Kék hírek

Ismét együtt járőröznek a magyarok és a románok

NT
Forrás: MTI
2012. augusztus 08., szerda 20:00
Ismét közösen járőröznek a nyári turistaszezon legforgalmasabb időszakában a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a romániai Bihar Megyei Rendőr-főfelügyelőség munkatársai a két megyében.

Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel azt közölte, hogy péntektől augusztus 30-ig a román rendőrök Hajdúszoboszlón a közterületi szolgálatot ellátó magyar járőrökkel közösen teljesítenek szolgálatot.

A „vegyes” járőrpárok feladata lesz a turistákkal való kommunikáció segítése, szükség esetén pedig a segítségnyújtás. A járőrök a turisták által látogatott helyeken teljesítenek majd szolgálatot, így Hajdúszoboszló mellett augusztus 20-án a debreceni Virágkarneválon is feltűnnek – tette hozzá a főhadnagy, aki kitért arra, hogy a román állampolgárságú turisták tavaly több mint 100 ezer vendégéjszakát töltöttek el Hajdúszoboszlón.

Már negyedik alkalommal járőröznek magyarul is jól beszélő román rendőrök Hajdú-Biharban, illetve magyar járőrök a határ túloldalán. Az idén a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság két munkatársa Bihar megyében, a Pádis-fennsíkon segíti a magyar állampolgárságú turistákkal történő kommunikációt, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzését, valamint a közlekedésbiztonság javítását – közölte Kelemen Éva.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS