Kék hírek

Túl az életveszélyen a tömegbaleset sérültjei

BL
Forrás: MTI
2012. július 01., 16:25
Stabilizálódott a szombati röszkei baleset sérültjeinek állapota – közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klinikai Központja vasárnap. Három gyerek sérült meg súlyosabban, a felépülésük több hetet vesz igénybe; a klinikára vittek hat felnőtt sérültet is, ők hétfőn elhagyhatják a kórházat.

Három tizenéves gyerek sérült meg súlyosabban – közölte az SZTE Gyermekklinikájának igazgatója. Túri Sándor professzor elmondta: egy kislányt medence- és bordatörés miatt kellett megműteni, és belső mellkasi zúzódásai is súlyosak, állapotát azonban sikerült stabilizálni, már nincs életveszélyben. A másik két gyermek csonttörést szenvedett, egyiküknek a mája is megsérült. A baleset három gyermekkorú sérültjének fölépülése több hetet vesz igénybe – tette hozzá a professzor.

Hat felnőtt kisebb agyzúzódás, bordatörés, nyaki csigolyasérülés, belső zúzódások miatt került az SZTE Traumatológiai Klinikájára – közölte Török László docens. Az ügyeletvezető főorvos elmondta: műtétre nem volt szükség, a megsérült felnőttek hétfőn elhagyhatják a klinikát.

A tömegbaleset szombaton hajnalban történt. A röszkei átkelő kilépőoldalán a Belgiumból, Ausztriából és Németországból szabadságukra hazatérő török származású vendégmunkások miatt mintegy két kilométeres kocsisor torlódott fel, a kamion ebbe a sorba rohant bele hátulról. A balesetben egy, a leghátsó autóban utazó 44 esztendős férfi életét vesztette, az akkori tájékoztatás szerint ketten – egy kislány és egy felnőtt – életveszélyesen megsérültek, öten súlyos, heten könnyű sérüléseket szenvedtek.

A sértetlen utasokat, mintegy harminc embert, zömében tíz évnél fiatalabb gyerekeket az önkormányzat segítségével a katasztrófavédelem a röszkei művelődési házban helyezte el, és ellátásukról is gondoskodott. A rendőrség szombaton őrizetbe vette a kamiont vezető 32 éves férfit. A járművével Németországból Törökországba gyúlékony anyagokat, illetve ciánvegyületeket szállító kamionos ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indul büntetőeljárás.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS