Világnézeti influenza
Udvardy Zoltán jegyzete
Pedig a feladat annyira egyszerű. Fogja magát a fegyelmezett magyar és megijed. Nem, már megint miket beszélnek össze, dehogy a szemüket lőjük ki már megint. Különben is csak a rosszaknak lőttük ki a szemét. Nem kell megijedni. Ja, vagy meg kell ijedni, mert itt a sertésinfluenza.
Na, dehogy az, ez nem sertéskór, hanem új kór. Még hogy mi, haladó baloldaliak újításkórban szenvedünk, szó sem lehet róla. Nem ezért új kórság. És hogy miért nem volt jó a sertés elnevezés, amikor a jámbor ázsiaiaknak simán megfelelt a madárinfluenza? Hogy azért, mert az erősebb kutya szerepét játszó aktuális nagyhatalom mindig egyfajta übermensch szindrómában szenved, és ők egyenlőbbek az egyenlőknél? Nem, ugyan már! Azért, hogy meg lehessen különböztetni a másiktól. A madártól.
Még hogy a balliberális elit leszerepelt volna korábban az influenza kapcsán, ez aljas rágalom. Teljesen korrekt volt, kérem, hogy 2005 végén a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot írt ki. Igaz, két nap volt a megjelenéstől számított határidő, na és? Viszont szépen körül volt határolva a feladat: „az influenza A-vírus okozta pandémia elleni védekezés K+F feladatait” kellett felvázolni, s ha ez sikeres volt, kaphatott rá a pályázó kétmilliárd forintos támogatást. Persze a haladás ellenségei mindenféle szakértőket citáltak elő, akik nem átallottak olyan körmönfont álérvekkel előállni, mint hogy „az influenza A vírusa nem fenyeget világjárvánnyal (pandémiával), de ha fenyegetne is, a gyógyszergyárak kifejlesztett és bevált oltóanyaggal rendelkeznek e vírus ellen”. És akkor az ilyen Magyar Nemzetek rögtön olyasmiket írtak, hogy „Felmerül a kérdés: miféle kutatási és fejlesztési (K+F) feladatokra akar elkölteni a kormány kétmilliárd forintot?”
Nem olvasgatni kell, kérem, hanem megijedni. A szervezett dolgozó most megijed, fegyelmezetten és tudatosan. És elmegy a gyógyszertárba, ahol potom kétezerért megveszi a vakcinát, amit újabb potom ugyanennyiért bead az orvos; már csak egy vak doktort kell találni ahhoz, hogy minden klappoljon. Vakot, na, hát mit akadékoskodnak már megint. Mert a látó orvosok mostanában olyan reakciós formán állnak a mi vívmányunkhoz, a haladó influenzához. Hogy nincs az ampullán sem gyártási idő, sem lejárati, a dobozon szerepel a gyártás ideje, de a lejárati idő nélkül. Szervezett sorainkhoz nem csatlakozó, polgári ideológiával fertőzött orvosok még abba is belekötnek, hogy a nekik átadott készítményekhez mellékelt betegtájékoztató eltér attól, amit az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyezett.
Holmi tájékoztató cédulácskákon lovagolnak ezek az urak (Budapest főpolgármesterünk által megvédelmezett egykori díszpolgára, Sztálin elvtárs nem véletlenül orrolt meg a halála előtt az orvosokra), amikor az influenzacsata ilyen döntő pillanatához érkeztünk. Mert ki kell mondani végre, hogy az új influenza világnézeti kérdés. Vízválasztó vonal, ahol elválik, hogy képes-e velünk tartani Európába a pannon-európai polgár (ne használjuk mindig ezt a szomszédos népek érzékenységét sértő, dohos szót, hogy „magyar”), vagy itt hagyjuk, mint ahogy egyszer már megmondtuk neki. Képes-e az osztályharcos tartalmat meglátni a pandémiacsata felszíne mögött?
Na kérem, ha a jól szervezett balos megvette az újpandémia-vakcinát és felkutatta a lekáderezett, vak orvost, akkor gyorsan teherbe esik. Miért? Hogyhogy miért? Hát Czeizel úr majd megfő a méregtől, maguk meg kérdezősködnek. Hát azért mérges Czeizel úr, mert a születendő magzatok egészségét veszélyeztetik… Micsoda? A koraszülött-ellátó intézmények bezárásával, az európai szintű koraszülöttmentés szétverésével? Azzal, hogy buszok százait szabadítják az utakra a környezetbarát vasút helyett, kamionok ezreit engedik át törvénysértő módon városainkon, s ez a levegőmérgezés károsítja a magzatokat? A gyermeket „vállaló” párok életét, tehát egy házasságban élő férfi és nő legtermészetesebb élethelyzetét lehetetlenné tevő adó- és bérrendszer, amely szorongásossá teszi az áldott állapot időszakát, ez veszélyezteti a magzatot? Az egészségtelen és szűkös, szülőkkel együttélésre kényszerítő lakáskörülmények, a hiányos táplálkozás? Dehogy, ez kit érdekel! Czeizel úr szerint azért kell mérgesnek lenni, mert közhangulat van. A közhangulat meg veszélyezteti a terhes nőket. Reakciósok beszélik le ezeket a terheseket a haladó oltásról. Nem, nem a várandós édesanyákat, az áldott állapotban levőket, ilyet megbízható káder nem mond. Terhest kell mondani, sőt terhessé kell lenni, ha férfi, ha nő a megbízható káder, megoldható ez ma már, és akkor legalább a mi emberünk terhes.
Aztán itt a másik feladat: Székely miniszter úrnak ne kelljen már a bíróságokra rohangálnia, hogy izgatás miatt feljelentéseket tegyen. Nem, kérem, ez tűrhetetlen. Hogy az interneten meg a sajtóban mindenütt izgassanak, és akkor az ügyészség a miniszter urunkat csak úgy elutasítja, nem is érthető, mi ez a fejetlenség, le kellett volna annak az ügyészségnek telefonálni. Az izgatókkal meg könnyű elbánni. Kérem, hát agyon kell verni, aki izgat. Ilyen egyszerű. Az embereknek meg el kell rendelni, hogy álljanak sorba, mert jön az oltás, elöl a terhesek, és adjanak helyet a nyugdíjasoknak is.
MNO vezető hírek
Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.