A média azonban csak 2009 utolsó hónapjaiban kapott észbe, hogy a magyar főváros születésnapjára illő volna felhívni a nézők figyelmét, és a 136. (vagy 137.?) évfordulón különböző Budapest-sorozatokat kezdett el vetíteni. Nem baj, gondolatébresztő programok ezek is. Siklós Szilveszter (fő)városrajzolatait például a Magyar Televízióban érdemes figyelemmel követni. Ám ezek a tegnapelőtt, tegnap vagy szinte ma forgatott budapesti „helyzetjelentések”, akár dicsérik a várost, mit egykor a Duna királynőjeként emlegetett a világ, akár bírálják, a lényeget rejtik véka alá, hogy tudniillik mennyi balszerencse közt, s mily sok viszály után maradt életben, épült, fejlődött azzá Budapest, amilyennek meg kellene őrizni.

Igazság szerint olyan Budapest-filmről is tudok, ami fővárosunk gyakran viszontagságos, olykor azonban – lakosainak köszönhetően – szerencsésnek mondható sorsfordulóit mutatja be, szótlanul. Mondhatni, a pars pro toto szerkesztési követelményei szerint: a részről ad információkat, hogy az egészet láttassa. S micsoda részről! A budai Várról, annak 20. századi históriájáról, ahogyan a korabeli mozgóképes tudósítások, filmhíradók rögzítették. Az összeállítást a Magyar Nemzeti Filmarchívum anyagai felhasználásával a 2010. január 1-jétől aggasztó vezetőségváltás előtt álló nemzeti könyvtár mozgóképre szakosodott részlege, a Történelmi Interjúk Tára készítette. Az a műhely, amelyik a Magyar Televízió népszerű ismeretterjesztő sorozatát, a Századunkat is folytatta, amíg csak tudta. A válogatás egyelőre csak könyvkereskedésekben „látható”, de bármelyik hazai tévéadó műsorába beilleszthető. A budai Vár 20. százada nem a 20. századdal indít, hanem a 19. század utolsó éveinek egyikével, 1896-tal. Az „átverés” persze megbocsátható: a millenniumi ünnepség hírére hazánkba utazó Lumiére testvérek felvételei az első hiteles mozgóképes dokumentációi a magyar fővárosnak. A két Lumiére, Auguste és Louis városképei után szintén mozgóképes különlegességek következnek: légi felvételek az 1910-es (!) évekből. (A Szent István napi repülőversenyeken a gépekre szerelt kamerák mutatták meg a várost a magasból, lélekemelően.)

Az utolsó magyar király koronázási ünnepségéről már részletes filmtudósítást készítettek a filmesek. A lelkes tömeg, az egekig emelt kalpagok és süvegek regimentje, igaz, el-eltakarja e felvételeken a koronás főszereplőt, ám a budai Vár épületei, mint a többi archív mozgóképen, ezeken a szakszerűtlenül rögzített filmkockákon is kiválóan beazonosíthatók. Históriánk közismert alakjai is, például Horthy Miklós ellentengernagy, a második sorban, a koronázási ceremónia szerény mellékszereplőjeként. Négy esztendő múltán már ő a filmhíradók központi alakja, s a budavári királyi palota lakója. A negyvennyolc híradórészletet eggyé szerkesztő kiadvány is gyakran mutatja a kormányzót, 1928–29-ben a fiaival, boldogan, 1943–44-ben családi és nemzeti tragédiák árnyékában.

Az egyik képsoron Károlyi Mihályt látni, amint zord ábrázattal távozik József főherceg palotájából (a főherceg 1918. október 31-én őt nevezte ki miniszterelnökké), a másikon a Bethlen-kormány ülését a Sándor-palota erkélyén. A harmadikon Oszlányi Kornél vezérőrnagy lovaggá ütése elevenedik meg a királyi palota Habsburg-termében. Ez utóbbi, 1944-es filmhíradó tanúsága szerint alighanem a legszomorúbb kitüntetési ünnepség lehetett, amit kamerával valaha is rögzítettek. (Oszlányi már az I. világháborúban, Kelet-Galíciában is „kimagaslóan bátor és önfeláldozó” magatartást tanúsított, a II. világháborúban, ötvenévesen, Voronyezsnél, mint az „utóvédek utóvédje”, súlyos sebesülései ellenére is biztosította a visszavonulást. Ezért kapta meg a Mária Terézia Rend Lovagkeresztjét. Meg hogy tovább harcoljon a kárpáti arcvonalon…)

Az 1930-as években is számos filmfelvétel készült a Várnegyedről (bontják a Tabánt, felavatják Görgey Artúr lovas szobrát, ifj. Vastagh György alkotását, Szent Jobb körmenet indul a budai várkápolnából…), és az 1940-es években is. A legmegrázóbb felvételek a II. világháború pusztítását rögzítették, a katasztrófát, aminek következtében a budai Vár, az egész Várnegyed hatalmas romhalmazzá vált. Az 1944 decemberétől 1945 februárjáig tartó kemény harcok, úgy tűnik, sokkal jelentősebb károkat okoztak, mint az 1541-től 1686-ig tartó török megszállás, a vár 1849-es ostroma, s mindaz a természeti és történelmi csapás, amit a IV. Béla király által elkezdett, Zsigmond király, majd Mátyás király által kiteljesített, Mária Terézia uralkodói parancsára „barokkosított” épületegyüttes a századok során elszenvedett. A Gerevich László által levezényelt régészeti feltárásnak, valamint a Gerő László által kidolgozott rendezési tervnek köszönhetően azonban már 1948-ban olyan helyreállítási munkálatokba lehetett kezdeni, amelyek révén – ha lassan és nem is hibátlanul – a Várnegyed főbb építészeti értékeit, jellegét és hangulatát meg tudták menteni. A budai Vár 20. százada című filmhíradó-válogatás erről a heroikus munkáról is több mozgóképsort ad. Egyik sem mondható közülük hatásvadász felvételnek, mégis, még ma is felfedezni rajtuk azt az elszánt, közös akaratot, amellyel az emberek fővárosuk történelmi magját, a nemzeti múlt építészeti tanúsítványát meg akarták menteni.

A Várnegyedet ma nem fenyegeti bombatámadás, ágyútűz, sem páncéltörő fegyver, „csak” a privatizáció és a modernizáció veszedelme. Ám azt senki sem tudja megjósolni, hogy lesz-e még annyi elszánt, közös akarat az emberekben, amivel, ha ez a mi bolond 21. századunk úgy intézi, meg lehetne menteni. A budai Vár 20. százada című filmhíradó-válogatás sok egyéb mellett az értelmes célok érdekében működésbe hozható közös akarásokat is az eszünkbe idézi.