Görögország: hadat üzennének az adóelkerülőknek

BL
Forrás: MTI, MNO
2012. június 01., péntek 22:47
Alexisz Ciprasz, a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) vezetője a választóktól vár felhatalmazást arra, hogy Görögország elutasíthassa a nemzetközi mentőcsomag fejében vállalt megszorításokat. Az utolsó közvélemény-kutatás szerint ugyanakkor a mentőcsomagot támogató konzervatív Új Demokrácia párt lehet a június 17-i választások győztese, bár a különbség nagyon csekély.

Ciprasz pénteken közölte, hogy az Európai Unióval, a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Központi Bankkal kötött megállapodásnak még csak részleges végrehajtásáról sem lehet szó. Pártja az összes feltételt elutasítaná, mert azok további recesszióba taszítják Görögországot. Ciprasz szerint a görög pénzügyi nehézségek még hosszú évekig megmaradnak, az állam még legalább tíz esztendeig nem lesz képes friss pénzhez jutni a pénzpiacokról.

A Sziriza ismertette a választások utáni pártprogramját is. Új adórendszert és az államigazgatás átfogó reformját követeli. Ciprasz szavai szerint a költségvetés konszolidációját a szociális igazságosság jegyében akarják megvalósítani. A görög államnak korszerűsítenie kell az adóhivatalokat, hatékonyabbá kell tenni az adóbehajtást, hogy az állam hozzájusson az adóhátralékokhoz Ezenkívül hadat üzennek az adóelkerülőknek.

Hirdetés
Alexisz Ciprasz
Alexisz Ciprasz
Fotó: Reuters


A görögök június 17-én járulnak ismét az urnákhoz, hat héttel azt követően, hogy a május 6-i választásokon az élen végzett pártoknak nem sikerült életképes koalíciót összekovácsolniuk. A péntek este nyilvánosságra hozott, a két hét múlva esedékes választások előtti legutolsó közvélemény-kutatás szerint az Új Demokrácia rendkívül csekély többséggel megelőzné a Sziriza pártot. A korábbi felmérések is azt mutatták, hogy a két párt fej fej mellett áll.

A májusi választásokon az Új Demokrácia végzett az első, a Sziriza a második helyen. A győztes párt az elnyert mandátumok mellett egyfajta bónuszként további 50 képviselői helyet kap a parlamentben. Egyébként az Új Demokrácia azt ígérte, hogy győzelme esetén nem lesz adóemelés és újabb jelentős megszorítás.

Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász pénteken arról beszélt, hogy „Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, és el is fogja hagyni”, szerinte ez már néhány hét múlva bekövetkezhet. Nagy londoni elemző- és befektetési házak szintén jelentős eséllyel számolnak Görögország euróövezeti tagságának megszűnésével. (Az MNO cikkét az esetleges görög csőd várható magyarországi hatásáról itt olvashatja.)

Hozzászólások

  1. nanehogymá! 2012. június 03., 20:27
    Ciprasz szerint a görög pénzügyi nehézségek még hosszú évekig megmaradnak, az állam még legalább tíz esztendeig nem lesz képes friss pénzhez jutni a pénzpiacokról.

    No, akkor kb. itt véget is ért a programja ennek a marhának...
  2. Cirbolya 2012. június 03., 11:25
    Görögország a gyurcsányi Magyarország példáját követve élte az elmúlt kb. 10 évet. Üptre kölcsönöket vett fel az állam, üptre vette fel a csali-hiteleket a lakosság, potemkin "gazdaságot" működtettek, meghamisított adatokat közöltek a saját népükkel és az unióval egyaránt, mindenki ügyeskedett, a politikusok pedig csaltak, loptak és hazudtak. És ebben nagy segítségükre voltak "pénzpiacék", akik nem csak a csali-hitelekkel, hazug médiával segítették az ország tönkretételét, hanem szemet hunytak a csalások, a hamisított költségvetések és egyéb kamu adatok felett is. Görögország, gyurcsányi Magyarország... Minden ragadozó úgy támad meg egy nyájat, hogy kinézi magának a leggyengébbet... És minden lánc csak annyira erős, amennyire a leggyengébb láncszeme...
  3. szamok_embere 2012. június 02., szombat 12:15
    Megfogadják Lagarde tanácsát?
  4. Mich 2012. június 02., szombat 00:44
    Kész bolondokháza...!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS