Kék hírek

Még a rablás napján azonosították a lajosmizsei rablót

TT
Forrás: MTI
2012. március 19., hétfő 14:37
Elfogtak egy 33 éves férfit, akit a lajosmizsei takarékszövetkezet kirablásával gyanúsítanak – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Nyíkos Tamás főhadnagy emlékeztetett arra, hogy a takarékszövetkezetet március 7-én délután, záráskor rabolta ki egy férfi, egy fegyverhez hasonlító tárggyal a pénztárban lévő készpénzt követelte. A pénzintézetben ekkor már csak három alkalmazott tartózkodott, akik közül az egyik 1,5 millió forintot adott át a rablónak, aki ezt követően azonnal elmenekült – tette hozzá.

A szóvivő közölte: a rendőrök még a rablás estéjén személyleírás alapján azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit, aki békéscsabai állandó lakcímmel rendelkezik, de Dunaharasztiban és Örkényben is szokott lakni.

Ezután elfogatóparancsot adtak ki ellene, amely alapján az Örkényi Rendőrőrs március 14-én őrizetbe vette, majd a nyomozási bíró előzetes letartóztatásba helyezte – ismertette Nyíkos Tamás.

A nyomozás nem zárult le, több részlet tisztázása és további nyomozati cselekmények elvégzése mellett azt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya folytatja – fűzte hozzá a szóvivő.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS