Könyvek

A világirodalom mint a szerelmes versek története

Toroczkay András
Forrás: Helikon
2012. május 29., kedd 15:19
Nemrégiben jelent meg Weöres Sándor összegyűjtött műfordításainak második kötete kelta, angol, amerikai, flamand, holland, német, osztrák költők verseiből válogatva

Egy műfordítás-kötetet lapozgatok. A vaskos, törtfehér borítón a szerző neve: Weöres Sándor. Ez a legutóbbi kötet a második a sorban. Az elsőben Keleté volt a főszerep, most Nyugat felé fordulunk. Előbb a kelták költészetébe kóstolhatunk bele, aztán az angolokhoz megyünk vendégségbe, hogy átkelve az óceánon Észak-Amerika dalait hallgassuk, majd visszatérünk Európába a németalföldiekhez, hogy végül a német ajkúaknál időzzünk.

Ha levesszük a polcunkról a ’86-os Egybegyűjtött műfordításokat, és összevetjük ezzel a Helikon Kiadó jóvoltából megjelent gyönyörű kötetekkel, láthatjuk, hogy az akkor megjelent válogatásnál bőségesebb számban kínál verseket a mostani kiadás. Akkor most képzeljük el, hogy Lengyel Balázs már az első, ’58-as kiadás megjelenésekor így fogalmazott: „Mennyi költő s hányféle hang!”, később pedig: „mekkora gazdagodása irodalmunknak ez az összefoglalás”.

Végül is egy furcsa világtörténet bontakozik ki szemünk előtt, ha végigolvassuk a köteteket. Nem az aktuális uralkodók seregeinek csatározására, vagy az eszmerendszerek, vallások, katedrákon történő jövés-menésére gondolok. Illetve ezekre is, de elsősorban arra, ami ebből számunkra (illetve Weöres Sándor számára) a lényeg: az emberre. Egy ember lelkére, az életére. Ennek az embernek a története bontakozik ki előttünk ebből a kötetből is. Az 1500 évvel ezelőtti íré, aki a szarvas kiáltásáról verselt, vagy a középkori névtelen dalok szerzőiről, aki ugyanúgy látta a tavaszt, mint mi, és ugyanúgy volt szerelmes. „Harmat érint dombokat, / állatok súgnak titkokat, / mind szeretkeznének. / Forr még a giliszta is; a nő hetyke és hamis: / illik a nemének” (Tavaszi dal). Írhatná ezt ma is akármelyikünk. Azt látjuk, mindig is ugyanarról szóltak a versek, ugyanolyan volt az élet. Lapozzunk ebbe a Weöres-kötetbe találomra, és azt olvassuk például Shakespeare-től, az avoni bárdtól: „ »Kedves« monda, „megfogtalak bizony, / az elefántcsont-korlát bekerít, / Leszek vadaskert, legyél szarvasom, / Lakj jól ahol kívánsz, hegy-völgy van itt, / Legelj ajkamon, s ha szomjaztató, / Kószálj alább, enyhít az itató.” (Venus és Adonis). Mielőtt fantáziánk meglódulna, és belepirulnánk az elénk táruló látványba, lapozzunk tovább! Mit látunk? A vers címe: A partra lefeküdtem én… Beleolvasunk: „A partra lefeküdtem én: / Szerelmet szenderít a sás. A nedves szittyó rejtekén / Sirás, sirás. // A vadonban elkeseregték / A bogáncsok és tövisek: / Valamennyit gúzsba kötötték / S maradtak örökre szüzek.” De ki ez a szomorú szerelmes, akinek úgy fest, nem volt olyan szerencséje, mint Walter von der Vogelweidének a hársfaágak csendes ágán. És vajon mikor élt? Mikor visszalapozunk, ami egyébként egy ilyen válogatáskötet örök velejárója, megtudjuk, hogy maga William Blake (1757–1827) volt ez a szegény pára. Vagy ott van ez a két gyönyörű sor, az immár XX. századi Samuel Beckett-től: „ha nem szeretsz engem nem szeretnek / ha nem szeretlek nem szeretek” (Cascando), amelyben Pál apostol Szeretethimnuszát halljuk visszhangozni. És vele együtt saját, mai szívünk dobbanását.

Továbblapozunk, vissza a múltba, és ugyancsak egy szerelmes versbe botlunk. A flamand Firmin van Hecke is meglehetősen borúlátó Sámson éneke Delilához című szép szonettjének utolsó tercinájában: „Nincs férfi, ki lelt női lelket, / Se nő, ki férfiéra lelhet:/ Egy kínjuk, külön bánatuk.” A német Heine, ha ezt tudná, flamand barátja vállán sírna. „Egy tudja, mi fáj nekem, / De ő maga széttépte, / Széttépte a szívem” – zokog keservesen Ha tudnák csöppke virágok című versében. És hogy happy end legyen mégis a vége, mert szerencsére a jó öreg szerelem időnként alakulhat így is, záródjon ez a véletlenre bízott, villám szerelmi világtörténet Helmut Heissenbüttel Kétsorosok című verséből az első párral: „Felöltözötten szépséges vala / öltözetlenül a szépség maga // A nyaka kék-eres, a haja ében / Egy férfi széthull egy asszony szemében”.

Persze nem találtuk fel a spanyolviaszt ezzel az egyszerű gondolattal, miszerint a történelem és a világtérkép összetéphető és újra összeilleszthető szerelmes versekből összevarrva. És tudjuk, az emberiséget, a mindenkori embert a szerelem mellett ugyanúgy érdekelte a háború és a halál és a létezés egyéb misztériumai is. Mint amilyen például a bor (lásd a már címében is zamatos Alsórajnai apácák lelki bordala című, valóban mámorosan jókedvű darabot a XVI. századból).

Mégis, ha elbizonytalanodnánk a mai világban, hogy mi értelme van a versnek, jó látni például a szerelem mint téma különféle alakváltozásaiból, hogy lényegében csak a versnek van igazán értelme. Minden más mellébeszélés.

Köszönjük Weöres Sándornak, egyik legkiválóbb és legszorgalmasabb költőzseninknek, hogy verstolmácsolásai által – Novalis szavaival szólva – elénk tárulhat ez a pazarlóan szép világtörténet. Hogy lefordította anyanyelvünkre a világirodalom jó néhány klasszikusát – Beowulftól kezdve Lewis Carrolon át Ezra Poundon, Whitmanon túl Peter Redgrove-ig, vagy másfelől nézve: az ógermán mítoszoktól indulva a középkori lovagverseken keresztül Schilleren át egész a kortársakig több tucatnyi szerzőt –, ha csak ezt a kötetet nézzük. És még két kötetnyi fordítás hátravan!

MNO vezető hírek

2

A férfi jól ismerte a katasztrófa helyszínét, amelyet vitorlázórepülővel korábban többször is átrepült. Tovább

Vasárnap megkezdődik a nyári időszámítás: hajnali 2-kor 3 órára kell az órákat átállítani. Tovább

5

Horváth Aladár tényfeltáráson járt a Pest megyei faluban, ahol állítólag fegyverrel fenyegettek három roma fiatalt. Tovább

Uniós szinten is brutális mennyiségű földgázt tudunk raktározni, mégsem használjuk ezt ki teljesen. Az oroszok szemében stratégiai célpont vagyunk. Tovább