„A Charta 77 Hete elnevezésű rendezvény egyik kiemelkedő programja Jan Patočka filozófus életét és munkásságát szeretné közelebb hozni a ma emberéhez, elsősorban a fiatalokhoz és a múlt iránt érdeklődőkhöz – jelentette ki a cseh közszolgálati televízióban hétfőn Petruška Šustrová, aki a nyolcvanas években a Charta 77 egyik szóvivője volt. – Szeretnénk, ha a fiatalok megismerhetnék annak a kornak és társadalomnak a légkörét, amelyben a Charta 77 létrejött.”

Jan Patočka miután egy többórás rendőri kihallgatás után meghalt, az ellenzéki mozgalom egyik jelképévé vált. „Célunk, hogy Patočka személyiségén keresztül felhívjuk a figyelmet a civil kiállás szükségességére. Arra akarunk rámutatni, hogy az ilyen civil elkötelezettségre nemcsak a kommunista rendszer idején volt szükség, hanem mai világunkban is” – fejtette ki Šustrová.

Az évforduló alkalmából a nemzeti galériában kiállítás nyílt, amely korabeli dokumentumokon mutatja be az emberi jogi mozgalom megszületésének és működése első hónapjainak körülményeit, illetve azt, hogy a kommunista hatalom miként próbálta meg elfojtani a neki nem tetsző ellenzéki tevékenységet. A chartások megfigyelését korabeli titkosszolgálati dokumentumokon és fényképeken mutatják be.

A hét folyamán a Charta 77 vezéralakjának, Václav Havel drámaírónak, későbbi államfőnek néhány darabját is bemutatják Prágában. Az előadások után a nézőknek lehetőségük lesz elbeszélgetni az egykori ellenzékiekkel.

A Charta 77 mozgalom felhívását az emberi jogok és a nemzetközi szerződések betartására a szocialista Csehszlovákiában, 1977 januárjában hozták nyilvánosságra. Bár a kommunista hatalom üldözte az ellenzéki aktivistákat, az 1989. novemberi rendszerváltásig a felhívást mintegy 1800 személy írta alá egész Csehszlovákiában.