2014. július 28., Szabolcs napja

Jelentések a gardróbból

Aszimmetrikus vigadózás

Karczag Eszter

2012. június 13., szerda 11:30
Ilyen is rég volt már, outfit bejegyzés. Fagyiszínekben a Vigadó előtt.

Igencsak nagy népszerűségnek örvendő ruhát szereztem be a közelmúltban, és azt hiszem, egy mozdulattal megoldottam minden nyári problémám, legalábbis ami az esküvői meghívók érkezése utáni „de mit vegyek fel” problémakört illeti. Persze volt már egy Marla Singeres, egydolláros koszorúslányruhám, de ez valamivel elegánsabb. Az Oasapról érkezett púderszínű párját a Zarában is megtaláltam, persze kicsit drágábban, mint amennyiért hozzám jutott el. Csupán az övet kellett lecserélnem egy Asosról rendelt dupla, bőr változatra – amit a kettő helyett sajnos akár háromszor is körbetekerhetnék magamon, így különböző fortélyokhoz kellett folyamodnom, hogy elrejtsem a felesleges métereket –, és így már a tavalyi springfieldes bőr telitalpúhoz is jobban illik. A boka vastagításáért ugyan kár, de ebbe a szettbe most nem akartam bezavarni semmilyen bakanccsal.

Szerencse, hogy délutánra kicsit előbújt a nap, az egyetlen zavaró tényező csak az volt, hogy nem szerettem volna elkésni – az izgatott várakozásokat végül nem beteljesítő – angol–francia meccsről. Még jó, hogy a fotósom férfiból van, így nem is volt kérdéses: most kifejezetten hatékonynak kell lennünk.


[Szandál: Springfield]
[Ruha: Oasap]
[Táska: ASOS]
[Öv: ASOS]

[Fotók: Preston]

 

A fagyiszínek esküvői változatához illő hangsúlyos nyakbavalón még gondolkodom, ezzel az övvel ugyanis egyik láncom sem lenne túl kompatibilis. Amennyiben viszont a fekete kombináció mellett döntök (az alábbi egyszerű H&M övvel, és egy másik cipővel), akkor mindenképp ezt a hatalmas borítéktáskát választom hozzá. Szerencsére gyakran találkozom olyan darabokkal, amelyekről a szemem sem tudom levenni; ebben az ASOS táskában is sokat gyönyörködöm, és alig várom már, hogy alkalmam legyen használni.

További updatek, werkfotók, információk, események várnak mindenkit a blog Facebook-oldalán.