül nem a nagy öregeket, hanem inkább a kollégáimat tudnám kiemelni, többükre elismeréssel tekintek.

Tornasor
A szabadidősportok kedvelőinek rovata: tippek és trükkök a futópályáról, a konditeremből és a jógamatracról.
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés