Hogy vagy, Masat?

Nem mutat arra semmi, hogy jövő kedden mindennek vége

Bucsy Levente

2012. február 17., péntek 20:30
Túl van első „munkahetén” a Masat-1. A magyar műhold mindent tud, amit tudnia kell, és ismereteit meg is osztja a világ rádióamatőreivel. Legyünk büszkék: a hétfőn világűrbe juttatott űreszköz az egyik legügyesebb a hét sorstárs közül, egyvalamit azonban még meg kell tanulnia. Várhegyi Zsolt, a Masat-1 fejlesztőcsapatának áramlástani kutatómérnöke az MNO-nak elmondta, mi az.
Hirdetés

– Ha most megkérdeznénk a Masatot, hogy „Hogy vagy?”, mit mondana?
– Kitűnően, remekül, ilyesmit. Folyamatosan követjük minden áthaladását, amikor pedig nem fölöttünk van, rádióamatőrök segítségével jutunk adatokhoz. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van. Amikor kijött a Vegából, egy lassú forgásba kezdett, de semmi gond nincs, számítottunk erre. Vesszük az adatokat és figyeljük a hosszú távú trendeket, a fedélzeti paraméterek időbeli változásait.

A történelmi pillanat

Útjára indult és február 13-án 12.12-kor pályára is állt Magyarország első műholdja, a Masat-1. Az „időkapu” (11–13 óra) legkorábbi pillanatában, magyar idő szerint 11 órakor gyújtottak alá a Francia Guyanán (Dél-Amerika) lévő Kourou űrközpontjában hordozójának, a Vegának. A Masat antennája egy minden űripari tesztet sikeresen vett, közönséges fém mérőszalag, ennek kinyitását a világűrben elégő harcsázódamil tette lehetővé. Zseniális magyar lelemény a Masat minden porcikájában – továbbiak itt!

Az információkat is a terveknek megfelelően szolgáltatja? Egyáltalán: mindent tud, amit tudnia kéne?
– Van, amit még nem próbáltunk ki: a mágneses helyzetstabilizálást mérő rendszert. E téren a legnagyobb körültekintéssel haladunk előre, először az alrendszer műszereit, a giroszkópot és a mágneses térerősségmérőt, a szoftvert és a beavatkozó szerveket (tekercseket) külön-külön kipróbáljuk. Csak akkor engedjük a rendszert dolgozni, ha már biztosra vehetjük, hogy rendeltetésszerűen fog dolgozni. Ha eddig eljutunk, tényleg százszázalékos lesz a siker, hiszen a projekt elején kitűzött utolsó sikermérföldkövet is teljesítjük.

Hányan követnek egy-egy áthaladást?
– Akiről biztosan tudunk, az az, aki adatokat küld a szerverünkre a földi állomásszoftverünk segítségével. Magyarországon átlagosan négy-öt rádióamatőr küld számunkra adatokat egy-egy áthaladás során, de például amikor Ausztrália fölött jár a műhold, onnan is kapunk egy-két rádióamatőrtől adatokat. A mi földi állomásunkon, a BME-n minden egyes itteni áthaladáskor ott vannak a csapatból akár öten is. Van azonban a honlapunkon egy GoogleMaps térkép, ott lehet látni, kik veszik a Masat-1-et, a világ lakott területein szép számmal szaporodnak a gombostűk. Döbbenetes, hogy a YouTube-on is vannak már tőlünk független videók a Masat-1 sikeres vételéről! A rádióamatőr-közösség egyöntetűen nagyon pozitív fogadtatásban részesítette a műholdat.



(A Masat-1 pozíciója péntek délután 5-kor)

 

„Időjárás-jelentés” a fedélzetről: akkumulátorfeszültség: 4,1V, akkumulátor-hőmérséklet: 26 °C, minden alrendszer hibátlanul működik. A mérések alapján pedig szépen látszik, hogy mind a 3 tengelye mentén picit forog, kb. percenként 3-szor fordul meg az antenna tengelye körül. (Február 15. 8.33, Masat-1 Facebook-profil)

Árgus szemekkel figyelik tehát a Masat-1-et. De mi a helyzet a többiekkel? Úgy hírlik, a miénkkel együtt felbocsátott 6 cubesat műhold közül nem mindegyikre lehet büszke a felbocsátó nemzet.
– Igen, a megjelent információkhoz képest nem tudok újat mondani; azt látjuk, hogy például a spanyolok műholdja egyértelműen megbízhatóan működik, a többi műholdról viszont mi egyelőre nem tudtunk jeleket venni annak ellenére, hogy egy csapattagunk az átvonulások alatt mindig csak erre koncentrál.

Miután kiünnepeltétek magatokat a felbocsátás után, mihez kezdtetek legelőször?
– Konkrétan úgy történt, hogy pályára állt a Masat-1, leadtuk az első interjúkat a BME-n, ahol együtt követtük az eseményeket, majd mivel Floridából már be is jöttek az első adatok, sebtében megebédeltünk, és mentünk át a földi állomásra. Korábban már begyakoroltuk, hogyan kell az eszközt vezérelni, illetve kommunikálni vele, ezenkívül meghatároztuk a beosztást is, hogy minden áthaladásnál a helyünkön legyünk. A rádióamatőrök közösségét is követnünk kellett már a kezdetek kezdetétől. A felbocsátás után egyébként még volt egy kis kaland; nagyon közel volt egymáshoz az összes cubesat a felbocsátás után, és amíg az USA egyik hatósága, a NORAD – ahonnan az összes műholdat követik, és publikálják a pályaadatokat – nem azonosította, hogy melyik műhold a miénk, addig mi ezt a saját észlelésekből sikeresen megtettük.

A többi misszió?

A kép vegyes; úgy tűnik, négy cubesat sugároz rendben. Változó, hogy az egyes projektek mit árulnak el magukról, ebben a tekintetben aránylag jók vagyunk. A lengyel PW-Sat a honlapján mutatta be a vett jelet, a román Goliat annyit közölt, hogy dolgoznak a fogott jelek dekódolásán, a többiek pedig egyelőre nem frissítettek a start óta, csak az ESA összefoglaló cikkéből és a rádióamatőrök beszámolóiból lehet tudni, mi van velük. Hivatalos, de nem feltétlenül legfrissebb infók: egy nappal a start után az ESA arról tudósított, hogy a Masat-1, a PW-Sat, a spanyol XaTcobeo és a két olasz közül az UniCubeSat-GG jeleit vették, és az első háromét sikeresen dekódolták is. A Goliat, a francia ROBUSTA és szintén olasz e-st@r csak gyenge jeleket produkált, elképzelhető, hogy csak a vivőhullámot észlelték, vagy túl gyenge a jel a dekódoláshoz. A feltételezés az, hogy ezek még nem stabilizálták a helyzetüket, és nem tudták kellően feltölteni az akkumulátoraikat. (forrás: cydonia.blog.hu)

Mit jelent az, hogy közel egymáshoz?
– Kilökődéskor alig pár méterre voltak, viszont folyamatosan távolodnak  egymástól azóta is. Most néhány száz kilométerről beszélhetünk. Érdekes módon ez még mindig az a távolság, amikor az összes cubesatot egyszerre „látjuk” az antennával. Az azonosítás a frekvencia és az adattartalom miatt egyértelmű.

Arról lehet-e már sejteni valamit, hogy az „életfunkciók” alapján meddig dolgozhat az első magyar műhold odafönt, illetve meddig kering dolga végeztével a Föld körül?
– Ó, semmit. Csak azt látjuk, hogy az állapot nagyon biztató, nem látunk semmi olyan degradációt, ami azt mutatná, hogy mondjuk jövő kedden mindennek vége. Egyelőre hónapokban, években gondolkodunk.

Hozzájutunk esetleg olyan információkhoz is a Masat-1 segítségével, amelyeket más tudományterületek vagy a hétköznapi élet hasznosíthat?
– Nos, a Masat-1 technológiai műhold, ennélfogva technológiai adatokat gyűjt, azokra koncentrál. Az volt a célunk, hogy ez a műhold, sikeres működésével prototípusa legyen egy olyan műholdsorozatnak, amely akár már most is számos hazai vagy nemzetközi űrműhely bevonásával korszerű tudományos vagy technológiai méréseket is tud végezni. Ennek alapja a jó tervezés, a koncepciók igazolása. Az természetesen lehetséges, hogy ha már mindent tudni fogunk, az adatok leleményes feldolgozásával a tudományos életet is gazdagíthatjuk majd. Amiket jelenleg a Masat-1 mér, azt más műholdak is mérik, de több tucat olyan apró műszaki megoldás is van a műholdon, melyekből akár piaci hasznosulás is lehet, akár földi felhasználásra is.

Hogy a Masat-1 sikerét további projekteké követhesse, elengedhetetlen az ESA-hoz, az Európai Űrügynökséghez való csatlakozás. Ebben az ügyben a hazai döntéshozók térfelén pattog a labda. Változott-e valami a cubesat sikeres indulása óta?
– Az Európai Unió űrkutatásért felelős magyar politikusától érkezett már pozitív jelzés a sajtón keresztül, és hát a média részéről egyértelműen pozitív a fogadtatás. A csapatunk most a Masat-1 üzemeltetésére fókuszál, de azért is adtuk az 1-es sorszámot ennek a holdnak, mert egy felépített stratégia része, melyben további műhold-generációk szerepelnek, oktatási és technológiai vonalon egyaránt.

Hozzászólások

  1. Tboy 2012. február 22., szerda 20:53
    Van itt még sikeres "szürkeállomány". Csak félő, mint a múltban már sokszor, hogy ezeket is elszippantja az USA.
  2. sa78 2012. február 18., szombat 09:59
    Emelem poharam.....

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló