Könyvek

Mi jön a posztmodern után?

Osztovits Ágnes
Forrás: Heti Válasz
2011. december 20., kedd 11:36
Több mint hatmillió példányban adták el Oroszországban Jurij Poljakov regényeit. Darabjaira, filmjeire tódul a közönség. Publicisztikáit százezrek olvassák. A Gödölye tejben című, első magyarul megjelent könyvének bemutatójára érkezett Budapestre.

Poljakov nemcsak író, közéleti személyiség is: tagja a mindenkori miniszterelnök mellett működő értelmiségi tanácsadó testületnek. A legrégibb irodalmi-közéleti hetilap, a Lityeraturnaja Gazeta főszerkesztője, s nem mellékesen a magyar-orosz kapcsolatok ápolására létrejött Lev Tolsztoj társaság elnöke. Amikor elmeséljük neki, miért épp ide, az Írószövetség Bajza utcai, alig fűtött, kissé lerobbant székházába invitáltuk, jót nevet.

– Oroszországban sincs másként. Az írók manapság sokkal rosszabbul élnek, mint az egykori Szovjetunióban. Eltűntek a kiváltságok, az irodalmi lapok példányszáma egyre csökken, fizetési gondokkal küzdenek. A könyvkiadók az eladott példányok után adják a honoráriumot, s az emberek nagyon megnézik, mit vásárolnak meg, így legfeljebb harminc-negyven olyan író van, aki az írásból el tudja tartani a családját.

A Gödölye tejben irodalmi regény, azaz az orosz irodalmi élet visszásságait figurázza ki a késő-brezsnyevi, gorbacsovi, jelcini időszakban. Akár a Mester és Margaríta moszkvai jelenetei, akár a mára kissé feledésbe merült pompás Bulgakov-mű, a Színházi regény, egy belterjes világot ábrázol a szatíra eszközeivel. Hogy lett ebből közönségsiker, harminc kiadás?

– Magam sem tudom – tárja szét a karját Poljakov – Talán a közönségnek elege lett a posztmodern irodalomból.

A regényből kitetszik, hogy nem szereti posztmodernnek kikiáltott kortársait, akiket külföldön nagyra értékelnek. Mi baja ezzel az irányzattal?

– Az irányzattal semmi bajom, sőt egyes nyugati képviselőit, például Milan Kunderát nagyra értékelem, az orosz posztmodernizmussal ellenben komoly gondjaim vannak. Nem a játékos stílusával, hanem szellemiségével. Az értékrelativizmussal, annak meghirdetésével, hogy nincsenek örök, megfellebbezhetetlen igazságok, hogy a régi értékek kigúnyolhatók, a korábbi nagy eszmék mulatságosak. És nincs helyettük új. Hirdették és hirdetik ezt egy olyan korban, amikor az emberek lába alól kicsúszott a talaj, amikor kapaszkodókat keresnek.  A posztmodern tökéletesen idegen a klasszikus orosz irodalmi hagyományoktól.

Ha Magyarországon a Gödölyéhez hasonló hangnemben megírná valaki a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének irodalmi életét álnéven emlegetett, mégis jól felismerhető szereplőkkel, valószínű egy életre kizárná magát a művészvilágból. Önt nem érték inzultusok, senki nem sértődött meg a regény megjelenése után?

– Hála Isten, az írók hiú emberek, akik egy-egy visszataszító figurában nem szeretnek magukra ismerni. Szent meggyőződésük, hogy nem róluk szól a történet. A regényben az orosz irodalom nagymamájaként emlegetett költőnő, akit intim kapcsolatok fűztek a párt legfelső vezetéséhez, csak nevetett, amikor elolvasta a regényt. Viktor Jerofejev, az Orosz széplány írója azonban nemcsak megsértődött, hanem minden lehetséges hazai és külföldi fórumon tiltakozott is.

Valljuk be, kegyetlenül kemény portét fest az íróról, aki maga kreál politikai botrányt a műve körül, mire a nyugati világ, mint a KGB üldözöttjét új Dosztojevszkijnek kiáltja ki. Holott korábban érdektelennek ítélte a regényét. Nem volt túlságosan szigorú?

– Voltaképpen nem az önöknél is jól ismert Jerofejeven akartam elverni a port. A minden áron érvényesülni akarás jellegzetes példáját mutattam be. A nagy reformer, Jelcin első miniszterelnöke, a Timur és csapata szerzőjének unokája, Jegor Gajdar jellegzetes vonásaival ruháztam fel a regényben szereplő írót. Egyébként Jerofejev azóta megenyhült irántam, egy tévébeszélgetésen úgy emlegetett büszkén, hogy megörökítettem az ő alakját.

Tabutémákat is érint a magyarul frissen megjelent regényben. Két jól elkülöníthető írócsoportról beszél, a népiekről és a kozmopolitákról, az anti- és filoszemitákról. Ezek ma is létező ellentétek?

– A törésvonal még a XIX. században alakult ki, s ma is megvan. Én mindkét tábort kellő iróniával ábrázolom.

A Gödölye tejben úgy indul, hogy két léhűtő alak fogadást köt: az első jött-ment alakból országos hírű írót lehet faragni. Az írástudatlan Viktorból a regény végére, anélkül, hogy egyetlen sort papírra vetett volna, valóban neves író lesz, nemcsak Oroszországban, hanem Amerikában is. Legalább olyan képtelen a történet, mint Gogol Holt lelkek-je.

– Az író soha nem valamiféle légüres térben kezd el írni, mindig kapcsolódik valamiféle hagyományhoz. Én az orosz irodalom Gogoltól, Szaltikov-Scsedrintől eredeztethető, Ilf és Petrovban, Bulgakovban folytatódó tradíciójához kötődöm. Bulgakov az egyik legkedvesebb íróm.

Bulgakov Sztálinhoz intézett, Gogol-idézettel induló levele a regény mottója. Ami nem sikerült Bulgakovnak, mármint megértetnie írói énjét a hatalommal, az önnek látványosan sikerült. Mint a Putyin s most Medvegyev miniszterelnök mellett működő tanácsadó testület tagja, mit tud tenni az irodalom s az írók megbecsülése érdekében?

– Az irodalom szerepe az utóbbi időben leértékelődött, s erről maguk az írók is tehetnek, amikor ügyet sem vetnek az őket körülvevő valóságra. Gondoljuk el, a kilencvenes években még tíz író ült a parlamentben. Ma egy sincs. A miniszterelnök tanácsadói testületében sokáig én voltam az egyetlen író. Addig ágáltam, míg egy társam lett a sok sportoló és zenész mellett. Hogy mit próbálok elmondani a miniszterelnököknek? Mindenekelőtt azt, hogy a jó irodalom a legpontosabb helyzetjelentés az ország szociális és mentális állapotáról. Hitelesebb, mint bármelyik szociológia felmérés. Hogy Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov, Bulgakov hazájában nem mondhatnak le az írók segítségéről. A szellemi élet egyik legszégyenletesebb epizódjának tartom, hogy a XX. század egyik legnagyobb íróját, Alekszandr Szolzsenyicint, aki határozott elképzelésekkel tért haza az emigrációból, a posztmodern írók tették nevetségessé, amikor Oroszország felemeléséről, megmentéséről beszélt.

Nem gondolja, hogy az az író, aki túl közel kerül a hatalomhoz, művészként könnyen megégeti magát? Volt rá ezernyi példa a szovjet korszakban.

– A három lépés távolságra szükség van, de ez nem jelenti azt, hogy az írónak le kell mondania hajdani szerepeiről.

Jurij Poljakov: Gödölye tejben
Helikon Kiadó, 2011.

Megjelent a Heti Válasz 48. számában

MNO vezető hírek

Humorral átitatva, de a halál kemény kérdéseit feszegeti a Happy ending, amelyben Margitai Ági is szerepel. Tovább

2

Az önkormányzati voksoláson a rendszerváltás óta először öt évre választjuk meg a helyi képviselőket és a polgármestereket. Tovább

1

Az U19-es labdarúgó-válogatott edzője szerint Tamás Krisztián cserbenhagyta csapatát, pénteken nem játszik. Tovább

97

Az amerikai hírszerzés rosszul kiképzett szakadárokra gyanakszik. Megvan a műholdas térkép a rakéta röppályájáról. Tovább