Kék hírek

Előzetesben a tabajdi gyilkosság gyanúsítottja

TT
Forrás: MTI
2012. február 03., péntek 16:41
Előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Városi Bíróság pénteken azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte a tabajdi pálinkafőző munkatársát – közölte a rendőrség az MTI-vel.
Hirdetés

A 47 éves áldozatot január 13-a óta eltűntként kereste a rendőrség. Holttestét január 31-én találták meg, és még aznap elfogták azt a férfit, akit a megölésével gyanúsítanak – mondta el Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A meggyilkolt férfi a tabajdi pálinkafőzőben dolgozott és annak közelében lakott egy lakókonténerben. Január 13-án bement a munkahelyére, majd kabátját, telefonját, pénzét, gyógyszereit hátrahagyva ismeretlen helyre távozott. Miután a fia bejelentette az eltűnését, a rendőrség közigazgatási-hatósági eljárás keretében kezdte meg a keresését. Több speciális mentőegység – köztük kutyás keresőegység – is kutatott utána, valamint helikopterről és kisrepülőgépről is átvizsgálták Tabajdot és környékét.

A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket a bűncselekményről. Az MTI nem hivatalos információja szerint az újfehértói férfi főzőmesterként dolgozott a pálinkafőzdében, és ott találták meg a holttestét is. Megölésével egyik munkatársát gyanúsítják. Az ügyben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a büntetőeljárást.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS