Gyurcsány nulla esélyt ad pártjának

Megyeri Dávid

2010. március 02., kedd 07:00
Meg kell, hogy védjük Gyurcsány Ferencet, amikor újabb őszödi beszéddel vádolják. Ő tudniillik már pártelnök-miniszterelnökként is az ellenzék folyamatos támadásával akarta felvirágoztatni a hazát. Ha tehát a szombathelyi szoci családi körben tartott fejszűkítőjén azt dörögte, hogy mindennap pitbull terrierként fog nekirontani a polgári erőknek, csak arra jelentette be az igényét, hogy e szokását nem fogja szegre akasztani.
Hirdetés

Aztán azért is védelmünkbe kell vennünk a Szemlőhegyi úti párducot, mert többen azt vélték felfedezni: eleve el akarja veszíteni a választást. Elárulta: nulla esélyt ad saját pártjának arra, hogy újrázhasson a kormánykeréknél. Nem az ellenzék, a közvélemény-kutatók vagy a választópolgárok írják le az MSZP-t már a parlamenti választások előtt alig több mint másfél hónappal, hanem az országos lista negyedik helyezettje, a párt főként nyugdíjas hölgyek által körülrajongott túlkoros üdvöskéje.

Gy. Ferenc mindezt cáfolta – vethetik közbe, mivel az ismételten rajtakapott, visszaeső kényszeres fecsegő olyan közleményt adott ki, amelyben szinte azt is letagadta, hogy Vas megyének a tájékán járt. Ez a kulcs ugyanis: a cáfol igét szándékosan összekeverik a tagadással. Gy. Ferenc körülbelül olyan hatásfokkal és hihetően tudja megcáfolni a tényeket, mint aki tejfellel a szája szélén tagadja le, hogy a kamrában járt. A füllentős exkormányfő pechjére a hangfelvételek nem szorulnak magyarázatra. Mindenki előtt tiszta: pipabagót nem adna az MSZP győzelméért.

Fel kell mentenünk Gyurcsányt a defetizmus, vagyis a kudarcorientáltság gyanúja alól más ok miatt is. Jelesül azért, mert az álbaloldali tömörülés nagy késéssel megjelent programja szintúgy elparentálja a pártot. Mielőtt az érdemi küzdelem elkezdődött volna. Hogy lehet ez? Hiszen az egész kongresszusi cécó csak úgy szikrázott a reflektoros, diszkós, bokszgálás felhajtástól.

Annak a mazochistának viszont, aki a Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt nevével fémjelzett s előszavával ékesített programon végigrágta magát, már nem mesélhetnek győzelembe vetett hitről. Hisz hol számít választási sikerre az a párt, amelynek programjában tucatszám ütközünk olyan mondatokba, amelyek azzal kezdődnek, „megvédjük”, meg „nem engedjük”? Míg bele nem fáradtunk, tizenöt megvédjüköt és négy darab nem engedjüköt számoltunk össze. Csak hát egy jövendő kormányzó erő nem megvédeni akar bizonyos értékeket, nem fogadkozik, hogy nem enged bizonyos dolgokat elkövetni. Nem handabandázik ilyesmivel, mert kormányon van.

Ezt teszi ellenben egy ellenzéki alakulat, hiszen mi más eszköze marad a hatalmon lévőkkel szembeni nyomásgyakorlásra, mint a tiltakozás. Hogy azzal revolverezi a kabinetet: nem enged meghozni egyes intézkedéseket. Vagyis kár egyedül Gyurcsány testvérre kenni a kudarcos kommunikációt, amikor benne van az elszólásban az egész díszes programalkotó kompánia.

Nem mentes ettől a ballépéstől Bajnai Gordon sem, aki álszentül szirupos búcsúbeszédben temette a szocik választási sanszait. A hivatali idejének utolsó heteit morzsolgató miniszterelnök komikus, Deák Ferenc-i haza bölcse pózban tetszelegve osztotta jó tanácsait a következő kormánynak. Óvatlanul attól óvott, nehogy az alkotmány módosítására ragadtassa magát vagy kétharmadot igénylő törvényekhez merészeljen nyúlni a jövendő kabinet. Még a kiscsoportos óvodások is leszűrték ebből: nem sok babért jósol pártjának április 11-én és 25-én.

De hát nem ezt a defetizmust, vereségcentrikusságot sugározta-e az utódpárt kampánynyitója is? Egy-két szociszimpátiától delíriumos politológus ugyan amerikai típusú külsőségeket és tartalmakat vizionált. Többen latolgatták azt is, vajon megtalálta-e a kiszemelt célcsoportokat, szavazóbázist az összetartó erődemonstráció, illetve a jelölti szónoklat. A kollégák mentségére legyen szólva: feltehetőleg nem nézték végig az egész műsort, csak a híradásokra hagyatkoztak, s azt politúrozták bugyirózsaszínre.

Ugyan milyen győzelemmel számol az a párt, amely még arra is képtelen, hogy egy nem nyugdíjas elsöprő többségű közönséget verbuváljon össze? Ki hiszi el, hogy képes megszólítani a társadalom minden rétegét és a siker halovány reményével ringbe szállni, aki saját tagságát, aktivistáit sem tudja behajtani egy-két órácskára a kampánynyitóra? Vagy olyan rosszul állnak, hogy már szinte csak hetvenen felülieket tudnak mozgósítani egy pártdzsemborira? És hol vannak a Societas fiataljai? Börtönben Zuschlag, kihaltak az ifjú szocik? Vagy olyan sok a törvénytelen umbuldákban érintett tagtárs, hogy csak mutatóban maradtak a rácsokon kívül?

Nem jó üzenet ez a gerontofil összkép, importált Lenin-mauzóleum-fíling a megnyerni vágyott választók felé. Hogy akarnak tömegeket toborozni, ha már a startnál lerí a vereséghangulat a vezetőkről? Nehezen hiszik el arról, hogy megmássza a Mount Everestet, aki még a negyedik emeletre sem tud felkapaszkodni, ha elromlik a lift.

Ki tudja, tán ezért gyűlnek a korábbiaknál sokkalta nehezebben az ajánlószelvények. Az egyik aktivista hölgy elárulta: bizony meggyűlt a bajuk a kopogtatócédulák összegereblyézésével. De lehet hallani ilyesmit másunnan is. Elegendő a józan paraszti ész, hogy éledjen a gyanú: ha Lendvai Ildikó és Budai Bernadett kánonban aggódik a kis pártokért – vajh meg tudják-e szerezni a megfelelő számú ajánlószelvényt, ha a gaz Fidesz elhalássza az orruk elől? –, akkor ott másról van szó. Például arról, hogy ők is vért izzadnak a begyűjtéssel.

Ha nem lenne a szó oly bokrosító hatással a szocialistákra, mondhatnák: útelágazáshoz érkeztek. El kell dönteniük végre, milyen választói célcsoportokat akarnak megnyerni. E tekintetben komoly gyanúra adott okot a kongresszuson a szónokok mögötti háttér. Többen lefordultak a székről meglepetésükben, amikor a piros és fehér csíkok váltakozását észlelték az egymás mögött elhelyezett nemzetiszínű szalagok ügyes elrendezésével. Aki nem hiszi, nézze csak meg a videofelvételeket az MSZP honlapján!

Mást, mint videót úgyis bajosan talál, mivel újabban nemigen írják le a fejesek beszédeit – még a pártelnöknőét sem. Feltehetőleg azért, nehogy corpus delictiül, tárgyi bizonyítékul szolgáljanak a szövegek az elhangzott bornírtságokra. Elég kín azokat hallgatni, nem kell mindjárt nyomdafestékbe önteni. Főként Mesterházy megnyilatkozásaival kell úgy bánniuk, mint a hímes tojással. Nem elég, hogy olyan kényszeredetten rója a métereket produkciója közben a „spontán” előadást hitelesítendő – egyik nyugdíjastól a másikig, egyik súgógéptől a másikig –, mint egy ketrecbe zárt cirkuszi elefánt.

Nagyobb baj, hogy muszáj engedni beszélni, s ez ritkán kecsegtet sok jóval. A tévében nem cáfolja csípőből, hogy akár vissza is léphetnek a Fidesz javára, ha egy egyéni körzetben bejutásra túl veszélyesen állna a Jobbik jelöltje. Egy lapinterjúban meg abban nem talál semmi kivetnivalót, hogy pártja programjában az utolsó pillanatig szerepelt az a terv, miszerint származás szerinti statisztikát gyártanának a bűnelkövetőkről.

Hoppá! – ocsúdik föl téli álmából a gyanútlan választó. Miből lesz a cserebogár? Hát lehet, hogy mégsem volt véletlen az a megtévesztésig Árpád-sávosra sikeredett háttér? Hisz emlékezhetünk: már Ferenc testvér is szeretett piros-fehér csíkos nyakravalóban virítani. Az meg szintén nem volt régen, midőn M. Attila teátrálisan levette a nyakkendőjét – magyarázata szerint azért, nehogy kilógjon az MSZP-jelölti tabló kravátli nélküli összhangjából. Kitalálták: az is Árpád-sávos volt.

Így érthetővé válhat, miért szélsőségesezik le minduntalan a polgári elemeket. Nekik ugyanis az a szélsőséges, aki kormányra akar kerülni. Márpedig e csálé optikán keresztül nem a Jobbik, hanem a polgári jobbközép a hatalmukra radikálisan veszélyes, üldözendő erő.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1
Hirdetés

Fülbevaló

MNO vezető hírek

Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

Gyér volt a kereslet az aukción

Görögország mozgatta a forintot

Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.

A rendszerváltoztatásról és a Fidesz megalapításáról is beszélt Orbán Viktor kormányfő csütörtök délután az egri könyvtárban gimnazistáknak.

Pénteken is folytatódik a fagyos, hideg idő, szombaton visszatér a havazás.