Kék hírek

Bíróság előtt a bankrabló

WL
Forrás: MTI
2012. február 07., kedd 18:20
Öt hónap alatt két takarékszövetkezetet rabolt ki Cibakházán a vád szerint az a 37 éves férfi, akit kedden állítottak a Szolnoki Törvényszék elé; az első bűncselekmény után a vádlott elköltötte az erőszakkal megszerzett pénzt, a második eset után azonban a férfit elfogták, és a zsákmány nagy része is előkerült.
Hirdetés

A tiszaföldvári B. Róbert korábban rendszeresen dolgozott, de 2010-ben már nem rendelkezett bejelentett munkahellyel, rendszeres jövedelemmel, alkalmi munkákból igyekezett eltartani magát. A rablást a vád szerint anyagi gondjai enyhítésére határozta el.

Az első bűncselekményt a férfi 2010. november 29-én követte el az egyik takarékszövetkezeti kirendeltség ellen, ahhoz – vallomása szerint – kölcsönkért kisteherautót és öltözéket használt. Az arcát símaszkkal eltakaró rabló egy harminc centiméter pengehosszúságú tőrkéssel fenyegette meg az ügyintézőket, akik egyikének a támadó felszólítására le kellett feküdnie a földre. Ezt látva a pénztáros a hátizsákba pakolta az összes pénzt, 5,2 millió forintot, majd az elkövető gyorsan távozott.

A vádlott, aki beismerte a cselekmény elkövetését, Jenővári Éva tanácsának elmondta: a rablást olyan stresszes állapotban követte el, hogy nem emlékszik vissza minden mozzanatra. Hozzátette, biztos volt abban, hogy a rendőrök elfogják, néhány nap után azonban megnyugodott, és a milliókat 2-3 hónap alatt az utolsó forintig elköltötte.

Miután a pénz elfogyott, anyagi helyzetének javítására a férfi ismét a rablást választotta. Másodszor – 2011. április 22-én – egy másik takarékszövetkezeti kirendeltséget szemelt ki magának a településen. Ezúttal kés helyett gáz-riasztópisztoly volt nála, amelynek a csövét az alkalmazottakra irányította. A fenyegetés hatására a hátizsákjába 322 ezer forintot tettek. A pénz nagy része azonban később előkerült, mert a férfit a rendőrök rövid időn belül elfogták.

Az ügyészség B. Róbertet két rendbeli, jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablással vádolja, a tárgyalás február 14-én folytatódik.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS