Amerikai zászló horogkereszttel

Kovács N. László

2012. július 10., kedd 18:58

Erősödő radikális csoportok, szélsőséges tendenciákat mutató jobboldal, szervezett, legális rasszizmus és antiszemitizmus. Akármennyire is hihetetlen, a fenti jelzőket nem Magyarországról, hanem az Amerikai Egyesült Államokról írták.

Nyomtatás

Ismert, ötven amerikai kongresszusi képviselő aggódó levelet írt Orbán Viktornak, melyben az antiszemitizmus előretörése, a melegek és a kisebbségek „sanyarú helyzete” miatt vonják felelősségre a magyar miniszterelnököt. Valóban, van még mit tanulnunk, ha toleranciáról és demokráciáról van szó, hiszen csupán alig húsz éve sikerült leráznunk a kommunista igát. Lássuk hát, milyen példát mutat Amerika a szélsőségek elleni küzdelemből.

Ott van például a Nemzetiszocialista Párt. Nem, nem az, amelyiknek tevékenysége nyomán néhány évtizede az egész világ lángba borult, hanem amerikai örököse, mely tökéletesen legális pártként működik, vörös–kék–fehér amerikai színekbe öltöztetve a horogkeresztet. A párt a gyűlöletkeltő csoportokra szakosodott Southern Poverty Law Center (SPLC) szerint a legnagyobb neonáci egyesülés az országban, 39 államban 57 fiókszervezettel. Igaz, tagjainak száma csupán 400 körül mozog, ám ha meggondoljuk, hogy ezen tagok mindegyike egyetért azzal, hogy „egyetlen zsidó vagy homoszexuális se szavazhasson”, hivatalt pedig kizárólag „tiszta vérű, fehér polgár” viselhessen, már nem is tűnik olyan alacsonynak a taglétszám.

Hasonló őrültek persze minden országban akadnak – olyan fokú szabadságot és elfogadottságot azonban, mint az Egyesült Államokban, sehol sem élvezhetnek. A Nemzetiszocialista Párt szabadon járőrözik, több államban „fehérellenes” bűncselekmények után nyomoz, és bátran gyűlésezik, a nácik minden egyes kellékével: egyenruhák, fegyverek, tisztelgés, és persze számtalan horogkereszt. A több mint negyven éve alapított Amerikai Náci Pártnak még washingtoni lobbistája is van, a szélsőjobboldali szervezetek (köztük a szintén élő és viruló Ku Klux Klán) pedig rendszeresen indulnak különböző helyi választásokon – és még az is megtörténik, hogy a nyíltan rasszista, zsidógyűlölő jelölteket megválasztják a bátor amerikaiak. A nagypolitika és a törvény pedig félrenéz, hiszen mindez a szabad véleménynyilvánítás hatálya alá tartozik. A listát hosszan lehetne folytatni: a SPLC adatbázisa számtalan rendű és rangú gyűlöletkeltő szervezetet sorol fel, fehérhatalom-hívőktől bevándorlóelleneseken át a fekete szeparatistákig.

Sokrétű kirekesztés

Ez persze csupán a gyűlöletjéghegy legbizarrabb és talán legkevésbé fontos csúcsa. Ha a nácizmus nem is, de a szélsőséges meleg-, bevándorló-, kisebbség- és szegényellenesség elfogadott része lett a közbeszédnek. A válság, az egyre nehezebb megélhetés és a többségi fehér társadalom lassú, de biztos térvesztése nem feltétlenül tett jót a toleranciának, a szélsőségek pedig az emberek félelmeit kihasználva belopóztak a közéletbe. Nem nehéz felfedezni a rasszizmust az Obama születési helyét firtató kérdésekben, az iszlamofóbiát a New York-i muszlim közösségi ház körüli viharban, a bevándorlóiszonyt a republikánusok egymást felülmúlóan grandiózus „Mexikói Nagy Fal”-terveiben (melyek dupla, elektromos, harci repülőgépekkel védett falról szólnak) vagy a homofóbiát a különböző családbarát szervezetek gyűlölködő propagandájában, mely a melegeket teszi felelőssé még a haiti földrengésért is.

Az amerikaiak nagyon komolyan, sokszor egészségtelenül szó szerint veszik alaptörvényüket, ha szabad véleménynyilvánításról van szó, azt mindenáron betartatják. Jellemző, hogy a már említett náci párt egyik felvonulását betiltani kívánó határozatot egy zsidó származású liberális jogvédő segítségével sikerült megsemmisíteni. Ez persze felfogás kérdése, az amerikait lehet csodálni vagy értetlenül állni fölötte – az azonban tény, hogy hazánk más utat választott. Talán mi többször tapasztaltuk „testközelből” a különböző egyenruhások tetteit, ezért nehezebben is viseljük őket, legyen szó jelképekről vagy alakzatban vonuló csapatokról. De azt nehéz vitatni, hogy míg Amerikában virágzanak a különböző szélsőséges csoportok, addig Magyarországon igencsak sanyarú a sorsuk. Hol van a déli határon fegyveresen járőröző, a mexikói hatalomátvételtől rettegő Amerikai Határvédőktől a Magyar Gárda? Hol van a 2005-ben Toledóban többnapos városi zűrzavart okozó nemzetiszocialistáktól a Betyársereg? Az összehasonlítás nem Magyarország számára kényelmetlen.

Valódi indok nélkül

De hagyjuk az amerikai helyzetet, hiszen attól, hogy a hazai ház táján is lenne mit söprögetni, a tisztelt képviselők még aggódhatnak joggal a magyar helyzetért. A probléma csak az, hogy minden jel arra utal, fejfájós levelüknek nincs igazi tényszerű indoka. A magyar jobbközép kormány minden korábbinál keményebben fellépett a szélsőségek ellen, miniszterelnöke külön utasításban kérte a belügyminiszterétől a „félkatonai” szervezetek megszüntetését, az intézkedéseknek pedig meg is lett a hatása. Akárhol feltűnik a szélsőjobb, ott van a magyar rendőrség, és vigyáz, hogy a bakancsosok ne tehessenek kárt senkiben és semmiben. Budapest néhány napja melegolimpiának adott otthont, a szervezők pedig megköszönték a magyarok kedves vendégszeretetét. Néhány hónapja Köves Slomó ortodox rabbi úgy fogalmazott, jobban érzi magát itthon, mint például Franciaországban – itt ugyanis lényegesen kisebb az antiszemitizmus.

A magyar közbeszédben megjelent antiszemita hangok sajnálatosak, ahogy az is, hogy az ország egyik legtiszteletreméltóbb rabbiját inzultálják az utcán. Az Egyesült Államokban azonban évente 191 ezer gyűlölet által motivált bűncselekmény történik, és ahogy például a Trayvon Martin-ügy is mutatja, az elkövetők nem mindig állnak meg a sértéseknél. Hogy a kongresszusi figyelmeztetés tehát valódi és jogos aggodalmat tükröz-e vagy a liberális fennhéjázás újabb darabja, azt ezek után mindenki maga döntheti el.

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, rasszizmus, neonáci, antiszemitizmus