Üde és reményeink szerint tartós változás, hogy például a BKV ellenőrei újabban nem hogy megnézik az orruk alá tolt 9800 forintos bérletet, de meg is köszönik azt. Sőt, egyfajta extraként újabban gyakran elhangzik a „kellemes utazást” kívánó, korábban sosem hallott kurta mondat is. Ez elsőre nem tűnik katartikus élménynek, de ha sorra vesszük, hogy a politikai és gazdasági dimenziók mellett milyen mértékben mállott szét maga a társadalmi közeg is, akkor bizony itt valóságos „élményfürdőről” van szó.

A hivatalokban olykor kötekedő alkalmazott fogadja a bürokratikus útvesztőben bolyongó honpolgárt, így a megemelkedett vérnyomás miatt még döcögősebb az ügyintézés, mindenki kölcsönösen utál mindenkit. Az apparátus védelmében pedig annyit: megvannak a tipikusan őrült ügyfelek is, akik bizony a hivatalnokok életét teszik pokollá.

Alapvető marketing elv, hogy „a vevő a király”. Ennek ellenére mégis gyakran tapasztaljuk, hogy vásárláskor nem hogy súlyos összegek kifizetése után nem jár a „viszontlátásra”, hanem az üzletbe belépve is az az érzése a potenciális vásárolónak, hogy ő ott bizony csak egy teher, egy irritáló ballaszt, és már ezerszer bánja, hogy egyáltalán betévedt oda.

A leggyönyörűbb pedig az a pénztáros, aki faarccal, szótlanul dobálja a már távozóban lévő vevő kezére, kifizetett termékeire a következő delikvens portékáit. Elismerve persze azt, hogy 10-12 órás munka után az ember nem tombol a boldogságtól – ám ezt nem is várja el senki –, azért picit másképpen kellene ezt csinálni. Ugyanakkor egyre többen törik meg az évtizedes tabukat: nem csendben kussolva (olykor még bocsánatot is kérve!) eveznek el csendesebb vizekre, hanem kikérve maguknak a műsort, rögtönzött felvilágosítást tartanak arról, hogy kinek hogyan is kellene viselkednie.

S itt nem az a fontos, hogy ki a pénztáros, a csőszerelő, a hivatalnok, vagy éppen a gabonaszámláló. Hanem hogy meglátjuk-e magát az embert, akivel együtt dagasztjuk (jobb esetben) a GDP vitorláját, együtt adózunk, együtt örülünk gyerekeink vagy éppen barátaink sikerének, és együtt gondolkodunk el kudarcainkon is.

Ugyanis ha továbbra is csak azon leszünk, ki tud nagyobbat ütni és messzebbre köpni, ki könyököl jobban a munkahelyén vélt vagy valós befolyásért és pozícióért, akkor megette a fene az egészet. Állítólag a mosoly mosolyt fakaszt. Íme az egyik közhely, ami valójában ordas hazugság. 

Na, ennek fényében érdekes az, hogy az ellenőr végre emberszámba veszi az utast. Utóbbi meg kellően értékelve el is fogadja azt.

Kezdetnek nem rossz.