Innen kell indulnunk, amikor elolvassuk a közíró interjúját, amelyet a 168 órának adott. Hogy miért nevezi következetesen diktatúrának azt az országot, ahol a kormánypárt „demokratikus választásokon nyert kétharmaddal, mostanában pedig békemenetek demonstráltak mellette”, igen frappáns választ adott. Azt mondja a közíró, hogy kormánypárti tüntetés is csak diktatúrában fordulhat elő. Oké. De akkor Charles de Gaulle, a következetes antifasiszta, aki 1968-ban bevezette a csendes többség fogalmát, diktátor lett volna? Merthogy volt mellette kormánypárti tüntetés. Ahogy Antall József kabinetje mellett is a taxisblokád idején. Ő is diktátor lett volna, napjaink bezzegkonzervatívja?

A demokratikus felhatalmazás is piha ám, mivel ha valaki esetleg nem tudná, a liberális demokrácia magyar változatát tényleg leszavazták az emberek 2010-ben és itt olyan társadalom jött létre, amely nem nyújtott biztonságot a munkaadók visszaéléseivel szemben, milliókat tett kiszolgáltatottá. Magyarán: diktatúrát akar itt mindenki. Csakhogy jön itt egy csavar. Pár évvel ezelőtt egy közíró ilyenkor felszólított volna minden demokratát, hogy akkor barikádra fel, a párttal, a néppel egy az utunk, hajrá MSZP, Magyarországért, a köztársaságért, satöbbi, satöbbi. Most viszont Krémer kiosztja alaposan az úgynevezett demokratikus ellenzéket, elmúlthúszévestül, értelmiségestül, még a civileknek is odamond. A legtöbbet persze az LMP kapja, amiért nem elég antijobbikos.

Hát ezért rossz a közíróknak. Marha rossz lehet ugyanis eljutni a végtelenül unalmas, kötelező végkövetkeztetésig, hogy azért mégiscsak össze kéne fogni úgy, hogy most már kötelező porba alázni az összes számba- és komolyan vehető politikai alternatívát a Demokratikus Koalíciótól a Milláig. Még jó, hogy ott van biztonsági témának a Fidesz és a Jobbik összemosása először is egymással, majd mi mással, mint Rákosi Mátyással. „Az első Békemenet jelszava – Nem leszünk gyarmat! – a Jobbiktól származik. Március 15-én viszont már Orbán Viktor tüzelte ezzel a híveit. A dolog történelmi abszurditásához tartozik, hogy ez a jelszó az ötvenes évek Rákosi-rendszerének egyik mozgalmi szlogenje volt. Egy kommunista narratívát újított fel a Fidesz és a Jobbik.” Ne feledjük: személyikultusz-kutatótól halljuk ezt, tehát a szakértőiséghez kétség nem férhet.

Egy dolog azonban nagyon nem világos számomra. Krémer ugyanis nemcsak rendszerkritikus közíró, hanem bizony a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának docense. Nem, még véletlenül sem jut eszembe az, hogy aki a köz szolgálatában áll, (vagy a köz szolgálatából él), az ne szóljon egy szót se és ne merészeljen bírálatot megfogalmazni a kormánnyal szemben. Hadd mondja! Csak hát ha Kádár puha diktatúrája alatt nem lehetett személyi kultuszról írni, akkor nem tudom, hogy sikerül az újnácikkal közösen Rákosi-restaurációt végrehajtó Orbán alatt elhordani minden rossznak a kormányt, ráadásul egyetemi docensként. Előfordul ez persze a nagybetűs Nyugaton is, de azok meg demokráciák. Hopp, most azt hiszem, elszóltam magam.