Már a szerdai program során (még a hivatalos megnyitó előtt) ízelítőt kaphattunk ebből – az Észak-Korea–Kolumbia női futballmeccs kínos közjátékkal kezdődött. Azaz nem kezdődött… A szervezők – állítólag tévedésből – Dél-Korea zászlaját rakták fel a kivetítőre az északiaké helyett. Az eset persze nagy port vert föl a kommunista küldöttségnél (a két ország hivatalosan még hadban áll egymással), a csapat ki sem vonult a pályára, hatvanöt percen át az öltözőben várta a saját zászlaját. Végül rendezői bocsánatkérés után kezdődhetett el a találkozó, amit ráadásul 2-0-ra megnyertek az észak-koreaiak. Véletlen volt az egész? Lehet. Az viszont már biztosan nem, hogy valamivel később kiderült, a rendező britek szigorúan ragaszkodnak a tavalyi EU-szankcióhoz, amely kimondja: a választási csalásokkal vádolt fehérorosz elnök nem léphet az Európai Unió területére. Vagyis az olimpiai megnyitóra sem kaphat akkreditációt Alekszandr Lukasenko és kétszáz főnyi, javarészt kormánytisztviselőkből, újságírókból, üzletemberekből álló kísérő csapata. Persona non grata az egész küldöttség. És ezen az sem változtat, hogy a diktátornak mondott politikus egyben az ország olimpiai bizottságának is az elnöke.

Hogy Lukasenkót hová kell sorolni a züllött és zavaros nagypolitikai társasjátékban, azon most ne morfondírozzunk. Az olimpia szervezőinek sem kellett volna, mert innen kezdve már elkezdődhet a véget nem érő címkézés. És ennek itt semmi értelme. A fehérorosz elnök talán jobb belátásra tér a szankciótól, vagy elgondolkodik, változtasson a politikáján? Csodákat! És már nem is Lukasenkóról van szó. Az egész csak arra jó, hogy belevésse a sport nagyszerűségében még bízó emberekbe: a politika számára nincs szent eszme, tabu. Voltak itt már bojkott-olimpiák – mire ment velük a világ? Önmagunk vágjuk sebeinket.