Most eldőlhet: csóró leszel és boldogtalan egy életen át?

Bertók T. László

2012. február 08., szerda 12:35
A jövő ifjú reménységei és gondterhelt szüleik egyre nagyobb aggodalommal tekintenek a naptárra. Február 24-én lesz a továbbtanulási jelentkezési lapok beadásának határideje. Ha a brutális tandíj netán nem is számít, akkor sem egyszerű a helyzete egy karrierálmok, szülői elvárások és pályaválasztási divatok közt vergődő, élettapasztalattal alig rendelkező fiatalnak. Legokosabb ilyesmiben szakember tanácsát kérni. Ezt tettük mi is, amikor a közel két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező fejvadászhoz, Szőllőssy-Csoma Tamáshoz fordultunk kérdéseinkkel.
Hirdetés

– Mint fejvadász tudna adni tanácsot egy pályaválasztás előtt álló tizennyolc évesnek? Merre induljon el valaki, aki biztosra akar menni a jövőjét illetően?
– Univerzális receptet nem tudok adni, a közhelyes igazságok pedig nem sokat segítenek. Alapvető, hogy olyan iskolát kell választani, ahol egyrészt eladható, másrészt továbbfejleszthető tudáshoz lehet hozzájutni.

– Igen, épp itt az első gond! Honnan tudhatja ma egy szülő, hogy milyen tudást fog igényelni a munkaerőpiac mondjuk tíz év múlva? Vagy ha igényli is, vajon képes-e megfizetni?
– Nem tudhatja biztosan, ami egyértelmű kockázat. Ezért gondolom, hogy nincs biztos tipp. Pláne gazdasági recesszió idején nehéz  prognosztizálni bármit is e téren. A munkaerő-piaci folyamatok egyáltalán nem kiszámíthatóak akkor, amikor nagy foglalkoztatók képesek egyik napról a másikra megszűnni. Tegnap még sokan irigyelték például a Malév-pilótákat, akiket magyar viszonylatban jól megfizettek, és állásuk biztosnak tűnt. Aztán lám, egyszerre vége, és háromezer alkalmazott kereshet új munkát magának. A pilóták és a műszaki személyzet szaktudása kellően speciális ahhoz, hogy adott esetben gondjuk legyen az elhelyezkedéssel; csak szűk körben keresgélhetnek. Ezért tenném a hangsúlyt a szakmai fejleszthetőségre, a munkaerő-kereslethez igazodó rugalmas változtatás képességére.

– Olyan pályát tehát ne válasszon a fiatal, amelyik nagyon speciális, és csak kis számú munkáltatónál van rá kereslet. Ne menjen például rendőrnek, katonának senki, hiszen ilyen kompetenciával legfeljebb biztonsági őr lehet még?
– Az állami alkalmazotti státusnak a hátrányai mellett vannak előnyei is. Ha nem lennének, senki sem választana ilyen pályát. Ebben azonban én mint fejvadász nem vagyok otthon. Megbízóim általában a legalkalmasabb közép- és felsővezetők felkutatásában kérik a segítségemet. Egyébként a nagyon speciális tudás kétélű fegyver, ha kereslet mutatkozik iránta, irreális árat is hajlandóak fizetni érte a munkáltatók, recesszió idején viszont ők kerülnek a legkiszolgáltatottabb helyzetbe.

– Akkor maradjunk is ennél, hiszen Magyarországon magas jövedelmet elérni vagy speciális szaktudással, vagy felsővezetőként lehet, illetve valamilyen saját vállalkozással. Bölcsészvégzettséggel borítékolható a tisztes csóringerség egy életen át, akár tanári pályán, akár mondjuk a médiában próbál valaki szerencsét.
– Sajnos ezzel nem tudok vitatkozni, Nyugat-Európában sem sokkal jobbak az arányok. A tanárok és könyvtárosok keresete az üzleti szféra felsőfokú végzettségű alkalmazottaival összevetve általában ott is rosszabb. Igaz ami igaz, annyit azért keresnek, hogy polgári életet élhessenek, és a társadalmi presztízsük is magasabb, mint idehaza. Ez ugyan nem tűnik igazságosnak, de vagy megbékélünk vele, vagy belekiabáljuk nemtetszésünket a világba, amivel viszont nem érünk el semmit, mert nem azon múlik. A kereslet és kínálat törvényei itt kőkeményen érvényesülnek. Valamiért a nehézségek ellenére is sokan orientálódnak a humán pályák felé, nem igaz?

– Ennek szerintem az az oka, hogy az emberek egy része egész egyszerűen humán beállítottságú. Az olyan fiatal, akit a társadalomtudományok érdekelnek, csak szenvedne attól, ha természettudományos vagy közgazdasági irányba kényszerítenék továbblépni.
– Ezt a saját esetemmel is alá tudom támasztani. Én orvosdinasztiába születtem bele, és tőlem is elvárták, hogy elvégezzem az orvosi egyetemet. Fogcsikorgatva megtettem, de mindvégig tudtam, hogy sosem fogok praktizálni. A matematikát szerettem, úgyhogy az orvosi után programozó matematikussá képeztem át magam, majd önszorgalomból  politológiát is végeztem, mire végül fejvadászként kötöttem ki. Ebben találtam meg önmagam, ebben lettem sikeres és elégedett sok szempontból.

– A tanulság tehát, hogy ne hallgassunk a szüleinkre?
– Nem! A tanulság az, hogy mindenki olyan munkát végezzen, amit szeret művelni. A saját példám dacára mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha a kedvünk és a képességünk is megvan hozzá, akkor lehetőleg folytassuk a szüleink pályáját. Ez sokat segíthet az indulásnál, ami egy olyan, legyünk őszinték: kapcsolatalapú világban, mint a miénk, különösen számít. De hangsúlyozom: csak akkor, ha kedvet is érzünk hozzá. Képesség és motiváció – elsődlegesen e kettő a siker záloga.

– A motiváció alatt az anyagiakat érti?
– Nem csak. Hozhatnám másik példaként azt a barátomat, aki gyors rajtot vett a közgazdászpályán. A karrierkilátások is kecsegtetőek voltak, az anyagi megbecsülés is megvolt, ő azonban nem volt boldog a könyvelői munkától. Ma, miután elvégezte a művészettörténet-szakot, az egyik jelentős múzeum igazgatója. Tekintve hogy több nyelven beszél, a világ múzeumait járja, a művészet gyönyörű világában elmélyülve építi a szakmai karrierjét. Elérte, amire vágyott. Nos, ha valaki jól csinálta, az ő.

– Sokan mondják, hogy perspektivikus dolog mérnöki és informatikai pályát választani, mert ez a jövő. Mások meg azt tanácsolják, menj az orvosira, tanulj nyelvet, aztán majd szépen megpattansz a diplomáddal nyugatra, ahol nem lesznek anyagi gondjaid. Néhányan a jogi pályát dicsérik, bár állítólag az már telített…
– Ami az informatikát és a mérnöki pályát illeti, úgy gondolom, nem rossz választás, de garancia itt sincs a kiszámítható jövőre. A kilencvenes évek elején a nyugati cégek felfedezték, hogy Magyarországon elég sok jól képzett informatikus van. Akkoriban azt hittük, ez a fényes jövő, hiszen a cégek hozzánk telepítették szoftverfejlesztő részlegeiket, és jól megfizették a programozó matematikusokat, illetve lasszóval fogták a villamosmérnököket. Aztán eltelt pár év, és a multicégek felfedezték Indiát, ahol nagyságrenddel nagyobb számban és olcsóbban találtak angolul jól beszélő informatikusokat, úgyhogy odébbálltak. Hasonló a helyzet a gyógyszeriparral. Ha pályaválasztó lennék és a kémia érdekelne, alighanem a gyógyszervegyészet felé tájékozódnék. Csakhogy a gyógyszeripari tudományos áttörés évek óta várat magára. Ha viszont egyszer bekövetkezik az áttörés, akkor hatalmas búm várható az iparágban, és aki akkor ott lesz gyógyszervegyész a tűz körül, az bizony részese lesz a sikernek és az azzal járó anyagi elismerésnek. De hogy ez mikorra várható, azt ma senki sem tudhatja. Ezért tanácsolnám, hogy ne elsősorban a mai munkaerő-keresletet nézzük, hanem azt próbáljuk meg kitalálni, hogy milyen munkában képes megtalálni önmagát az ember.

– Ennek kitalálására létezik tudományos módszer?
– Már hogyne lenne! A jobb pályaválasztási tanácsadók képesek elősegíteni a jó döntéseket, megvan ennek a módszertana. Mindenekelőtt meghatározzák, hogy az egyén képességei, alkata alapján milyen irányban tájékozódjon. Humán? Reál? Inkább elméleti? Inkább gyakorlati?

– Szóval az a lényeg, hogy jó légy abban, amit csinálsz, és az már fél siker?
– Szükséges, hogy jó légy a szakterületeden, de nem elégséges feltétel. El is kell tudnod adni saját magad, és ez egy további képesség a siker kovácsolásában. Hiába vagy nagyon jó, ha ezt nem tudod másokkal is elhitetni!

– És a szerencse számít?
– Naná, mindenben számít. Az én fejvadászi praxisomban is sokszor van úgy, hogy csak a vak véletlenen múlik, a jelöltek közül végül ki kapja meg a keresett állást, és ki nem. Volt olyan, hogy recepcióst keresett egy amerikai cég, és valamilyen harmonizációs okból az volt a kikötésük, hogy színes bőrű legyen az illető. Mármost Magyarországon magyarul és angolul egyaránt jól beszélő, ilyen jellemzőkkel is bíró jelöltett találni, aki nem mellesleg alkalmas recepciósnak, nem volt könnyű feladat. De megtaláltuk. A szerencse gyakorta oszt szerepeket, neki valamelyik felmenője génjei hozták meg a szerencsét. De jókor jó helyen lenni, a kellő időben jó benyomást kelteni sokszor éppúgy mázli dolga, mint kifogni egy velünk szimpatizáló HR-est, csak mert véletlenül emlékeztetjük mondjuk az első szerelmére. Ez a faktor ott lapul a kártyák közt, nem tudjuk befolyásolni. Azt viszont igen, hogy  olyannal foglalkozzunk, amit szeretünk. Ez nagyon valószínű, hogy meglátszik a munkánkon, és előbb-utóbb a karrierünkön is fog.

Címkék

Előző cikk

„Az én játékosaim nem tojnak be”
„Az én játékosaim nem tojnak be” 2012. február 07. , kedd 06:30

Következő cikk

Ez tízezer éve is vicc volt + Videó
Ez tízezer éve is vicc volt + Videó 2012. február 12. , vasárnap 14:30
Hirdetés

MNO vezető hírek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló

MNO videók