Kék hírek

Több mint félmilliárddal távozott Magyarországról a diszpécser

NT
Forrás: MTI
2012. január 04., szerda 16:44
Különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, közokirat-hamisítás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek a rendőrség egy 2009-ben történt sikkasztás ügyében; a vádlott, egy pénzszállító cég diszpécsere, több mint félmilliárd forinttal távozott annak idején Thaiföldre.

A gyanúsított 2009 szeptemberében ötszázmillió forintnál is több pénzt sikkasztott el az őt alkalmazó társaság miskolci telephelyéről. Másnap már el is hagyta az országot, és Thaiföldön próbált meg a hatóságok elől elrejtőzni – emlékeztetett az esetre Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A nemzetközi elfogatóparancs alapján Thaiföldön elfogott férfit 2010 januárjában szállították Magyarországra. Az azóta is előzetes letartóztatásban lévő egykori diszpécser az eljárás során nem működött együtt a hatóságokkal, mindvégig megtagadta a vallomást – tette hozzá.

A rendőrség a napokban lezárta a nyomozást az ügyben, és különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldi meg az iratokat az ügyészségnek – mondta Gaskó Bertalan.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS