Kontraszt

Szárnyaszegett vágyak

MNO


Szárnyaszegett vágyak
A hét elején még csak ijesztgetésnek számított, péntek reggelre azonban valóság lett. Szárnyak nélkül maradt, leállt a Malév. A nemzeti légitársaság vezetői a döntést a károk minimalizálásával indokolták. A cég nem tudott kifizetni egy 30 millió eurós biztosítékot. A Malév leállása több mint hétezer utast érintett, ebből 3700-an rekedtek külföldön. A kármentő alap terhére külföldi partnerek segítségével átfoglalással szállítják el az utasokat.

Riasztás
A kiszolgáltatottakkal való bánásmódon méretik meg egy társadalom. Hegedűs Zsuzsa a Belügyminisztériumot is riadóztatta. A miniszterelnöktől pedig katasztrófahelyzet kihirdetését kérte, ha két-három napon belül nem sikerül megnyugtatóan rendezni a hideg időjárás miatt veszélyeztetett hajléktalanok és egyedül élő idősek védelmét. A szociológus elindította az általa létrehozott 2012-es programját is, amelynek fő célja, hogy újabb csaknem 52 ezer halmozottan hátrányos helyzetű gyerekes családot lásson el élelemmel, vetőmaggal és haszonállatokkal.

Szibéria
25 éve volt olyan hideg, mint amilyen a hét végén fordult Magyarország felé. A Szibériát is megjárt szél és hó nemcsak nálunk, de a környező országokban is gondokat okozott, több halálos áldozata van mindenütt a szélsőséges időjárásnak. Itthon a vészhelyzet-előrejelzés már napokkal előbb riadóztatta a mentésben és a kárelhárításban érintetteket. Először vizsgázott komolyan a január elsejétől átalakított, egységes, állami szervezethez tartozó tűzvédelem, tűzoltóság és polgári védelem.

 

Hirdetés

MNO vezető hírek

A bankszektor szerény, 31,3 milliárd forintos adózott nyereséget ért el az első negyedévben, a magánnyugdíjpénztárak többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.

Ha a Mal Zrt. nem tesz eleget a bányakapitányság felszólításának és nem akadályozza meg a vörösiszap-tározók kiporzását, akkor az állam végső esetben akár be is zárathatja az ajkai timföldgyárat – mondta Illés Zoltán

– A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az adófilozófiánk viszont nem – mondja Matolcsy György a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában.

Csurka István írói fénykora a nemzet politikai gyászkora volt - mondta el Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.