Papnak készült a gombagyűlölő „zugasztalos” + Videó

Gabay Balázs, 2012. február 4., szombat 18:00, frissítve: szombat 18:00
Ügyvédként felpörgette a magyar fakitermelést Kovács András Péter, akit az apai teendők töltenek csak fel igazán. Magát ugyan nehezen tudná „stigmázni” a Showder Klub sztárja, de abban biztos, hogy a humor a legutolsó fátyol, mely elrejti a stand-up művész igazi énjét. A művész utálja a gombát, imád asztaloskodni, és végül még az MNO kamerája előtt is előadott egy jelenetet.

– A minap a Nemzeti Sportban olvastam öntől nyilatkozatot. Nem is tudtam, hogy ekkora sportbarát.
– Egyszerű félreértésről van szó. Úgy gondolták, hogy az ötösfogat nevű rovatba engem is belevesznek, én meg erről nem tudtam. Egyszer aztán felhívtak, hogy mondjak pár szót az olimpiáról, én meg csak pislogtam, mivel teljesen idióta vagyok a sporthoz. Hebegtem valamit, majd két nap múlva újra megkerestek egy vízilabdás kérdéssel. Akkor azt mondtam: na, álljunk meg egy pillanatra, nálam kevesebbet senki sem konyít a sporthoz.

– Mi az oka, hogy pont önre esett a választás?
– Azzal magyarázták, hogy én majd mondok néhány vicces dolgot. Azt nem vették csak számításba, hogy telefonon azonnal vicceset mondani egy olyan témában, melyhez hozzá sem tudok szagolni, nem könnyű feladat. Négy éve Pekingben voltam kint az olimpián a Magyar Rádióval, de nem sportról kellett anyagokat küldenem, hanem érdekes életképekről.

– Gondolom, akadt belőle egy pár.
– Az egyik legérdekesebb ilyen kép az volt, hogy a fákon nem rigók fütyörésznek, hanem kabócák cirregnek. Madárcsicsergés helyett folyamatos kerregést lehetett hallani ebben az iszonyatosan nagy városban. Reggel kinézel az ablakon, a szmogtól szürke az ég, és hallod ezt a kegyetlen hangot. A szervezők felszólították az embereket, hogy legyenek kedvesek a külföldiekkel, és ne köpködjenek. Ez így is volt, de ahogy vége lett az olimpiának, újra süvítettek az utcán a fülem mellett a rakéták. Ettől függetlenül egyszer szeretnék visszamenni, mert remek élmény volt.

– Fábry Sándor egyszer úgy fogalmazott: egy sztoriban nem a miért az érdekes, hanem a hogyan. A sporthoz kevésbé konyít, de azt biztos meg tudja mondani, mitől jó egy stand-up művész.
– Egyfelől az egyedi látásmódtól. Attól, hogy úgy látja a dolgokat, mint kevés ember. Ez annyit jelent, hogy irgalmatlanul le tudjuk csupaszítani az eseményeket. A maguk nyers valóságában láttatjuk őket, mert ettől válnak humorossá. A tisztánlátásunkat persze folyamatosan ápolni kell, mert ránk is rengeteg új „réteg” rakódik. A másik oldal pedig az előadásmód. Egy dolgot úgy elmondani a nézőknek, hogy az mindenkinek határtalanul komikus legyen, nem egyszerű. Ehhez már kellenek előadói, írói képességek. Amikor József Attila azt mondja, hogy tapsikoltak a jázminok, az természetesen nem azt jelenti, hogy így tettek a virágok. Viszont ahhoz, hogy mi is érezzük, amit ő, ezt kell írnia.

– A stand-up mellett sokat ír? Szeret írni?
– Abszolút. Ez legalább olyan régi „becsípődés”, mint az, hogy szeretek színpadra lépni. Utóbbinál azonban sokkal fontosabb az írás, és még ennél is előrébb való az olvasás. Ahhoz, hogy valaki írni tudjon, rengeteget kell olvasni, a stand-uphoz pedig csomót kell írni. Aki azt gondolja, hogy mi csak kiállunk arra a tíz percre, aztán csípőből elmondjuk a poénokat, az hatalmasat téved. A kérdésre visszatérve: szerencsére most van is írnivalóm. Ott van a rádiókabaré, a könyveim, nemsokára pedig elindul egy új sorozat, melyet Litkai Gergellyel és Hadházi Lacival írunk közösen. Már-már túl sok a feladat. De ahogy Simone Weil mondta: nem az a baj, ha sokat írsz vagy ha keveset, hanem ha túl sokat írsz vagy túl keveset.

– Mi is lesz ez a sorozat?
– Egy vicces sitcomot készítünk, a Magyar Televízió várhatóan márciusban mutatja majd be. Azon kevés magyar sorozat egyike lesz, ahol megkérnek, hogy írjál valamit, ez alapján fogják leforgatni a részeket, és végül még ki is fizetnek. Ilyen szempontból egészen példátlan munka lesz ez.

– Mi szennyezte be a lelkét 16 éves korában? Egészen addig papnak készült, nem?
– Ez egy furcsa dolog. Arról van szó, hogy amíg a nők egyszerre több szerepet is be tudnak tölteni, addig mi, férfiak egyetlen hivatásra vagyunk berendezkedve. Én 16 éves koromig úgy gondoltam, hogy ez a papság lesz. Igazából semmi különös dolog nem történt, pusztán más világi dolgok is felkeltették az érdeklődésemet.

– Például a lányok?
– Így van. Aztán meg a jog. Utóbbiban nem találtam meg a kellő hivatástudatot, így érkeztünk el a stand-upig. A prédikációimon valószínűsíthetően nem röhögtek volna úgy, mint a színpadi vicceken.

Egy szál gatyában a tárgyalóban

– A katedrán azért sikerült kiélnie magát valamennyire?
– Valamennyire sikerült. Egyéves ügyvédkedésem idején a tárgyalóban is volt erre lehetőségem. Csak a bírónők személyében sajnos nem találtam megfelelő befogadó közegre. Ügyvédnek sajnos nem voltam elég pontos. Állandóan elírtam a szerződéseket. Magyarország fakitermelésének a fele nagyjából arra ment el, hogy nekem újra és újra ki kellett nyomtatnom a dokumentumokat. A tárgyalóteremben más volt a probléma: ott meg állandóan lelkiismereti válságba kerültem. Szerencsétlen csóró alperesbe miért rúgunk bele mi is még egyet, gondoltam, pedig kizárólag polgári ügyeket vittem. A katedra kötetlen munkarendje tökéletes volt számomra. Nem kellett vekkerre kelni, 18-20 éves lányok vigyorogtak rám a padsorokból. Utóbbit persze ma már intellektuális pedofíliának bélyegezném. Rengeteget írhattam, el tudtam volna készíteni az életművemet. Ha folytatom, megteltek volna tanulmányokkal, könyvekkel a polcaim, és életem végén végignézve rajtuk elmondhattam volna: én ezzel vittem előbbre a világot.

– Stand-up művészként ez lehetetlen küldetés?
– Nem, ugyanúgy gyűlnek a munkáim. Talán még a világ jobbítása is sikerül apránként.

– Néhány hónapja ön is az apás stand-uposok körét bővíti. Mennyiben fogja ez megváltoztatni a stílusát?
– Magam is tapasztalom, hogy korábban sok időm volt a tapasztalatgyűjtésre, ezerféle poénom volt. Aztán lassan nálam is megjelentek a feleséges, gyerekekkel kapcsolatos sztorik. Amikor az embernek megszületik a gyermeke, óhatatlanul beszűkül a világ a körülötte lévőkre. A feleségem is sikítófrászt kap azoktól az anyukáktól, akik kizárólag a csöppségekről tudnak beszélgetni, úgy én sem kívánok csak róluk szólni. A másik probléma, hogy nehéz úgy viccelni a gyerekkel, hogy ne belőle csináljak bohócot. Ő teljesen ártatlan, szeretetre méltó lény, nem ezt érdemli. Ugyanakkor nagyon sok energiát és lelkesedést ad a csöppség. Határtalanul jó dolog az apaság, engem teljesen feltölt, mindenkinek csak ajánlani tudom.

---- Az utolsó lepedő ----

– Mostanában nem fogok fellépni… kicsit pihenjünk rá, aztán nézz vissza – írja honlapján. Elfáradt?
– Semmi ilyesmiről nincs szó. Rengeteg fellépésem van, csak egyszerűen elfelejtem frissíteni a honlapomat.

– Maga szerkeszti az oldalát? Bölcsész-jogászként ez irigylésre méltó.
– Vettem egy Word Press Template-t, kicsit beleástam magam, aztán két hónapot rászántam, és ez lett az eredménye. Nem lenne olyan nagy dolog frissítgetni a tartalmat, csak dolgozni jobban szeretek, és erre kevesebb időt hagyok. Lehet, hogy ha jobban imádnám magamat, többet foglalkoznék a meghívók, fellépések vagy az új könyvem borítójának feltöltésével.

– Témánál vagyunk: három könyvet írt eddig, az első kettőnek Csete Máté és Topor János a főszereplője. Létező személyek lenyomatai ők?
– Olyanok, mint minden regény karakterei: léteznek is, meg nem is. A karakterek egy részét egyébként az író legtöbbször magából kotorja ki. Topor Jánosban némiképp édesapám kel életre, aki egy életrevaló simlis volt. Topor és Csete két vicces karakter, akik egymásból az ellentétes tulajdonságok segítségével ki tudják hozni a komikumot.

– Majdnem minden showder klubosnak van valamilyen meghatározó karaktere. Ön minek látszik a színpadon?
– Ez a legnagyobb problémám. Jól érzem magam a színpadon, de a többiekhez képest nem tudom behatárolni magam. Aranyosi Peti a kövér, pösze asztaltárs, Bödőcs Tibi meg a búcsúszentlászlói gyerek. Én nem látom magamon a jellegzetest, a megfoghatót.

– Törekszik arra, hogy megfogható legyen?
– Nem, én egyszerűen vicces szeretnék lenni. Érdekes a stand-up műfaj, mert bizonyos mértékben leleplez, de közben el is takar. Színészkedünk, de eközben a legtisztább valóság is felszínre kerül. A kettő aránya mutatja meg a valós személyiséget. Ilyen szempontból kegyetlen szemfényvesztés a stand-up, mert valahol magunkat is be tudjuk csapni meg a nézőt is. Hú, jó mélyre mentünk, sebaj!

– Engem nem zavar.
– Tudja, Hamvas Béla mondta egyszer azt, hogy a humor a legutolsó fátyol. Minden réteget lehámoztál, hogy végre bekukkanthass a fátyol alá, hogy meglásd az igazi valóságot, a humor pedig utolsó lepedőként takarja azt. Ilyen szempontból mindenkinél őszintébbek vagyunk, hiszen fellibbentjük a fátylat, de a fene egye meg, mégiscsak hazudunk, mert még ott az a fátyol.

– Trilógiájának harmadik kötetét milyen életérzés ihlette?
– A Multigáz a multikról szól, a Médialom a médiáról, ezúttal pedig a bankokról írok majd.

– Igen aktuális a téma.
– Persze, csak sajnos Frei Tamás már írt egy könyvet erről a szektorról, úgyhogy bajban vagyok.

– A gombavásárlás öröme önnél miből fakad?
– Hányattatott kamaszkoromban gombát árultunk családommal a fehérvári piacon. Budafokon felvásároltuk a termelőktől hajnalban, és ott adtuk el. Amikor dél körül elkezdtek barnulni a gombák, akkor bevágtuk magunkat a kocsiba, spuri a Videoton-gyárhoz vagy más nagyobb üzemhez, ahonnan asszonyok nagyobb mennyiségben áramolhattak ki. Itt túladtunk a maradékon, de ha még ezután is maradt, azt otthon rántott gomba, sült gomba, gombaleves, esetleg gombapörkölt formájában megettem.

– Mint Forrest Gump a rákkal…
– Az biztos. Egy életre meggyűlöltem a gomba minden formáját. Nagyon „rafkósan” kell elkészíteni, hogy elfogyasszam.

– No, és az asztaloskodás?
– Az egyetem után, a tanársegédkedés alatt igen kevés pénzből kellett fenntartanom magam, és szembesültem azzal, hogy iszonyú drágák a bútorok. Amikor megnéztem a fa árát, rájöttem, hogy sokkal olcsóbban ki tudom hozni a dolgot, ha magam csinálom meg a bútort. Megvettem több erre vonatkozó könyvet, és lassan a szerszámokat is. A munka tiszta, a fa marcipánként formázható, és mindezen felül éveken át nézheted saját alkotásaidat a nappaliban vagy a konyhában.

– Ön egy igazi autodidaktának tűnik.
– Igen, az vagyok. A nyelveket, a zenét is hasonló módon tanultam. Jó pap holtig tanul.

– A többi stand-up művésztől is megkérdeztem korábban, önnek van barátja a showder klubosok közül?
– Mi együtt tapostuk ki a magyar stand-up ösvényének első szakaszait, szóval jó kis brigád vagyunk. Nyilván közben mindenki kialakította a saját kis törzsközönségét, ezáltal önmagában is értéknek számít. Emiatt valamennyire mindannyian bozótharcossá is váltunk némiképp. Én továbbra is hiszek a kollegialitásban, és hiszem, hogy ha valakinek segítek, azzal az én munkám nem lesz kevesebb.

– Szóval akkor kik is a barátok?
– Hadházi Lászlóval és Litkai Gergellyel nem véletlenül írunk együtt, velük szorosabb például a barátság, de senkinek a közeledésétől nem zárkózom el. Ez persze jórészt szabadidőfüggő.

Tornasor
A szabadidősportok kedvelőinek rovata: tippek és trükkök a futópályáról, a konditeremből és a jógamatracról.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása