Mégis léteznek Hajós-félék

Gabay Balázs, 2012. július 15., 06:30
Erdélyország egyik legfelkapottabb stand-uposa, Zsók Levente biztos benne, hogy ma már nem elég egy erős "kissádámos" fellépés, hogy valaki befusson Magyarországon. Akik korábban legyintettek rá, ma már sztárolják. Mostanra rájött, hogy Hajós András miatt sem fogja elvégezni az egyetemet, inkább főzni tanul majd. Addig pedig marad a kultúrotthon vezetése Csíkdánfalván, és a székely Facebook kidolgozása.

Gondolta volna, hogy a Nemzeti dallal kezdődik a karrierje?
– Nem. Azon a bizonyos rendezvényen egyébként el szerettem volna szavalni a Nemzeti dalt, de picit félresikerült. Úgy terveztem, hogy egész életemben szavalni fogok, ezzel keresem majd a pénzt. Első osztálytól kezdve jártam szavalóversenyekre, sokszor meg is nyertem azokat. Ebből azonban nem lehet megélni, így nem tudok elégszer hálát adni Istennek, hogy ama bizonyos alkalommal elrontottam a verset, és belebonyolódtam egy stand-upba. Elkezdtem haknizni járni, de kis idő múlva mélypontra kerültem, és igazából a Szomszédnéni noszogatására keltem csak fel a padlóról.

"A koránkelő úristókját"

– Kit kedvel jobban a Szomszédnéniből: Béfét, vagy Téeszt?
– Béfé (Bálint Ferenc, a szerk.) egy ideig távolságtartóbb volt, de aztán összehaverkodtunk. Téesz (Tóth Szabolcs, a szerk.) volt a Médiabefutó című tehetségkutató házigazdája, így vele már korábban is jó barátságba kerültem. Kihez állok közelebb? A kérdés gyakorlatilag olyan, mint ha arra lenne valaki kíváncsi, kit szeretek jobban: aput vagy anyut…

– Több mint egy évig együtt lakott a Dumaszínház erdélyi szekciója itt, a Godot szomszédságában. Próbára tették a lakótársak türelmét Felméri Péterrel és a Szomszédnénivel?
– Komoly Showder Klubos házibulikra került sor. Amikor a dumaszínházasokkal valahol eluntuk magunkat, akkor a buli végén többnyire a mi lakásunk felé vettük az irányt. Elnézést, mikor is jelenik meg ez az interjú?

– Vasárnap. Miért kérdezi?
– Csak mert Petinek szervezünk egy meglepetésbulit péntekre, aztán nem szeretném, ha innen értesülne róla…

– Nem csinálunk beharangozót a bulinak…
– Köszönöm.

– Egyre komolyabb létszámmal bír a Dumaszínház erdélyi szekciója: Felmérivel és a Szomszédnénikkel együtt ön a negyedik tagja a csoportnak. Lassan már kijelenthetjük, hogy a hazai stand-up hátországát Székelyföldről és a Partiumból biztosítják.
– Lehet ilyet mondani, csak azt nem tudom, hogy le lehet-e írni… Otthon mi is azon dolgozunk, hogy az Erdélyi humorfesztivál minél több tehetséget ontson magából, esetleg kipróbálja magát itt a Godot-ban a Félőrületek fesztiválján. A magyarországi stand-up piac azonban egyre telítettebb, most már nehezebb bekerülni a legjobbak közé. Valami abszolút újat kell mutatni.

– Szóval ezek szerint egy erős „kissádámos” vagy „kőhalmizolis” blokk ma már nem jelent belépőt a Dumaszínházba.
A tehetségkutatókon valaki vagy Kiss Ádám vagy Aranyosi Peti akar lenni, pedig belőlük már van egy, nincs szükség újabbra.

Zsók: Egyre telítettebb a magyarországi stand-up piac(Forrás: transindex.ro)
Zsók: Egyre telítettebb a magyarországi stand-up piac (Forrás: Transindex.ro)


– Akkor ezek szerint ha tanácsolhatna valamit a feltörekvő fiatal humoristáknak, az nem az lenne, hogy utánozzák a befutott stand-uposokat.
– Biztosan nem. Ha magukat adják, az elegendő. Az már fél siker.

---- „Mutogatnak, de nem jönnek oda” ----

– Több stand-upos is úgy vélekedett korábbi beszélgetésink során, hogy a fiatal generáció átlépne egy lépcsőfokot, és azonnal a tévében kezdené a pályáját. Egyetért?
– Nem hiszem, hogy így lenne. Rekop Gyurival együtt kerültünk be, és megfizettük a tanulópénzt. Megtapasztaltuk, hogyan kell viselkedni egy Showder Klubos fellépés után, mik az előnyei, a hátulütői egy tévés szereplésnek. Ezt végig kell csinálni. Én például két éve voltam a társulat tagja, amikor először bekerültem a tévéstúdióba. Nem bántam meg, hogy ennyit kellett várnom.

– Olvastam önről, hogy színpadrendezőként, világosítóként is dolgozott korábban. Előfordult, hogy fellépés közben észrevette, hogy az egyik reflektor rosszul van beállítva, vagy gond van a berendezéssel, és elkezdett pakolni?
– Volt egy falunap, ahol reggeltől összetákoltuk a színpadot, a fényeket és a hangot beüzemeltük. Aztán felkonferáltam a műsorvezetőt, Zsók Leventét. Bemutattam a sztárvendéget, Zsók Leventét, végül pedig következhetett a buli DJ Zsókkal. Hajnal felé éreztem, hogy kicsit túlvállaltam magam. Egyébként a rádiózástól a színpadépítésig csináltam már sok mindent.

– Melyik „ízlett” a legjobban?
– Talán a zenekeverés volt a legjobb.

– Mostanában is űzi a DJ-k életét?
– Néhanapján elvállalom. MC-skedem, közben meg nézhetem a csajokat.

– Egyébként odahaza többször felismerik, mint Magyarországon?
– Igen. Mutogatnak felém, de nem jönnek oda. A legfurcsább, hogy azok, akik erdélyi fellépéseim után még rám legyintettek, azok itt Magyarországon már sztárolnak.

– Megviselik a kritikák, olvassa, figyeli őket?
– Az egyik első dolog, amit dumaszínházas pályám elején megtanultam, az volt, hogy ne üljek fel minden kritikának. Ha személyesen írnak nekem, akkor elolvasom, és okulok belőle, még ha nagyon lesújtó, akkor is.

– Egyik interjújában úgy fogalmazott, hogy ha lediplomázik, akkor a stand-up mellett szeretne valami kedvére való állást keresni. Milyen diplomáról és mely munkáról van szó?
– Először is nem diplomáztam le. Csíkszeredán jártam szociológiára, de csak bizonyos tantárgyakat szerettem. Mondtam a szüleimnek, hogy mutassanak egy humoristát, aki szociológiára járt. Aztán egyszer csak Hajós András felállt az egyik Heti Hetesben, és azt mondta, hogy »én mint szociológus…«. Több sem kellett édesanyámnak: »látod, hogy létezik ilyen?« – szegezte nekem a kérdést. Egyébként régen szakács szerettem volna lenni. A Godot üzletvezetőjével meg is beszéltük, hogy beiratkozunk egy főzőtanfolyamra, de mire észbe kaptam, ő már le is vizsgázott. Imádok főzni.

– Otthonosan mozogsz a konyhában?
– Hát, anyukám örül, ha várja otthon a kaja munkából hazaérve, de a végén mindig megkapom, hogy hogy néz ki a konyha. Takarítani már sem időm, sem kedvem nincs.

– Felméri Petiék azért jól jártak veled az együttlakás során.
– Persze. Múltkor egyébként pont Hadházit csábítottam fel hozzánk, mondta, hogy tanítsam meg puliszkát főzni. Vettünk mellé őzhúst, és csináltunk hozzá tejszínes-áfonyás szószt is.

– Összefut a nyál a számban…
– Jól sikerült. A recept szerint brandyt is kellett volna belerakni, és Laci hozott is magával, de mire arra került volna a sor, hogy hozzáöntsük, már alig lötyögött az üveg alján.

– Szóval akkor marad a főzőiskolánál.
– Kell egy papír. Azért sem ártana beszerezni valamit, mert Csíkdánfalván most a kultúrotthont vezetem – diploma nélkül. Mellette persze mennek a haknik, és jövök a Dumaszínházba is. Egyelőre bírom, aztán lehet, hogy a végére marad a stand-up.

– Más irányba nem kacsintgat? Lehetne például bővíteni a székely–magyar szótárat.
Hát akár azt is lehetne. Mókás kis történetek kerekednek ám az eltérő szókészletből. Egyszer bementem egy vegyesboltba Budapesten, és kértem egy pixet. Románul ez a golyóstoll, én meg gondolkodás nélkül kimondtam. Az eladó egy pillanatig rám meredt, majd leakasztott egy rúd Pick szalámit, és megkérdezte: »ez jó lesz?«. Egyébként ha már említette a szótárat: korábban gondolkoztam a székely Facebook-on. Például „megbököm” helyett ”megtisztelem”.

– Ha már van székely Google…
– A székely horoszkópot ismeri?

– Nem.
– Komolyan elterjedt. A Szomszédnénik Tóth Szabolcsának testvére állította össze. Szűz helyett például Szűz Mária lett az új csillagjegy, Mérleg helyett Deci szerepel, az Ikrek helyén pedig Ökrök áll.

Tornasor
A szabadidősportok kedvelőinek rovata: tippek és trükkök a futópályáról, a konditeremből és a jógamatracról.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - 3 db

A hozzászólások mutatása