A németek nem hagyták

Október 15: a kiugrási kísérlet
Udvardy Zoltán

2004. október 15., péntek 09:59
A kiugrási kísérlet merész vállalkozásként indult. A független, demokratikus Magyarország államrendszerének átmentési kísérlete elbukott. A nyilas hatalomátvétellel kezdetét vette a törvénytelenségek, a diktatúrák korszaka.
Hirdetés
„Csodálatos őszi nap volt. Egy gellérthegyi villa teraszán ültem, Makay Miklós barátomnál, akinek a házát erődítménnyé alakítottuk át, és jól felfegyverkeztünk.(…) Már kora reggel vezércikket diktáltam ’Végre’ címmel. Megírtam, a várva várt átállás elérkezett, a kormányzó kiadta a parancsot a tüzelés beszüntetésére, a csapatok mindenütt teljesítették a parancsot, és azonnal frontot alkottak a németek ellen: a nemzet teljesítette kötelességét! (…) Elhatároztuk, hogy Szabad Szó címmel azonnal lapot jelentetünk meg. A rádiót is állandóan figyeltük: vártuk a csodát. Október 15-e volt.”

E sorokat Kovács Imre Magyarország megszállása című könyvében olvashatjuk (1). Az 1939-ben megalakult Nemzeti Parasztpárt főtitkára, a Néma forradalom című könyv szerzője, az ismert népi író felidézi: elképzelni sem tudták, hogy másképp lehet. Harcra készültek október 15-én és győzelemre. Kiugrásra, a háború gyors befejezésére.

Horthy Miklós, mint emlékirataiból kiderül, (2) e napon már óráról órára tartó versenyfutásban volt az országra leselkedő, halálos vésszel. Nem könnyen szánta rá magát, hogy a Nyugat helyett, amely cinikus közönnyel dobta oda ismét prédának a magára hagyott Magyarországot, Moszkvával tárgyaljon. „A végső, döntő lépéstől még húzódoztam. Fegyverszünet kérése mindig keserű, de az, hogy az angolok és amerikaiak kizárólag az oroszokhoz utasítottak bennünket, valósággal tragédiát jelentetett számunkra. Dálnoki Veres Lajos tábornok vitézen küzdő, de rosszul felfegyverzett csapatainak Aradot és Temesvár környékét még sikerült elérniök, de a Vörös Hadsereg túlereje visszavetette és felmorzsolta. Mikor értesültem a szovjet csapatoknak a békés lakossággal szemben leírhatatlanul kegyetlen viselkedéséről, rá kellett szánnom magam arra a lépésre, amely annyi tragikus élmény után is a legsúlyosabb maradt számomra. Moszkvához fordultam.”

Felforgatás Budapesten

Faragho Gábor altábornagy szeptember végén indul Moszkvába. A magyar csendőrség főparancsnoka és Teleki Géza gróf, Teleki Pál fia tárgyalni kezd az oroszokkal, majd október 11-én előzetes egyezményt ír alá a szovjetekkel. A német elhárítás és a Gestapo szinte mindenről tud, és gyors ellenlépéseket tesz: október 10-én elhurcolják, mint Horthy írja, „a Gestapo-pribékek” Bakay altábornagyot, Budapest városparancsnokát, aki kidolgozta a németekkel szembeni ellenállás tervét. A budai Várban titkos leadó működik , melyet a kormányzó fia, Miklós és Tost szárnysegéd kezel. Horthy időt kér, Moszkvába üzen, hogy a fegyverszünet csak október 20-án lépjen hatályba. Csakhogy az orosz fővárosban tartózkodik Churchill és Eden. Ők is belefolynának a tárgyalásokba, Moszkva ellenben kész tényeket akar. A szovjet állam október 16-án jelöl meg egy időpontot, mint végső lehetőséget.

Horthy október 14-én megfogalmazza rádiószózatát a magyar nemzethez. A kormányzó tervei szerint a másnap, október 15-én, a déli órákban berendelt Edmund Veesenmayer SS ezredes, német megbízottal szándékozott először közölni az oroszokkal kötött fegyverszünet tényét.

A kormányzó még emlékirataiban sem írja le egyértelműen, kik által és milyen úton szándékozott titkos úton értesíteni az 1. és a 2. magyar hadsereget, hogy mik a teendőik az új helyzetben. Tény mindenesetre, hogy a kormányzó ezekkel a haderőkkel kívánta fedezni az átállást.

Horthy haláláig nem volt biztos benne, hogy kik álltak a Budapesten, október 15-én zajlott „felforgató események” mögött, „melyek hiteles története teljes pontossággal még ma sem állapítható meg.”

Október 15-én a Gestapo-pribékek Bornemissza Félix hajózási hivatalába, az Eskü térre csalogatják ifjabb Horthy Miklóst. A bolsevik történészek által később fasisztának kikiáltott kormányzó fiát a német ügynökök (egyes kutatások szerint Otto Skorenzy SS-különítményesei) agyba-főbe verik, egy szőnyegbe csavarják és a ház előtt álló teherautó felé vonszolják. A kormányzó fia csak teteti ájultságát és az utcán kiabálni kezd hátrahagyott testőreinek. Lövöldözés kezdődik, melynek mérlege egy halott magyar testőr és egy német pribék, illetve egy magyar sebesült. A kormányzó fiát tovább hurcolják.

Horthy a reggeli kormányülésen értesül fia elrablásáról. A kormányzó ennek ellenére kijelenti: „A kormány tagjait a magyar történelem legsúlyosabb órájában kérettem magamhoz. (…) Megtörténhetik, hogy .. Magyarország állami létét is elveszti. Elkerülhetetlen, hogy az ellenségtől fegyverszünetet kérjek.” A tanácskozásra váratlanul beállított Veesenmayer, és mint azt a totalitárius rendszerek hívei is politikusai rendszeresen megteszik, folyékonyan hazudni kezd. Először tagadja, hogy bármit is tud Horthy fiának elrablásáról. Amikor a kormányzó az SS ezredes lába elé dobja a helyszínről származó töltényhüvelyeket, Hitler megbízottja azonnal zsarolni kezdi Horthyt. (A kormányzó fiát Bécsbe, majd a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták.) Hiába: a kormányzó közli, hogy már döntöttek a fegyverszünet mellett. Veesenmayer, derül ki Horthy memoárjából, belesápad, amikor a kormányzó a szemébe mondja, hogy megszületett a döntés a háborúból való kiugrásról. A rádióban e percekben beolvassák a híres Horthy-proklamációt.

És ekkor megkezdődik az a folyamat, amely a teljes reménytelenségbe, pusztulásba taszítja Magyarországot. Működésbe lép a nyilas hatalomátvétel.

Szálasi átveszi a hatalmat

A rádió szinte rögtön ellenparancsot ad ki Vörös János vezérkari főnök nevében. Horthy szerint kétséges, hogy került a parancsnok neve a dokumentumra. A visszavont parancs megbénítja a magyar haderőt, közben a németek Tigris tankokat vonultatnak fel a magyar főváros utcáin, s az országot március 19-e óta megszálló németekhez most a nyilasok is csatlakoznak.

Visszaemlékezéseit olvasva, Kovács Imre és társainak magatartása is tükrözi: október 15-e a reménykedés napjának indult, s a becsületes magyar emberek a németek elleni harcra vagy egy békés kiugrásra készültek föl, semmiképpen nem a csőcselék hatalomátvételére.

Amikor elhangzott a rádiószózat, „csillogó szemekkel néztünk egymásra, gyorsan összenyaláboltam a kéziratcsomót, a másik szobából, a fal mellett sorakozó puskák közül egyet kézbefogtam és izgatottan kiabáltam: - Gyerünk! Puskával, revolverrel, kézigránátokkal beültünk a várakozó autóba…”

Társaival Kovács Imre az Athéneum nyomdájához sietett, melyet megpróbáltak lefoglalni. Ekkor, ma szerkesztőség ablakaiból mutatták meg nekik azt a „három hatalmas német tankot”, mely „kényelmes mozdulattal” fordította csöveit az épület felé. Lövöldözve utat törtek maguknak autójukhoz és elmenekültek, vissza Budára.

Útközben láthatták, hogy katonaság ostromolja a rádió épületét. Kovács és társai a Dísz téren egy lakásban ezek után találkoztak egy kisebb csoporttal, melynek Szakasits Árpád is tagja volt. A teljes zűrzavarra jellemző, hogy a társaság nagy örömmel ünnepelte az átállást. El sem akarták hinni, hogy a kiugrási kísérlet kudarcba fúlt.

Estére már „vörös-fehér sávos karszalagos, felfegyverzett civil emberek” igazoltattak, a Nagykörútról lövöldözés hallatszott – írja Kovács Imre.

Horthy Miklós csak azután volt hajlandó kinevezni Szálasi Ferencet, e kóros lelkületű kalandort miniszterelnöknek, hogy több napi kálvária után bebizonyosodott: ennek megtagadásával csupán azt éri el, hogy a németek kivégzik ifjabb Horthy Miklóst, viszont Szálasit mindenképpen ki fogják nevezni, ráadásul az ő nevében. Emlékiratai szerint meg is mutatták neki a dokumentumot, melyen aláíróként már az ő neve is szerepelt.

Szálasi, akinek kormányát Németországon kívül egyetlen állam sem ismerte el, puccsal megszerzett kormányfői címe mellé odabiggyesztette a „nemzetvezető” nevet. (Pusztán miniszterelnöki címet egyébként 1944 októberétől 1990 májusáig kizárólag a koalíciós kormány vezetői és Nagy Imre, a forradalom miniszterelnöke viseltek; a szovjet megszállás idején a magyar kormányfők rendre a minisztertanács elnöke címet viselték – a szerk.).

Meghatározó munkájában Bölöny József meg sem említi a magyar kormányokat felsoroló alapművében (3) Szálasi bábkormányát. A nyilas hatalmat az ellenkormányok között szerepelteti, úgynevezett tényleges kormányként. A németek elvtelen kiszolgálói egyébként kizárólag a fővárosban és környékén, illetve a Dunántúl egy részén rendezhették be rémuralmukat. Szálasi névlegesnek tekinthető kormányának megalakulása után két hónappal, 1944 decemberében Debrecenben megalakul az Ideiglenes nemzeti kormány. De facto két magyar miniszterelnöke, de jure azonban csak egy törvényes kormányfője van az országnak: 1945 novemberéig, a magyar kormányok és a magyar államiság jogfolytonosságának letéteményeseként, Dálnoki Miklós Béla viseli a miniszterelnöki címet.



Október 15-étől betiltják a még működő, független magyar sajtótermékeket, lehetetlenné válik a pártok működése. Felkészületlen bábkormány ráncigálja bele az általa felügyelt, napról napra csökkenő területeket a háború értelmetlen folytatásába. Rövidesen megkezdődik Budapest körülzárása, majd a főváros hosszú agóniája és pusztulása. 1944. március 19-e és 1991. június 16-a között az országban idegen katonák állomásoznak, így Magyarország hosszú időre elveszíti szuverenitását. Ennél súlyosabb csapás, hogy ebben az időszakban jórészt a magyar államiság hagyományaitól idegen, totalitárius diktatúrák rendezkednek be az országban, ahol a megszállás miatt a néhány éves koalíciós időszak is csak nyomasztó közjáték maradt. E naptól kezdetét veszi a civil társadalom teljes lerombolásának időszaka, egy olyan fél évszázados korszak, melynek szellemétől a mai napig nem tudott megszabadulni a magyar közélet.

(1) Magyarország megszállása. Katalizátor Iroda, 1990, 91. oldaltól

(2) Horthy Miklós: Emlékirataim Európa-História, Budapest, 1990, 301. oldaltól

(3) Magyarország kormányai. Akadémiai Kiadó, Budapest 1987

MNO vezető hírek

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló

MNO videók