A cselekvőképességet kizáró gondokság alatt álló, de beszámítható Szever István egy vastag karóval ütlegelte és többször késsel megszúrta 60 év körüli áldozatát, akit bírósági vallomása szerint azért akart megölni, mert az rajtakapta őt egy betörésen. A holttest vizsgálata során 73 különböző külsérelmi nyomot rögzítettek az áldozaton.

Kérte, hogy ne bántsa

A vádirat szerint Szever István tavaly január 31-én este betört egy lakatlanul álló várföldei portára. A melléképületek átkutatása után a lakóházba hatolt be, ezt azonban észrevette az utcáról az arra járó későbbi áldozat. A fiatal férfi kiment hozzá, hogy megtudja, mi a szándéka. Az idősebb ember azt mondta, rendőrségi feljelentést akar tenni, majd hazaindult. A vádlott a mintegy 600 méterre lévő házáig követte a sánta férfit, s amikor annak udvarához értek, újból rákérdezett, hogy az tényleg fel akarja-e jelenteni. Az igenlő válasz után Szever István felkapott egy másfél méteres, vastagabb karót, azzal kezdte ütni a közben a földre került áldozatot, aki kérte, hogy ne bántsa. A bántalmazott be tudott jutni a házába, de az ütlegelések itt is folytatódtak, támadója az egyik belső ajtót is rátörte.

Többször megszúrta

A vádlott egy odabent talált műanyag, majd egy nagyobb acélkéssel többször is megszúrta a földön fekvő embert, akit ezután magára hagyott. Mielőtt elment, még körülnézett áldozatának padlásán, majd visszament a betörés helyszínére, később pedig hazament és lefeküdt. Áldozatának holttestére két nappal később találtak rá.

Szever István elismerte, hogy korábban többször meglopta későbbi áldozatát, s nemegyszer veszekedtek. A nyomozás és a bírósági eljárás során is többször megváltoztatott, sokszor zavaros vallomásaiból nem volt egyértelmű, hogy mi volt tettének indoka. A törvényszéki meghallgatásán azt mondta: attól lett „ideges”, hogy a „barátja” feljelenti a betörés miatt. Azt is csak most vallotta, hogy egy lapos vasrúddal is többször megütötte áldozatát, hogy „biztos legyen” annak halálában.

Patkányokkal teli pincében lakott

A gyilkosság óta előzetes letartóztatásban lévő, a bíróságra vezetőszíjon, kéz- és lábbilincsben érkezett férfi személyiségéről a vádiratban az áll: nincs empátiája, egocentrikus beállítottságú, érzelmi szabályozása merev és érzéketlen, továbbá súlyos agressziókezelési problémái vannak. Erkölcsiség és önkontroll nem épült be a személyiségébe, de mindezek ellenére a vádlott elmebetegségben nem szenved, nem értelmi fogyatékos. Az ügyész által ismertetett orvosszakértői megállapítás szerint a vádlott érzelmileg labilis, személyiségzavar jellemző rá, de képes arra, hogy felismerje cselekménye súlyát. Életkörülményeiről a bíróságon az is kiderült: alkalmi munkákat vállalt, s akkori gondnoka, a nagybátyja kezelte a pénzét, Szever István az ő házának patkányokkal teli földes pincéjében lakott.

A tárgyalás szerdán folytatódik a Zalaegerszegi Törvényszéken.