2014. szeptember 30., Jeromos napja

Jelentések a gardróbból

Gombold újra! 2.0

Karczag Eszter

2012. április 01., 15:00
Arról, amikor a Gombold újra! bemutatóján jártunk. Sötét színek és szorító tömeg a Millenárison. Figyelem: részletes beszámoló, sok-sok fotóval!

Tegnap tehát megrendezték a második "Gombold Újra! Divat a magyar" pályázat döntőjét, méghozzá egy egész napos esemény keretein belül. A délelőtti konferenciákról már osztottam meg kisebb beszámolót a Facebook-on; először bemutatták A magyar divat 1116 éve című, hiánypótló albumot, ami valóban minőségi kiadvány, és el sem tudom képzelni, mennyi munkája állhat mögötte a néprajzi szakértőknek, akik a Honfoglalástól napjainkig összegezték a magyar divat történetét. A konferenciákon ezt követően divattervezők, szakértők beszéltek a márkaépítésről, a határokon való túljutás lehetőségeiről, majd Florence Deladriére, a Marie Claire International divatszerkesztője tartott előadást arról, hogy a kiadvány - és jobb esetekben maga az állam - miként támogatja a fiatal divattervezőket. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által támogatott Gombold újrához hasonló rendezvény található Franciaországban, Ausztráliában és Kínában is, ahol szintén a divattörténeti elemek beemelése, és nem mellesleg a kezdő tervezők megismertetése a cél. Deladriére asszonnyal néhány szót is válthattam, a közös fotót pedig örömömben azonnal fel is töltöttem a Facebook-oldalra, ahol a délelőtti konferenciáról is találhattok képeket.

A délig tartó konferencia-sorozat után hazaugrottam, mert kicsit hosszú nap lett volna egyben, de ez nem volt túl jó döntés. Mire fél 5-re visszaértünk a Millenárisra, több ezer ember tolongott a bejárat előtt - az esemény hirdetése, úgy látszik, sikeres volt. A szervezés itt mondott teljes csődöt. Be kellett volna verekednünk magunk - át a már említett, tömött sorokban álló - több ezer emberen, s a már szinte nem is nyíló ajtókon (nem beszélve a minősíthetetlen stílusú biztonsági őrökről), hogy eljuthassunk a sajtóregisztrációig, hogy az átvett PRESS PASS segítségével bejuthassunk magán a sajtóbejáraton, aminek a célja eleve az volt, hogy ne a tömegen át kelljen befurakodnunk. Logikát – gondolom – felesleges keresni. A sajtóbelépőket intézőknek erről persze fogalmuk sem volt. Ahogy arról sem, hogy néhány biztonsági őr külön karszalagot kért ahhoz, hogy beengedjen a sajtós területre, míg erről a regisztrációs asztalnál (ahova immáron harmadszor mentünk vissza!) fogalma sem volt senkinek, a karszalag - ami ezek szerint mégsem volt szükséges - pedig már amúgy is elfogyott. Most mondhatnám azt, hogy "na, erre varrj gombot", de ez tegnap nagyon elcsépelt mondattá vált.

Mindezen káosz-kálvária mellett (és amellett, hogy a biztonsági őrök teljes inkompetenciáról tettek tanúbizonyságot, amikor öt percenként egymásnak ellentmondó szabályokkal és újonnan életbe léptetett tilalmakkal találkoztam), még mindig jobban jártam, mint a kinn ragadt ezernyi ember, akik közül bizonyára sokan nálam sokkal messzibbről jöttek el, hogy megnézhessék a bemutatókat. A kapukat viszont bezárták, megtelt a ház, innentől már csak a VIP-vendégek juthattak be. Érdekes, hogy a Millenáris B csarnokának háromnegyed része a VIP-vendégek számára volt fenntartva, akiknek sorait átvizsgálva úgy láttam, a legtöbbjüket feltűnő módon csak a catering vonzotta, a kifutóra ritkán vetettek pillantást, és sokan még öltözékükkel sem tisztelték meg az eseményt. Velük szemben, a kinn fagyoskodó "pórnép" sokkal inkább megérdemelte volna a kiemelt bánásmódot. Az ajánlat nekik a kivetítő volt, amit a szélviharban kétséges, hogy sokan elfogadtak volna, de ahogy tudom, hétkor ismét be tudtak engedni egy újabb csoportot.

Fotó: Nagy Béla

 

Most viszont evezzünk kellemesebb vizekre, ha már bejuthattam és találtam is egy nyugodtabb helyet a galérián (ezt legközelebb, rendes objektív nélkül, mellőzni fogom!), akkor inkább a bemutatókról ejtenék néhány szót. Mondjuk, legyen az a néhány a megszokott, a kényelmes és a sötét. A megszokott és a kényelmes/kellemes/óvatos, a divat világában negatív jelzők, és valóban nem voltak kiugró, merész elképzelések, de a hozzám hasonló Szűz-jegyűeknek ez nem probléma, és valóban a magyar divat jelenjét láthattuk. Én a hordhatóságot tartom szem előtt, amikor egy kollekciót vizsgálok, így az elégedetlenkedő divatszakértőkkel ellentétben, nekem nagyon tetszett a tegnap délutáni felhozatal. Az egy hónappal ezelőtt látott tavaszi-nyári kollekciókkal az őszi-téli szezon össze sem hasonlítható. A fellépő tervezők között pedig nagy átfedés volt, s mégis, mintha ezzel a szezonnal sokan közülük dimenziót ugrottak volna, de még mindig csak egy másik, biztonságos talajra érkezve. Micsoda ellentmondásnak tűnhet mindez annak, aki nem látta például Tomcsányi Dórit most és egy hónappal ezelőtt. A színekért - fekete, barna monokróm-lányként - már egy hónapja "megbocsátottam" neki, de amit most vonultatott fel, azzal végleg belopta magát a szívembe, és a KEPP Showroom munkája is nagyon tetszett; a sárga muszlin mellett némi plexi is maradt a tavaszi kollekcióból, de immáron egyáltalán nem zavaró formában.

Abodi Dórára mérhetetlenül büszke vagyok; a tegnap bemutatott, leírhatatlan gyönyörűségű, minőségű, és a legapróbb részletekig kidolgozott kollekciót - amelyben a főszerep az arany és kék színé, a szőrméé, és a festett tollaké volt - egyenesen a tokiói weareurope rendezvényről hozta haza (a monumentális eseményen felvonultatott 39 európai tervezőből öten képviselték Magyarországot, amit csak a spanyol delegáció mérete múlt felül!). "A nap pozitív meglepetése" díját az Artistának és Konsánszky Dórának adtam. Előbbinél okkersárga és korall színek, csipkebetétek dobták fel a szívemnek oly' kedves szürkét, de az ejtett nyakú ruhákat is kérdés nélkül elfogadnám, míg utóbbi kedvet adott ahhoz, hogy újragondolt kosztümökben járjak munkába. És ó, az a szmoking zakó azokkal az egyszerű, de nagyszerű fehér ingekkel! Mojzes Dóra az alienes kecskebőrrel és Kata Szegedi a jól ismert pántos szabással teljesítette az elvárásokat, de nem sok új megoldást láttam. A férfiszekció - Lakatos Sándor és Benus Dani - nem nagyon nyerte el a tetszésemet, esetleg néhány kabátot elviselnék a Férfin, de mikor néha hátrapillantottam, láttam, hogy ő nem így gondolja; inkább a nadrágokra szavazott, "ha már muszáj".

 

Mielőtt viszont a főeseményhez érek, szeretnék kitérni néhány fontos összetevőre, amely meghatározta a bemutatók minőségét, már-már a világszínvonalhoz közelítve azt, amit a kifutón láthattunk. Először is nagyon örültem, hogy a tíz bemutatót sikerült szünet nélkül lepörgetni, így kell ezt csinálni! Mindemellett, hála az előválogatásnak, nagyon szerencsésen sikerült összeválogatni a modellcsapatot, egészségesebb testalkatokat láthattunk, mint a tavasz-nyári kollekciókban, néhányuk még mosolygott is, viszont a terminátor-járást igazán kinevelhetnék belőlük. A hajat és a sminket külön megemlíteném - nehéz olyan természetes, mégis különleges dizájnt kitalálni, amely minden kollekcióhoz megy, de most sikerült - az egyen frizura végre továbblépett a kiengedett hajon. A műsorvezetők inkább lejjebb húzták a színvonalat - a beszéd nehézkesen ment -, számomra viszont a legfontosabb mégis a zene volt. Láttam már néhány divatbemutatót, de ilyen jó aláfestéssel még nem találkoztam. A Gombold újra! hivatalos zenei felelőséről, DJ Bootsie-ról külön bejegyzést is láthattok hamarosan, itt a blogon.

Maga a pályázat döntőseinek felvonulását a tavalyi győztes, Gyöngyösi Reni INER márkájának kollekciója nyitotta; a szegecsek visszafogott használata szimpatikus volt (például a vállak hangsúlyozásánál), azonban olykor már több volt a lyukacs a ruhán, mint maga az anyag - az pedig sajtban sem jó -, ami nem kifejezetten tetszett, ahogy a fodrok sem. Az viszont kétségtelen, hogy nagy lehetett a nyomás Renin, én legalábbis személy szerint nagyon vártam, hogy mit alkotott a tavalyi győztes, valóban megérdemelte-e a díjat.

A Gombold újra! második pályázatán, a tavalyi 450 jelentkezővel szemben, idén már mintegy ezer pályamű került elbírálásra, a döntőbe összesen 35 kollekció jutott be. A kortárs öltözéktervezési pályázat oldaláról - amelyre a hagyományos formák újragondolt ruháit várta a zsűri - 24 kollekciót, míg a design és hagyomány kategóriában - ahol fiatal magyar divattervezők által előre elkészített szabásminta alapján, hagyományos kézműves technikával vagy anyagból készült darabok érkeztek - 11 kollekciót láthattunk. A zsűrizés első számú szempontja a hordhatóság volt, ezt a díjazott kollekciók ismeretében én már megkérdőjelezem, mindenesetre a zsűri elnökének, a már említett Florence Deladriére-nek írásbeli értékelését nagyon várom. Nagy pozitívum volt, hogy a tavalyi díjazás idén "használható" értékűre emelkedett; a két fődíjas egyenként 1,1 millió forintot vihetett haza, amellyel már majdnem lehet kezdeni valamit, talán anyagot venni, esetleg egy kisebb kollekciót legyártatni. A különdíjak értékesek voltak, mert konkrét lehetőséget biztosítanak: a BKK és a Vodafone egyenruha-tervezési megbízást adott választott tervezőiknek. Nekem leginkább Henter Apor csodaszarvasos kollekciója, illetve a Vodafone különdíjasáé, Erdei Gergelyé tetszett - valószínűleg a flitter-mániám miatt -, őt az interneten szavazhatta meg a közönség.

A kortárs öltözéktervezési pályázat fődíját Farkas Anett nyerte meg, aki - építész-hallgató lévén - a zsindelyes háztetőkből merített ihletet. Kasírozott furnérból készült ruhái nem tudom mennyire felelnek meg a fentebb említett hordhatósági kitételnek, ám a zsűri nagy lehetőségeket látott a kollekció ilyen irányú átalakításában. Meg kell vallani, Ebergényi Réka modellen valóban csinosan festett a győztes ruha, és szárnyakkal sem volt rossz! A kortárs kategória legjobb kiegészítőiért járó díját Nagy Móni és Hendzsel Ilona vihette haza. A design kategória kollekció és kiegészítő díját Somogyi Alett, illetve Vitányi Anna kapta, akik a 400 ezer forintos díjazás mellett Zoób Kati gyakornoki programján vehetnek részt. Maga a felhozatal végletekben mozgott; az eltúlzott busó fejfedők, és az origami papírruhák mellett voltak értékelhetetlen kollekciók is - az egyszerű fehér ing és neccharisnya kombináció például nem tudom, hogy mit keresett a színpadon. A díjátadónál is akadtak gondok, a hangosítás miatt a backstage-ben várakozó tervezők állítólag nem hallották a nevüket, de ezt a problémát szerencsére az első díj (nem)átadása után kiküszöbölték. Érdekes volt, hogy a díjazottak közül néhányan (de nem a többség) nagyon alulöltözötten léptek a színpadra - tudom, van ez az elmélet, hogy mindig a fodrásznak van a legrosszabb haja, de azért mégis csak a tervező a márka arca.

Fotó: Nagy Béla

 

Összességében tehát elégedett voltam, nem kapott el az eksztázis, de mégis kellemes kollekciókat láthattam délután, míg este annak örülhettünk, hogy van néhány ígéretes tehetség a sorainkban. A szervezés jövőre csak javulhat - én a megvásárolható belépőjegyekre szavaznék, s a befolyó összegből akár még egy további különdíj is kijönne.

Egy kis konfettieső a végére.

Pontosítás a félreértések elkerülése végett: A Millenáris B épülete háromezer fő befogadására alkalmas, és már délután háromkor megtelt, a meghívottak száma pedig - mint most megtudtam - összesen hatszáz volt. Az épületbe bejutott 2400 látogató viszont egy kordonon kívül állt - a fentebb említett "háromnegyedet" a VIP számára lekerített, használható területre értettem, amit a galériáról láttam -, s ahogy néhány beszámolóból olvastam, nagyon nehéz volt elkapni a kifutón történő eseményeket. Az említett gondok miatt nem volt felhőtlen az öröm, de ettől függetlenül nagyon boldog vagyok, hogy a Design Terminál tető alá hozta a Gombold újrát, amivel egy október óta tartó, kemény munkára tett pontot (gombot). Minden negatív faktortól eltekintve egy igen jelentős és dicséretre méltó eseményen vehettünk részt.