Balesetek és egyéb nyalánkságok

IZI rájder

Balesetek és egyéb nyalánkságok

Szabados Balázs

2011. december 01., csütörtök 16:35

Egy másfél éves lurkóval mindennap történik valami: az ujját csípi be, vagy bambulás közben lefejeli az ajtófélfát, a hasra eséseket pedig nem is érdemes számolni.

Nyomtatás

Izabel kifejezetten stramm kis csaj, ha ő bőgni kezd, akkor tényleg baj van, egy pofára esés meg sem kottyan neki. A legdurvább és legérthetetlenebb eset még 15 hónapos korában történt, mikor drága anyósoméknál töltöttünk egy hetet. A nagyszobában csak ketten tartózkodtunk lányommal, ő a franciaágyon játszott, én pedig tőle néhány méterre a fotelben ülve épp meccset néztem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Izi az ágy fejtámlás részénél feláll, rám villant egy kamikazemosolyt (ilyet vághattak az önfeláldozó japán pilóták, mielőtt becsapódtak az ellenséges hadihajókba), majd teljes sebességgel megindul az ágy vége felé. Ekkor már éreztem a bajt, és sörömet kilöttyintve felpattantam a fotelből, miközben azt üvöltöttem, hogy NEEEEEEEE!!! Mondanom sem kell, nem értem oda időben, Izabel fejjel előre lezúgott az ágyról, ráadásként az egész teste átlendült a nyakán. Az esés nagyon csúnya volt, bennem az ütő is megállt, de mikor felkaptam a gyereket a földről, láttam, az ijedtségen kívül szerencsére nincs semmi baja.

Egy másik esetnél a János-kórházat is megjártuk, mert Izi leesett a játszótéren a mászókáról, és a homokon landolt arccal. Én dolgoztam, így nem voltam jelen az esetnél, Anikóval telefonon beszéltük meg, hogy hívja ki a mentőt, ugyanis a gyerek a szédülés jeleit mutatta. Egész nap görcsben volt a gyomrom, csak kislányomra tudtam gondolni, és óránként hívogattam szerelmemet, mi a helyzet. A röntgen nem mutatott semmi törést, de a biztonság kedvéért Izit és anyukáját benntartották estére a kórházban (agyrázkódás gyanújával).

Egy szülő számára az a legrosszabb, mikor akaratlanul bár, de ő okozza a fájdalmat gyermekének. Néhány nappal ezelőtt a toaletten ültem, és épp arra készültem, hogy megoldom a világ gondjait, mikor Izi megjelent az ajtó előtt (amit nemhogy zárni, de becsukni sem lehet rendesen, így az embernek belülről kell kapaszkodni a kilincsbe), és próbált bejutni hozzám, hisz tudja, ott mindig érdekes dolgok történnek. Én persze ezt nem akartam – lehetetlenség koncentrálni a klotyón, miközben egy 75 centis dumagép próbálja megkaparintani a vécékefét –, ezért behúztam a résnyire nyitva lévő ajtót, csak azt nem vettem észre, hogy ő már odatette az egyik ujját a nyílásba, ami oda is csípődött. Éktelen sírás vette kezdetét, amitől én úgy megijedtem, még az ihletem is elszállt, és félig felhúzott gatyával kicsörtettem a helyiségből, hogy megvigasztaljam rosszkor, rossz helyen lévő csemetém…

Néhányan nem hiszik el a játszótéren, hogy Izabel az első babánk, szerintük túl lazán kezeljük a veszélyes helyzeteket. Tény, nem azok közé a szülők közé tartozunk, akik a széltől is óvják a kis „medvetalpat”, nem loholunk folyamatosan a nyomában, és nem pisiljük össze magunkat ijedtünkben, mikor ezredik alkalommal is eltaknyol, de szerintem ez így van jól. Izabel ugyanis bátran viselkedik minden környezetben (kivéve a háziorvosnál), és ha elesik, akkor feláll, továbbmegy, eszébe sem jut, hogy most hisztiznie kellene. Ezzel szemben a túlóvott apróságokon azt látom, nem mernek elmozdulni anya vagy apa mellől, mert érzik a félelmet, és ha elesnek, bőgnek, ahogy a torkukon kifér (ugyanis szüleik tudat alatt ezt várják el tőlük). Ezek a lurkók sajnos unatkoznak a játszótéren, hisz kevés gyakorlati tapasztalatuk van az összetett mozgásról és a társas viselkedésről, emiatt a fantáziájuk is beszűkül. Lehet, Izi többször üti meg magát a kelleténél, de én mindig büszkén nézem, ahogy a kötélmászókán jobbról beelőzi a nála fél évvel idősebb Béluskát.

Címkék

sírás, kórház, mászóka, Izabel, lurkó