Papnak készült a gombagyűlölő „zugasztalos” + Videó

Gabay Balázs

2012. február 04., szombat 18:00

Ügyvédként felpörgette a magyar fakitermelést Kovács András Péter, akit az apai teendők töltenek csak fel igazán. Magát ugyan nehezen tudná „stigmázni” a Showder Klub sztárja, de abban biztos, hogy a humor a legutolsó fátyol, mely elrejti a stand-up művész igazi énjét. A művész utálja a gombát, imád asztaloskodni, és végül még az MNO kamerája előtt is előadott egy jelenetet.

Nyomtatás

– A minap a Nemzeti Sportban olvastam öntől nyilatkozatot. Nem is tudtam, hogy ekkora sportbarát.
– Egyszerű félreértésről van szó. Úgy gondolták, hogy az ötösfogat nevű rovatba engem is belevesznek, én meg erről nem tudtam. Egyszer aztán felhívtak, hogy mondjak pár szót az olimpiáról, én meg csak pislogtam, mivel teljesen idióta vagyok a sporthoz. Hebegtem valamit, majd két nap múlva újra megkerestek egy vízilabdás kérdéssel. Akkor azt mondtam: na, álljunk meg egy pillanatra, nálam kevesebbet senki sem konyít a sporthoz.

– Mi az oka, hogy pont önre esett a választás?
– Azzal magyarázták, hogy én majd mondok néhány vicces dolgot. Azt nem vették csak számításba, hogy telefonon azonnal vicceset mondani egy olyan témában, melyhez hozzá sem tudok szagolni, nem könnyű feladat. Négy éve Pekingben voltam kint az olimpián a Magyar Rádióval, de nem sportról kellett anyagokat küldenem, hanem érdekes életképekről.

– Gondolom, akadt belőle egy pár.
– Az egyik legérdekesebb ilyen kép az volt, hogy a fákon nem rigók fütyörésznek, hanem kabócák cirregnek. Madárcsicsergés helyett folyamatos kerregést lehetett hallani ebben az iszonyatosan nagy városban. Reggel kinézel az ablakon, a szmogtól szürke az ég, és hallod ezt a kegyetlen hangot. A szervezők felszólították az embereket, hogy legyenek kedvesek a külföldiekkel, és ne köpködjenek. Ez így is volt, de ahogy vége lett az olimpiának, újra süvítettek az utcán a fülem mellett a rakéták. Ettől függetlenül egyszer szeretnék visszamenni, mert remek élmény volt.

– Fábry Sándor egyszer úgy fogalmazott: egy sztoriban nem a miért az érdekes, hanem a hogyan. A sporthoz kevésbé konyít, de azt biztos meg tudja mondani, mitől jó egy stand-up művész.
– Egyfelől az egyedi látásmódtól. Attól, hogy úgy látja a dolgokat, mint kevés ember. Ez annyit jelent, hogy irgalmatlanul le tudjuk csupaszítani az eseményeket. A maguk nyers valóságában láttatjuk őket, mert ettől válnak humorossá. A tisztánlátásunkat persze folyamatosan ápolni kell, mert ránk is rengeteg új „réteg” rakódik. A másik oldal pedig az előadásmód. Egy dolgot úgy elmondani a nézőknek, hogy az mindenkinek határtalanul komikus legyen, nem egyszerű. Ehhez már kellenek előadói, írói képességek. Amikor József Attila azt mondja, hogy tapsikoltak a jázminok, az természetesen nem azt jelenti, hogy így tettek a virágok. Viszont ahhoz, hogy mi is érezzük, amit ő, ezt kell írnia.

– A stand-up mellett sokat ír? Szeret írni?
– Abszolút. Ez legalább olyan régi „becsípődés”, mint az, hogy szeretek színpadra lépni. Utóbbinál azonban sokkal fontosabb az írás, és még ennél is előrébb való az olvasás. Ahhoz, hogy valaki írni tudjon, rengeteget kell olvasni, a stand-uphoz pedig csomót kell írni. Aki azt gondolja, hogy mi csak kiállunk arra a tíz percre, aztán csípőből elmondjuk a poénokat, az hatalmasat téved. A kérdésre visszatérve: szerencsére most van is írnivalóm. Ott van a rádiókabaré, a könyveim, nemsokára pedig elindul egy új sorozat, melyet Litkai Gergellyel és Hadházi Lacival írunk közösen. Már-már túl sok a feladat. De ahogy Simone Weil mondta: nem az a baj, ha sokat írsz vagy ha keveset, hanem ha túl sokat írsz vagy túl keveset.

– Mi is lesz ez a sorozat?
– Egy vicces sitcomot készítünk, a Magyar Televízió várhatóan márciusban mutatja majd be. Azon kevés magyar sorozat egyike lesz, ahol megkérnek, hogy írjál valamit, ez alapján fogják leforgatni a részeket, és végül még ki is fizetnek. Ilyen szempontból egészen példátlan munka lesz ez.

– Mi szennyezte be a lelkét 16 éves korában? Egészen addig papnak készült, nem?
– Ez egy furcsa dolog. Arról van szó, hogy amíg a nők egyszerre több szerepet is be tudnak tölteni, addig mi, férfiak egyetlen hivatásra vagyunk berendezkedve. Én 16 éves koromig úgy gondoltam, hogy ez a papság lesz. Igazából semmi különös dolog nem történt, pusztán más világi dolgok is felkeltették az érdeklődésemet.

– Például a lányok?
– Így van. Aztán meg a jog. Utóbbiban nem találtam meg a kellő hivatástudatot, így érkeztünk el a stand-upig. A prédikációimon valószínűsíthetően nem röhögtek volna úgy, mint a színpadi vicceken.

http://mno.hu/?v=50407

– A katedrán azért sikerült kiélnie magát valamennyire?
– Valamennyire sikerült. Egyéves ügyvédkedésem idején a tárgyalóban is volt erre lehetőségem. Csak a bírónők személyében sajnos nem találtam megfelelő befogadó közegre. Ügyvédnek sajnos nem voltam elég pontos. Állandóan elírtam a szerződéseket. Magyarország fakitermelésének a fele nagyjából arra ment el, hogy nekem újra és újra ki kellett nyomtatnom a dokumentumokat. A tárgyalóteremben más volt a probléma: ott meg állandóan lelkiismereti válságba kerültem. Szerencsétlen csóró alperesbe miért rúgunk bele mi is még egyet, gondoltam, pedig kizárólag polgári ügyeket vittem. A katedra kötetlen munkarendje tökéletes volt számomra. Nem kellett vekkerre kelni, 18-20 éves lányok vigyorogtak rám a padsorokból. Utóbbit persze ma már intellektuális pedofíliának bélyegezném. Rengeteget írhattam, el tudtam volna készíteni az életművemet. Ha folytatom, megteltek volna tanulmányokkal, könyvekkel a polcaim, és életem végén végignézve rajtuk elmondhattam volna: én ezzel vittem előbbre a világot.

– Stand-up művészként ez lehetetlen küldetés?
– Nem, ugyanúgy gyűlnek a munkáim. Talán még a világ jobbítása is sikerül apránként.

– Néhány hónapja ön is az apás stand-uposok körét bővíti. Mennyiben fogja ez megváltoztatni a stílusát?
– Magam is tapasztalom, hogy korábban sok időm volt a tapasztalatgyűjtésre, ezerféle poénom volt. Aztán lassan nálam is megjelentek a feleséges, gyerekekkel kapcsolatos sztorik. Amikor az embernek megszületik a gyermeke, óhatatlanul beszűkül a világ a körülötte lévőkre. A feleségem is sikítófrászt kap azoktól az anyukáktól, akik kizárólag a csöppségekről tudnak beszélgetni, úgy én sem kívánok csak róluk szólni. A másik probléma, hogy nehéz úgy viccelni a gyerekkel, hogy ne belőle csináljak bohócot. Ő teljesen ártatlan, szeretetre méltó lény, nem ezt érdemli. Ugyanakkor nagyon sok energiát és lelkesedést ad a csöppség. Határtalanul jó dolog az apaság, engem teljesen feltölt, mindenkinek csak ajánlani tudom.